Amikor kiderült, hogy az amerikai titkosszolgálat bármilyen adatukhoz hozzáfér, a Facebook, a Yahoo, a Google és társaik nagy bajba kerültek. Veszélybe került az üzleti modelljük. Aztán maga az internet is.
Eddig busszal, de sok a pénz.
Ne ijedjenek meg, ez még nem az I, Robot. De majdnem.
Az Oppo N1 a világ első Cyanogenmodos telefonja, ami rendesen átment a Google tesztjein.
Kijött a Google rendes évi keresés-toplistája, amiből szépen kiderül, hogy mire voltunk kiváncsiak az idén. Alapvetően édességekre és tévéműsorokra.
De mit kezd majd a béka segge mögé is elügetni képes katonai robotokkal az emberiségről legtöbbet tudó számítástechnikai cég?
Úgyhogy beírom a Google-be, hogyan intézzem el az ellenségeimet.
A Google nem ment elég messzire a Glass-szel.
Ezentúl nem ad majd találatot a Google és a Bing százezer, gyerekpornográfiára utaló keresőkifejezésre. Mondjuk a pedofilok eddig sem gugliztak, p2p hálózatokat használnak. De erre is van ötlet.
Elkezdték felverni az árakat a népszerű csevegőprogram körül. A kínaiak 3-4, a Facebook 3, a Google 4 milliárd dollárért venné meg a Snapchetet. Sajnos a 4-es metróra nem tettek még ajánlatot, pedig az is elég startup.
Próbálta már bárki beírni a Google-be, hogy X éves vagyok és? Egy komplett fejlődéslélektani tanulmány kijönne belőle.