Jön a Nagy Tusványosi Beszéd. Az évnek ezen a napján Orbán mindig megpróbálja értelmezni a valóságot. Az eddigi évek alapján ez idén is jó mulatságnak ígérkezik.
A rendőrség szerint 37 éves, állítólag moldáv férfi felel a családi tragédiáért.
Romániában egy évbe telik a diploma kiállítása, helyette igazolást kapnak a diákok, ezt viszont Magyarországon idén már nem fogadják el a jelentkezéseknél.
Csak egyetlen szerves magyar ügy létezik: a magyar megmaradás és gyarapodás ügye.
180 ház állt itt egykor. Most már csak a romok maradtak.
Az üdülőövezet egyszerűen kiszipkázta a termálvizet a földből, kiszáradt a tó, megszűnt az egyetlen európai természetese élőhelye a nílusi tündérrózsának.
Jogerős ítéletet hozott a brassói bíróság. Ünnepeken kinn lehet, állandóan nem.
Ami egyszer annyira jól sült el, arról kár volna lemondani.
Tízezrek tüntettek autonómiáért Erdélyben.
A Főtér nevű erdélyi lap búcsúztatja a Cenzurat c. román műsort, amiben a magyarok jól megkapják a magukét. Umor român la cele mai bune!
Egy erdélyi falu idős lakói mesélnek szexuális életükről eddig nem látott őszinteséggel Sós Ágnes dokumentumfilmjében, a Szerelempatakban. Van, aki hetvenévesen tudta meg, mi az orgazmus, mások féltek elveszíteni szüzességüket, mert úgy tudták, olyan lesz, mintha nyúznák őket. A vágy pedig addig tart, amíg élünk.
Utánaszámolva nem is volna olyan drága Erdély felvásárlása, amire állítólag a kormány készül. Az a 20,6 milliárd euró, amibe 2000 eurós hektáronkénti árral számolva kerülne, az éves magyar GDP 21,5 százaléka csupán.