A volt rendőrszázados azt mondta, átérzi, milyen, amikor a hatalom vegzál valakit, ezért adományozott mások mellett az Oltalom Karitatív Egyesületnek is.
Szabó Tímea az Országgyűlés folyosóján vonta kérdőre a miniszterelnököt a lelkész ügyében, de Orbán most sem volt beszélgetős kedvében.
Iványi Gábor vezető lelkész szerint nemcsak a ház és a templom fűtetlen, de a templom kertjében tartott állatok is víz nélkül maradnak.
Az ügyészség azzal vádolja a Magyar Evangéliumi Testvérközösség vezető lelkészét, hogy erőszakosan próbálta megakadályozni, hogy a NAV nyomozói 2022 februárjában a MET Dankó utcai székházában házkutatást tartsanak.
Az egy hónapja hosszú és súlyos betegség után meghalt, világhírű filmrendezőt több százan búcsúztatták a Fiumei úti sírkertben, ahova a főpolgármester végül elvitte „azt a kurva plecsnit” Budapest díszpolgárának.
„A világhírű írónak gratuláló levelet küldtünk korábban, amelyben meghívtuk egy békásmegyeri istentiszteletre” – írja Iványi Gábor.
A szombati demonstráción roma aktivisták, zenészek és civilek szólaltak fel a miniszter megalázó szavai és a kormány cigányságot megkülönböztető intézkedései ellen, miközben a tömeg többször is Lázár János lemondását követelte.