A városligeti majális egyszerre őrzi a baloldal büszkeségét, és jelzi, hogy a dicső idők már rég elmúltak

„Dani, gondolunk majd rád! Kormányváltás után megalapítjuk a munkanélküli propagandisták szakszervezetét” – szól le Komjáthi Imre a színpadról Bohár Dánielnek.

Én meg csak állok a tűző napon, és azon gondolkodom, hogy ha tehetném, életem hátralévő részében csak politikai pártok majálisaira járnék. Kevés szürreálisabb élmény van ugyanis, mint egy vegyipari melósból lett pártelnök megafonos influenszernek szánt beszólását hallgatni, miközben előtted éppen egy nyugdíjas alkoholista fordul le a sörpadról. Mögötted pedig ezerrel pörög a vurstli.

Ha a tavalyi munkáspárti vonulást nem számolom, 2004-ben voltam utoljára majálison. Pécsen, az Európai Unióhoz való csatlakozásunk napján. Sok mindenre nem emlékszem abból a napból, de a hangulat érzésre hasonló lehetett. Körhinta, céllövölde, vattacukor, sült kolbász.

A politikai térkép viszont egészen másképp nézett ki. Az országot Medgyessy Péter vezette, a kormánypárt frakcióvezetője Lendvai Ildikó, egyik legbefolyásosabb politikusa Hiller István, belügyminisztere pedig Lamperth Mónika volt. Mindannyiuknak kisebb-nagyobb, de valódi hatalma volt.

Ugyanezek az emberek – Medgyessyt kivéve – most a hátsó sorban beszélgetnek. Aktívan már csak Hiller politizál, de pesterzsébeti parlamenti képviselőként valódi hatalma neki sincs.

Az országot Orbán Viktor vezeti, a kormánypárt frakcióvezetője Kocsis Máté, egyik legbefolyásosabb politikusa Rogán Antal, belügyminisztere pedig Pintér Sándor. Vajon 20 év múlva ők is így fognak beszélgetni egy fideszes rendezvény hátsó sorában?