A Nemzeti Vagyonkezelő korábbi elnöke azt mondta, hogy informálisan megkereste az ügyészség azzal, hogy tegyen terhelő vallomást Gyurcsányra, és akkor nem ítélik el. Nem ment bele, négy év letöltendőt kapott.
Elmondása szerint pokoli fájdalmakat élt meg.
Ismerjenek meg egy újabb ékes példányt a Fidesz legendásan erős hétvégi közleményei közül!
Hát erre jó a kerítés.
Gyurcsányistákkal tüntetett Gyurcsány Ferenc a menekültválság miatt, ahol azt mondta, hogy ha bűn segíteni a menekülteknek, akkor: „Legyen Magyarország 10 millió bűnöző országa!”
Igazoltatással megúszta. Következmény nélküli ország!
Feri Amanpourban mondta el, hogy a menekültek mennyire oda vannak a paprikás csirkéjéért.
Ha ebben az országban mindenki olyan lenne, mint Gyurcsány Ferenc, most nem itt tartanánk!
Robbie Williams koncertre hívja rajongóit, szavazóit és követőit a volt miniszterelnök. Szabad a gazda!
És a Videoton csatára.
Akkor is így járt, amikor a válogatottban játszott.
A Demokratikus Koalíció vezére azért panaszkodott a bevándorlásért felelős biztosnak, mert Orbán Viktor összemossa bevándorlókat, a menekülteket és a terroristákat. Méghozzá nem is akárhogy, hanem tudatosan és szisztematikusan.