betiltás

Oroszországban büntetőeljárás indulhat azokkal szemben, akik megosztják az Amnesty International tartalmait

Ugyanis nemkívánatossá nyilvánították a nemzetközi szervezetet.

Fődi Kitti
külföld

Hitler pártját nem tiltották be időben, most az AfD dolgát nehezíthetik adminisztratív eszközökkel

Olyan kijelentések minősítették hivatalosan is szélsőjobbosnak a legnépszerűbb német pártot, amiket Magyarországon napi szinten hallani. Lehet-e ebből betiltás, amikor Trumpék éppen ezerrel tolják az AfD szekerét, és mi szól ez ellen?

Kolozsi Ádám
külföld

Az X elérhetetlenné tette a bebörtönzött török ellenzéki vezető oldalát

A platform állítása szerint Ekrem İmamoğlu fiókjának törlése az Erdoğan-kormány utasítására történt, és jogi úton megtámadták a döntést.

Benics Márk
külföld

Titkos projektek és hálózatok kiépítésével, Dubajból játssza ki a nyugati tiltásokat az orosz propaganda

A háború kitörése után az orosz állami tévécsatornát, a Russia Todayt a Nyugaton szinte mindenhol betiltották. A Novaja Gazeta utánajárt, hogy milyen módszerekkel igyekszik a propaganda ennek ellenére is megszólítani és befolyásolni az amerikai és európai közönséget.

Benics Márk
külföld

Az Európai Bizottság megmenthetné a Pride-ot, de úgy tűnik, haboznak a döntéssel

A gyülekezési törvény módosítása a gyermekvédelmi törvényre hivatkozik, ami ellen a Bizottság pert indított 2022-ben. Ítélet nincs, de az EU Bírósága fel is függeszthetné a törvény alkalmazását addig.

Benics Márk
POLITIKA

Hadházy: Írjuk a feljelentést, hiszen a BRFK tudatosan hamis bizonyítékkal tévesztette meg a Kúriát

A képviselő pénteken azt állította, hogy a rendőrség hamis drónfelvétellel próbálta igazolni, hogy kevesen voltak a hídfoglalásán, a BRFK szerint viszont Hadházy csúsztat és ferdít.

Benics Márk
POLITIKA

Trump tévét nézett, és azonnal be is tiltaná az egyik legnagyobb csatornát

Az amerikai elnök szerint a CBS-nek és a 60 Minutes műsornak nagy árat kellene fizetnie azért, mert őt támadják.

Benics Márk
külföld

Jövő keddre újabb demonstrációt hirdetett az Erzsébet hídra Hadházy Ákos

A gyülekezési törvényt módosító, a Pride-ot betiltó törvény visszavonását követelik.

Gazda Albert
belföld

A budapesti Pride betiltása ellen tüntettek Párizsban a République téren

Magyar egyetemisták szervezték.

Szily László
POLITIKA

Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

A törvény ezennel hatályba lépett.

Fődi Kitti
belföld

Betiltott felvonulások, külföldi ügynökök

Tüntetés volt, miután a parlamenten villámgyorsan átment a Pride-törvény. Lánczi Tamás nem támasztja alá az állításait. Putyin és Trump telefonált. A legfontosabb hírek a 444 napindító hírlevelében.

Bódog Bálint
reggel 4

A TASZ szerint veszélyes, hazug és jogsértő a Pride-ot betiltó törvényjavaslat

Hegyi Szabolcs, a Társaság a Szabadságjogokért jogásza a 444-nek azt mondta, a javaslat sérti a gyerekek jogait is: megfosztja őket attól, hogy önálló álláspontot alakítsanak ki közéleti és erkölcsi kérdésekben.

Benics Márk
belföld

Karácsony Gergely: Lesz Pride Budapesten!

„Még az is lehet, hogy nagyobb, mint valaha.”

Fődi Kitti
belföld

A Pride-ot betiltó törvényjavaslat nemcsak a szervezőket sújtaná pénzbüntetéssel, de a résztvevőket is

A hatóságok arcképelemzést is végezhetnek.

Fődi Kitti
belföld

Karácsony Gergely a Pride-betiltásról: Ha az állampolgárok fel akarnak vonulni, akkor fel fognak vonulni

A főpolgármester a Pride podcastjában arról is beszélt, hogy ha a szexuális kisebbséghez tartozóktól elveszik a gyülekezési jogot, azzal precedenst teremtenek arra, hogy bárkitől elvegyék azt.

Haász János
belföld