besztlíg

Lac
2016 november 07., 10:48

Itt az ideje, hogy a preview mellé egy másik, amolyan review-pótlék rovattal is jelentkezzünk, megtörvén a sok magazinos cikket. Jönnek a részletek, melyekből azt is megtudhatod, mi alapján került az aktuális lista csupán negyedik helyére a Manchester City.

2016 november 05., 09:27

Ahogyan a múlt héten megírtuk, hogy nem láthatunk igazi rangadót, úgy most pont az ellenkezőjét harangozzuk: az előttünk álló fordulóban egy igazi klasszikus, az észak-londoni derbi vár ránk. Vasárnap kora délután az Arsenal és a Tottenham csap össze egymással. Parázs hangulatot, jó focit, és gólokat várunk. Hogy még mit? A hajtás után kiderül.

2016 október 29., 10:54

A tizedik fordulóig kellett arra várni, hogy legyen egy rangadótól mentes hétvégénk a Premier Leagueben. A 2016/2017-es évadban eddig minden hétvégén adott volt egy párosítás, amire ráillett a "hét meccse" címke; ilyen most nincs, de ettől még biztosan nem fogunk unatkozni. A #besztlíg, az #besztlíg, rangadók nélkül is. Hogy mi vár ránk, azt hatjás után boncolgatjuk.

2016 október 26., 16:02

Gareth Barry a jellegtelen angol középpályás prototípusa. Nem passzol kiemelkedően jól, nem tud cselezni, egy bizonyos szinten túl a játék olvasásában sem jeleskedik. Nem szerel annyit, mint Kanté, nem nyer tucatszámmal fejppárbajokat, erős, de nem agresszív, szedi a lapokat, de négy deci rum után, távolról hunyorítva sem kevernéd össze a fénykorában daraboló Roy Keane-nel. Észrevehetetlen, szürke, egy nagy gépezet kicserélhető fogaskereke. És mégis, immáron több mint hatszáz meccs áll a neve mellett a világ legkeményebb ligájában. Hogyan csinálta?

2016 október 22., 10:05

A Premier League éppen aktuális fordulójának beharangozásakor általában rengeteg kérdés merül fel bennünk. Az egyik ilyen például az, hogy mi lesz majd a legnagyobb érdeklődésre számot tartó összecsapás? A kilencedik fordulóban ez viszont egyértelmű. A hét meccse a Chelsea - Manchester United lesz, amikor is José Mourinho ellenfélként tér vissza a Stamford Bridge-re. A hajtás után gondolatok mind a tíz meccsről, és egy speciális ajánlat vasárnapra.

2016 október 15., 11:04

A válogatott szünet után visszatér a Premier League, méghozzá nem is akármilyen rangadóval. Hétfő este, a nyolcadik forduló zárómeccsén ugyanis egy igazi klasszikus mérkőzést rendeznek. A tizennyolcszoros bajnok a húszszoros bajnok ellen, Jürgen Klopp José Mourinho ellen, a Liverpool a Manchester United ellen. Hajtás után a forduló tíz mérkőzésének behrangozója.

2016 szeptember 30., 18:35

Ha már a válogatottnál áll a bál, - pszt, erről majd a forduló után bővebben értekezünk - legalább a Premier Leagueben legyen egy kis nyugalom! Egy csésze gőzölgő angol nemzeti italt kortyolgatva pedig úgy gondoljuk, hogy lesz is. A világbajnoki selejtezők miatt kéthetes szünet következik a ligában, előtte azonban még van egy forduló, aminek akár az előző két preview főcímét is adhatnánk. Nagyjából ugyanis papírforma eredményeket várunk, Pep Guardiola és a City pedig továbbra is tartani tudja az előnyét. Hajtás után megtudhatjátok, hogy mit jósoltunk, ezúttal a teafűből.  

2016 szeptember 27., 17:58

Az első részben bemutattuk, hogyan lett Wayne Rooney ösztönösen zsigeri tehetségből egész Anglia legjobb focistája, majd hogyan tett neki keresztbe a csúcson egy ostoba sérülés. Most jön a hattyúdal, a pályafutást derékba törő rossz döntés, majd az elkerülhetetlen lecsúszás krónikája. Rajongóknak kötelező, mindenki másnak erősen ajánlott.

2016 szeptember 25., 11:44

​A Manchester City már a hatodik fordulóban jó eséllyel szerezhet egymeccses, azaz több mint három pontos előnyt a többi csapattal szemben. Pep Guardiola pedig gyorsan rászolgált az első, szigetországi becenevére, amit még 2016 februárjában kapott. Ekkor vált ugyanis hivatalossá, hogy átveszi a Manchester City kispadját, hanem a Kékek egyik legismertebb szurkolója, Liam Gallagher pedig az önjelölt „keresztapa” címében tetszelgett. Az egykori Oasis együttes frontembere a Twitteren többször is a „Sgt. Pep” névvel illette, feltehetően a Beatles nyolcadik nagylemeze, a Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band után szabadon. A City Bors Őrmestere és szakasza pedig azt csinálják, ami a név alapján el is várható tőlük: csípősen menetelnek előre. A többiek meg igyekeznek lépést tartani.

2016 szeptember 20., 08:09

Rooney-t sokáig a legnagyobbakkal emlegették egy lapon, azonban ideje belátni: már soha nem futja be azt a pályát, amit 2002-es berobbanásakor jósoltak neki. De vajon lehet-e csalódásnak nevezni egy olyan karriert, amelynek végét az angol válogatott és a United örökös gólrekordjának megdöntése fémjelzi majd? Szerintünk simán, és azt is elmeséljük, miért. Vigyázat, tldr!

2016 szeptember 16., 13:22

Kedden, szerdán és csütörtökön hatan is a Bajnokok Ligája-, valamint az Európa Liga csoportköreinek első fordulójában voltak érdekeltek az angol klubcsapatok közül (3W, 1D, 2L), pénteken folytatódik a bajnokság, jövő héten pedig máris jön a Ligakupa soron következő kanyarja - benne 16 PL-résztvevővel -, egyszóval: beindult a nagyüzem a világ legfaszább bajnokságában. Most végre elválik a szar a víztől, kiderül, kinek mennyire hosszú (erős?) a  cserejátékosok számára készített asztalosipari terméke, és arra a kérdésre is választ kapunk, lesz-e olyan idióta szerethető kiscsapat a mezőnyben, amelyik a TV-s pénzzel játó habzsi-dőzsi helyett valamelyik kupasorozat semmihez sem hasonlítható (muhhaha) presztízsértékét helyezi előtérbe. Hajtás után szokás szerint félreverjük a harangokat, eljöljáróban csak annyit, két tipperünk ezúttal minden fronton a tutit szagolja.

2016 szeptember 14., 12:02

Miután az elmúlt két hét folyamán részletesen bemutattuk a besztlígbe frissen belecsöppent Pep Guardiolát (itt és itt), úgy illik, hogy most a Chelsea élére szinten Premier League-újoncként kinevezett Antonio Conte eddigi karrierjét és edzői munkásságát is megismertessük veletek. A második részben az olasz mester edzői pályafutása, és filozófiája kerül terítékre.Antonio Conte munkamorálja és hozzáállása már gyerekként is kiemelkedő volt. Az iskolában a tanárai mindig követendő példaként hivatkoztak rá, és még akkor is kiválóak voltak a tanulmányi eredményei, amikor már nagyon közel került a Lecce felnőtt csapatához. A kemény munka és a folyamatos tanulás a siker titka. Ezek nélkül az ember elveszett. Conte számára a lazítás nem megengedhető, mert az gyengeséghez vezet. Épp ezért már játékosként tudatosan készült az edzői karrierjére. Ugyanakkor tudta, hogy még ez sem vezet feltétlenül ahhoz, hogy sikeres edző lesz, és nem szabad mindent egy lapra feltenni. Miután Foggia egyetemén sporttudományokat tanult, egy rövid időt eltöltött a Siena csapatánál Luigi De Canio segítőjeként. „Adok magamnak néhány évet. Ha nem leszek sikeres, akkor legalább több időt tudok majd tölteni a családommal."Conte 2006-ban kapta meg az első vezetőedzői megbízását az akkor a Serie B-ben szereplő Arezzonál, de a dolgok nem alakultak túl fényesen. Októberre a csapat kilenc lejátszott meccséből egyet sem tudott megnyerni, Contét pedig menesztették. Ennél világosabb jelzés nem is kellett a fiatal edzőnek, hogy bőven van még mit tanulnia.

2016 szeptember 13., 10:51

Az "egyéni hibákból kaptuk a gólt" kezdetű edzői önmosdatás az egyik legidegesítőbb dolog a futballban. Eleve visszás, mert hát ki az istennyila állította csapatba az egyéni hibákat elkövető játékosokat, ha nem maga az edző - ergo lehetne szaggatni a saját ruhákat is, ha már -, de ott van az az aprócska, ám egyesek szemében kifejezetten fontosnak tetsző részlet is, miszerint a futball, mint olyan, alapvetően ún. csapatjáték. Nem arra gondolok feltétlenül, hogy "együtt vesztünk és együtt nyerünk", hanem inkább arra, hogy amennyiben tizenegy ember mindössze egyének halmazaként ténfereg a pályán, ahelyett hogy kiérlelt csapatjátékkal menne ellenfele idegeire, megpróbálva felerősíteni az erényeit, és elrejtve a gyengéit, akkor javallott lehet inkább ezzel a ténnyel foglalkozni, és nem ráhúzni a vizes lepedőt néhány kiválasztott egyedre a falkából. De hát José ilyen, így szeretjük szoktuk meg, és valljuk be: igazából már hiányozna is, ha egyszer valamivel kevésbé lenne arrogáns paraszt, amikor a saját hibái kerülnek szóba.

2016 szeptember 05., 10:08

Miután az elmúlt két hét folyamán részletesen bemutattuk a besztlígbe frissen belecsöppent Pep Guardiolát (itt és itt), úgy illik, hogy most a Chelsea élére szinten Premier League-újoncként kinevezett Antonio Conte eddigi karrierjét és edzői munkásságát is megismertessük veletek. Az első részben az olasz mester személyisége, valamint játékos-pályafutása kerül terítékre.Már a biztos bajnoki cím tudatában a Juventus a Cagliari csapatát fogadta 2014 májusában. Antonio Conte és a játékosok épp egy videós elemzésre készültek, amikor a csapatkapitány Gianluigi Buffon belépett az ajtón, oldalán a sportigazgató Guiseppe Marrottával. „Elnézést főnök! Az igazgató csak szeretné tisztázni a bajnoki címért járó bónuszokkal kapcsolatos kérdéseket” – szólalt meg naivan az Öreg Hölgy kapusa, akkor még nem is sejtve, hogy egy vulkán kitörésében játszott elévülhetetlen szerepet. Amint Buffon elhallgatott, Conte szinte teljesen kikelt magából. Mindenkit kiüldözött a teremből és szemtől szemben alaposan kioktatta kapitányát. „Egy szóval sem akarok többet hallani ebből! Pont tőled az összes közül soha nem vártam volna ilyesmit! Bónuszok… Óriásit csalódtam benned! Vereséget szenvedtünk abban a pillanatban, hogy kinyitottad a szádat!”

2016 augusztus 31., 09:59

Utolsó napjához ér az átigazolási időszak, tankolják a helikoptereket, izzik a Twitter, egyszerre nyitja a pénztárcát kicsi és nagy, miközben szép csendesen már több mint 1 milliárd elköltött font fölött járnak a PL csapatai. A nagy hajtás előtt veszünk egy mély levegőt, és átnyálazzuk az eddigi érkezőket, természetesen megtartva jó szokásunkat az osztályozással kapcsolatosan is.