Egy konzervatív jelölt és egy Gatling-gépágyú. Több nem is kell.
Dehogy tudtam! Fogalmam sem volt róla! Köszönöm!
Ismét előkerült a propagandaminisztérium kedvenc indoklása, hogy miért nem árulják el az összeget.
Hihetetlen kampányvideót dobtak le Facebookon.
Montserrat Feixas Vihé szerint ma Magyarországon minden a menekültek ellen dolgozik, pedig inkább készülnünk kellene egy megváltozott világra. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának közép-európai vezetőjével beszélgettünk. Azt mondja, hogy a kötelező kvóták jó irány.
A Jobbik levelében közölte: nem a párt szórólapozott egy ajkai iskolában.
Pert indítanak, mert a kormány ingyen adott kampányelemeket a Fidesznek. 1,4 milliárd kár érte az államot szerintük.
Orbán szenved, mert nincs kutyakaja, de elsírta magát egy szegény ember → kampányol az MSZP.
A Magyar Idők nagy cikket írt arról, hogy a kereskedelmi dolgozók, de sőt, még a nagyáruházak is mennyire elégedettek azzal, hogy vasárnap nem dolgozhatnak.
Hogy az Európában sokat mozgó fiatal magyarokat figyelmeztessék. Politikai vitanapot kezdmenyéznek a migrációról.
A Vajna-tévé megduplázza a hirdetések listaárait, így az állami költések még nagyobb arányban kerülhetnek hozzájuk.
Az MKP nem ígér olyat, amit nem lehet teljesíteni.
600 millió forint közpénzből jutott bőven a TV2-nek, az Echo TV-nek, a Ripostnak és a Pestisrácoknak is.