Megkezdjük a 2015-2016-os szezont összefoglaló posztsorozatunkat, melyben külön írásokkal foglalkozunk a legjobb meccsekkel, a legszebb gólokkal, az All Star- és köcsögválogatottakkal, valamint a legjobb igazolásokkal és a legnagyobb flopokkal. Ez utóbbival nyitjuk ma a sort, és aki rendszeresen követte velünk együtt az év történéseit, annak tovább után nagy meglepetéssel nem fogunk tudni szolgálni.

Rendeznek ma egy meccset, amihez foghatót nehezen találunk a sportvilágban. Egy döntőt, amelynek győztese hosszú évekre megválthatja helyét a világ leggazdagabb klubjai között. Hajtás után rendhagyó beharangozó a világ egyik legértékesebb sporteseményéhez, amihez képest – financiális értelemben – a mai BL döntő is csak másodlagos.

„Esküszöm, hogy soha nem látnak majd ehhez hasonlót!” – ordította bele az éterbe Martin Tyler miután 2012-ben Sergio Agüero az utolsó pillanatokban nyerte meg a bajnokságot a Manchester Citynek. Valóban nehéz elképzelni, hogy sor kerül még valaha egy ennyire kiélezett és szoros bajnoki versenyfutásra, amelynek a kimeneteléről végül egyetlen gól dönt akkor, amikor már senki sem számít rá. Azonban tudjuk, hogy a futball néha produkál furcsaságokat, és valószínűleg 1989-ben is azt gondolták az emberek, hogy ahhoz foghatót még egyszer nem fognak látni. Lehet vitatkozni, hogy a Manchester City vagy az Arsenal nyerte meg drámaibb módon az angol bajnokságot, az mindenesetre tény, hogy 1989. május 26-án az egyik legelképesztőbb forgatókönyv lépett át a valóság színpadára az Anfield Roadon.

A magyar futball szurkolók közül talán nem mindenkinek cseng ismerősen az AFC Wimbledon neve. Holott az angol kiscsapat igazán fanatikus szurkolókkal és szakmai stábbal rendelkezik – köztük a keszthelyi főpályamesterrel, Tánczos Gáborral. A magyar szakember hosszú évek óta Londonban él, maximalista, ha a gyepről van szó, kisfiának pedig nagy kedvence az izomkolosszus csatár Akinfenwa. Hogyan lesz egy keszthelyi fiúból wimbledoni gyepmester? Ahogy Gábor mondja: jó időben kell jó helyen lenni, a precízség pedig alapkövetelmény.

27 év, 96 emberi élet. Az elmúlt napokban-hetekben több száz hozzátartozó, barát és több ezer, szerte a világban szétszórt futballszerető lelke könnyebbülhetett meg. Megkönnyebbülhetett, de megbékélni talán a jövőben sem fog. Csak egy nap, egy mérkőzés, amely talán mára a tragikus események nélkül a feledés homályába veszett volna, mára a Liverpool-szurkolók összetartozásának legfontosabb emléke és motívuma lett…

Ipari famegmunkálók, akiknek véletlenül kijött a lépés, a nagyok csődjének köszönhetően képbe került újgazdag kiscsapat, a bírók által szemenszedett csalással megtolt tündérmese. Esetleg a jövő csapatépítésének példás útja, Disney-filmre kívánkozó csoda, klasszis edzővel és néhány finomra csiszolt gyémánthoz hasonlítható játékossal megspékelve. A Leicester City megítélésében nincsen középút: vagy szívből rühelli őket az ember - ez a ritkább -, vagy fenntartások nélkül megadja magát a könnycsatornáira nehezedő nyomásnak, és gyermekkori rajongásának minden szövetével a csapatra aggatja szerelmes érzéseit. Hajtás után nem igazságot tenni próbálunk, hanem megvilágítunk néhány olyan tényt, amely talán kevésbé vált ismertté a XXI. század eddigi legnagyobb sportcsodája kapcsán. II. rész, taktika.

Még van hátra egy kósza forduló, de lényegében véget ért a 2015/2016-os Premier League-szezon. Tudjuk, ki lett a bajnok, tudjuk, kik folytatják jövőre a Championship húsdarálójában, és jó eséllyel a nemzetközi kupaszereplők kiléte is bizonyos, így a pulzusszámunk maximum azon a ponton emelkedhet meg kissé, amikor eldől, vajon emberemlékezet óta először elmarad-e a St. Totteringham Day megünneplése az Andrássy úton. Hajtás után így aztán rendhagyó preview-t tárunk elétek: hamut szórunk a fejünkre, megszaggatjuk ruháinkat, és elismerjük, mi sem értünk jobban ehhez a gyönyörű játékhoz, mint Bognár György és Puhl Sándor szerelemgyereke.

Ipari famegmunkálók, akiknek véletlenül kijött a lépés, a nagyok csődjének köszönhetően képbe került újgazdag kiscsapat, a bírók által szemenszedett csalással megtolt tündérmese. Esetleg a jövő csapatépítésének példás útja, Disney-filmre kívánkozó csoda, klasszis edzővel és néhány finomra csiszolt gyémánthoz hasonlítható játékossal megspékelve. A Leicester City megítélésében nincsen középút: vagy szívből rühelli őket az ember - ez a ritkább -, vagy fenntartások nélkül megadja magát a könnycsatornáira nehezedő nyomásnak, és gyermekkori rajongásának minden szövetével a csapatra aggatja szerelmes érzéseit. Hajtás után nem igazságot tenni próbálunk, hanem megvilágítunk néhány olyan tényt, amely talán kevésbé vált ismertté a XXI. század eddigi legnagyobb sportcsodája kapcsán. I. rész, felderítés.

Sajnos a bajnoki cím kérdése már eldőlt és mostanság nem igazán akad olyan szezon, amikor még az utolsó fordulóban is tövig rágják a körmüket az élcsapatok szurkolói. Ellenben a Bajnokok Ligája helyekért folytatott harc éleződik, különös tekintettel a manchesteri csapatokra nézve. A kiesés elkerülése ellen vívott csata viszont talán még ennél is súlyosabb és persze sokadjára RIP Aston Villa. Szóval nem kell aggódni, mert ezen a hétvégén sem fogunk unatkozni, csak kicsit más irányba terelődik a hangsúly.

Amit még a hétvégén is csak kérdőjelekkel mertünk emlegetni, az hétfő estére bevégeztetett. Bajnokká vált a Leicester City! A szezont követően nagyon sok elemzést és véleményt tárunk majd elétek erről a jelenségről, egyelőre azonban maradjunk a hétvégi fordulónál, hiszen persze mások is pályára léptek a Rókák mellett, ráadásul éppen a londoni rangadó döntötte el a várva várt párharcot.

Hétvége óta már tényleg a csapból is a Leicester City és Riyad Mahrez folyik. A Spurs botlásával ugyanis a Rókák szinte biztosra vehetik a bajnoki címüket, egy nappal azelőtt pedig a PFA Players’ Player Of The Year gálán a csapat gyöngyszemét választották az év játékosának. Riyad Mahrez első Afrikaiként hódította el a díjat, ami dicséretes teljesítmény, ha figyelembe vesszük, hogy nem keveset futkosott azért egy Yaya Touré és egy Didier Drogba is angol gyepen. Ez a poszt azonban nem Mahrezről fog szólni, hajtás után a díj Premier League-érabeli nyertesei kapnak teret.

A Britannia és a mainstream magyar sportsajtó külföldi focival foglalkozó részlegének viszonya, khm, nem éppen baráti – és akkor finomak voltunk, valamint bájosan nőiesek -, de az, hogy esetenként kendőzetlen őszinteséggel robbantjuk a kritikát az ún. a szakma arcába, nem jelenti egyben azt is, hogy ne érdekelne bennünket, hogyan készül a produktum, amit hétvégenként rendületlenül bámulunk. Gondoltunk hát egy merészet, és megkerestük a DigiSportot (innen is csók- valamint virágözön zúdulását kérvényezzük a rettentően segítőkész Baumstark Tibire), hogy vajh, lenne-e lehetőség belepillantani, hogyan főznek ki egy hétfői összefoglalót a boszorkánykonyhában. A randi villámgyorsan összejött, Mark29 és mc_deere pedig nyakába kapta a fővárost, hogy a Váci úti stúdióból izgulja végig az előző hétvége meccseinek zanzáját. Hajtás után helyszíni riport a kulisszák mögül.

Hétfő van, ami megszokott esetben azt jelentené, hogy érkezik egy review a forduló érdekesebb történéseiről. Most viszont örömmel törjük meg a szokásos menetrendet, hiszen postaládánkba egyenesen a Wembley-ből érkezett egy élménybeszámoló a United-Everton FA kupa elődöntőről, így a héten főszerepben a kupa. Nem is szaporítanánk tovább, hajtás után a szó Attiláé.

Az FA-kupának köszönhetően csonka fordulónak nézünk elébe, melyben pár immáron teljesen tét nélküli meccset, pár igazán pikáns párosítás bolondít meg: Rafa visszatér legnagyobb sikerei helyszínére, a City pedig a forduló után könnyedén Wenger-kupás helyre taszíthatja az Arsenalt. Tovább után azt is átnézzük, mire mennek a bajnoki címért harcoló csapatok, lankadó ellenfeleik ellen.

Ladies and Gentlemen! A hét elején beharangozott, a Facebook oldalra már kikerült legújabb szerzemény ezennel meghódította blogunkat is. Igen, egy podcast, ami a YouTube-on hallgatható meg, a pilotban pedig mc_deere, Beyonder és stanleykubrick vállalták hangjukat.