köznevelési törvény

Atomjaira robbantotta szét a sérült gyerekek ellátását a központosítás

Embertelen, horrorisztikus körülmények között próbálnak segíteni a sérült gyerekeknek a velük foglalkozó állami intézményekben. Több intézményvezető pályázatába olvastunk bele: olyan állapotokról írnak, amikről azt hittük, hogy csak a harmadik világban léteznek.

erdelyip
POLITIKA

Tanárnő, mennyit tetszett ma kézhez kapni? Többet vagy kevesebbet, mint korábban?

Ma derült ki, mennyivel kapnak több fizetést a tanárok a béremelés után. Meg az is, mennyivel kapnak kevesebbet.

Kerner Zsolt
oktatás

Tudják, hogy miért nincs baj a sajátos nevelési igényű gyerekek oktatásával? Mert szeptember elsején kinevezték a velük foglalkozó intézmények főigazgatóit

A köznevelési államtitkárság végre tisztázta, hogy miért nem kell aggódni a szülőknek.

erdelyip
POLITIKA

Iskolapszichológus már nincs, a sulirendőr irodát kapott

Szeptember eleje óta látszólag lebénult a korai fejlesztést, a gyógypedagógiát és ehhez hasonló ellátásokat nyújtó állami rendszer. Sem a szülők, sem az iskolák nem tudják, hogy kihez forduljanak.

erdelyip
POLITIKA

Csak annak nem segít a logopédus, akinek a legnagyobb szüksége lenne rá

Szeptember eleje óta egy integrált óvodában a speciális nevelési igényű gyereknek nem segít a nevelési tanácsadó és a logopédus. Bekavart a köznevelési törvény.

erdelyip
oktatás