gyurcsány ferenc

Gyurcsány Ferenc a hazaárulás mértékegységeként kezdte el használni Őszödöt

Gyurcsány és Jávor szerint Paks hazaárulás, Bajnai pedig azt mondta, az Orbán-kormány szimbóluma nem a trafik, hanem az atomerőmű. Ezernél is többen fagyoskodtak, hogy tüntessenek a paksi megállapodás miatt.

Kerner Zsolt
POLITIKA

Ilyen, amikor Gyurcsány énekel

Horváth Bence
POLITIKA

Hogyhogysnem az új terépcsecső

Uj Péter
POLITIKA

Gyurcsány Ferenc adóemeléssel kampányol

Az szja emeléséből befolyó bevételekből vezetné ki a beruházásokat és a hitelezést akadályozó különadókat.

Király András
politika

Gyurcsány egy leendő baloldali kormánynak nem lenne tagja

Botos Tamás
POLITIKA

A politikusok már az óvodásokat is zaklatják

Mi folyik a közoktatásban? A polgármesterek és a kormánypárti, de még az ellenzéki képviselők is a gyerekeink személyes adatairól kérdezősködnek, és családi magánügyeiben vájkálnak. A fekete autóval érkező miniszterelnök felvert egy alvó óvodát, a kereszténydemokrata képviselő pedig III/III-as módszerekkel érdeklődött a megfigyelt személyek magaviselete felől.

Herczeg Márk
POLITIKA

Fidelitas: Az MSZP térdre ereszkedett Gyurcsány előtt

A Fidesz-frakció sajtóközleménye szerint „szórakoztató és egyben elkeserítő azt látni, hogy az évekkel ezelőtt lebőgött arcok vezényszóra tapsikolnak az eszelős szemkilövetőnek, akit egy-két hónapja legszívesebben ketrecbe zártak volna”.

Herczeg Márk
politika

Az ellenzéki összefogás neve: Összefogás

Herczeg Márk
POLITIKA

Vitázzanak a miniszterelnök-jelöltek?

A Facebookon pár ezren már jelezték, hogy szeretnének tévévitát. Te akarsz? Szavazz itt!

Herczeg Márk
POLITIKA

Gyurcsány: Ééééééén!

Korszakváltás csúcsformában a debreceni ellenzéki gyűlésen.

plankog
politika

Gyurcsány: kormányváltás esetén felülvizsgálják a paksi szerződést

Gyurcsány szerint az egyezmény csakis Oroszország érdekeit szolgálja, és Orbán Viktor annak megkötésével Magyarország jövőjét "formális felhatalmazás nélkül" száz évre eldönti.

Bede Márton
gazdaság

Gyurcsány Ferenc mindjárt bevallja, hogy ő találta ki a rezsicsökkentést is

Kerner Zsolt
POLITIKA

Kész a DK listája, Vadai nem lesz egyéni jelölt

Cserébe ő lesz a harmadik, így még bejutásra esélyes DK-s a közös listán.

Király András
POLITIKA

A paksi szerződéstől olyan gyorsan pálfordulnak a magyar politikusok, hogy arra már erőművet lehetne építeni

Illés Zoltán egy év alatt, Gyurcsány szűk 3 év alatt változtatta meg teljesen a véleményét Paksról. A Fidesz és az MSZP ugyanazt fújja, csak más ütemben. Most éppen Mesterházy akar népszavazást.

Tbg
politika

Gyurcsány találta ki, hogy Fodort be kell venni

Ágaskodhat még a miniszterelnöki ambíciója - nyilatkozta az Origónak DK Ferenc, aki szerint palotaforradalom lett volna a pártjában, ha nem kerül rá a közös listára. Pedig a kollégáinak azt is fogja mondani, hogy fekszik, nyugszik.

Haszán Zoltán
politika