Mark29

Vissza a jövőbe
2016. augusztus 13.

A pillanat, amire vártál - Preview, Day 1

Szinte alig hiszed, hogy itt van? Még nem tudod hol fogod nézni? Kíváncsi vagy, hogy mire viszi Mourinho az Old Traffordon, Pep pedig az Etihadban? A Britannia idén sem fog lemaradni semmiről, és bár terveink szerint a blogos tartalmaink a jövőben exluzívabb, magazinos jellegű irányt vesznek majd, a Preview-t megtartjuk, hogy mindenki kedvére kiokoskodhassa magát az aktuális fordulóval kapcsolatban. Hajtás után elindul a Premier League 2016/2017-es évada!

2016. augusztus 5.

Purgatórium III. – Knockin' On Heaven's Door 

Elérkeztünk a Championshipet bemutató sorozatunk utolsó részéhez, amiben megismerkedünk azokkal a csapatokkal, amelyek idén tavasszal éppen lemaradtak a Premier League-ről, és azokkal, akik onnan jöttek, vagyis inkább zuhantak a másodosztályba. Az első részhez egy Guns N’ Roses dalt választottam alcímnek, és bár a másodiknál változtattam ezen, most úgy gondoltam, hogy ezúttal is megteszi. Tudom-tudom, ez eredetileg egy Bob Dylan szám, de a hippi nyekergésnél a karcosabb Guns verzió számomra jobban közvetíti azt az életérzést, amikor egy csapat kopogtat a mennyország kapuján, és bebocsátást is nyer. A majdani bajnok városában szólhat aztán a Paradise City is, a playoff döntő vesztesének pedig lehet dúdolni, hogy Don’t Cry. Most, hogy mindenki kikövetkeztethette, hogy a 90-es években voltam kamasz, inkább visszatérek Purgatórium első harmadához. Hajtás után jön a még hátralévő nyolc klub bemutatása.

2016. augusztus 1.

A nyugalom szigete - Bolhapiac, második rész

Eltelt két hét és bár sokan visszasírták már múlt hétvégén is a bolhapiac összegzését, most csak ennyi idő alatt gyűlt össze annyi fogás, hogy érdemes legyen összefoglalni őket. Így is csak úgy sikerült olvasható hosszúságúvá tenni a posztot, hogy a távozókat is szemügyre vettük. Hatalmas név (értsd: Pogba) érkezéséről most nem számolhatunk be, viszont egy-két szabadrablásnak szemtanúi lehettünk: tovább után kiderül, kiket akasztottak le áron alul a jó(hi)szemű menedzserek.

2016. július 31.

Purgatórium II. - Az igazi daráló 

Folytatódik a Championshipet bemutató sorozatunk. Az angol másodosztállyal való ismerkedés során ezúttal szó szerint belevágunk a dolgok közepébe, mert a tavalyi szezon 9-16. helyezett csapatai lesznek terítéken. Az igazi daráló. Ahol bárki legyőzheti a másikat, és le is győzi. Ahol folyton magad mögé kell nézned, mert a League One, azaz egy mély szakadék elől menekülők beléd akarnak kapaszkodni, hogy minimum magukkal rántsanak. Ha pedig ez még nem lenne elég, akkor ott van a legjobb nyolc, akik a fejeden taposnak, mert mindannyian a TOP 6 közelében akarnak maradni, életben tartva ezzel a reményt, hogy a Premier Leaguebe jussanak. Nehéz az élet a darálóban, pedig micsoda csapatok végeztek ott tavaly is. Hajtás után kiderül, hogy kik is ők.

2016. július 20.

Purgatórium I. - Welcome To The Jungle 

Ahogyan beléptünk a nyár második felébe, szépen lassan elmúlt az EB-láz és újra a klubfutball került előtérbe. A csapatok elkezdték a felkészülést a következő szezonra és beindult az évről évre vadabb transzferbiznisz is. Augusztusban pedig rajtol a bajnokság és a korábban már elhullajtott információmorzsáknak megfelelően mi itt a Britannián is komoly újítással készülünk. Terveink szerint rendszeresen beszámolunk majd a taposómalomból, az angol foci poklának legmélyebb bugyraiból, ahol „rúgd és fuss” és a „long ball” még mindig divat, és ahol gyakran a szurkolói rigmusoknál is hangosabb a csontzene. Bizony ám, az English Football League Championship (populárisabb nevén a Sky Bet Championship, nekünk meg csak Champo) 2016/2017-es történéseiről indítunk állandó magazint, Purgatórium néven. Hajtás után a részletek.

Közös Albion, E03 - Eb-special

Kisebb szünet után újra úgy éreztük, itt az ideje mikrofont ragadni, és az éterbe kiabálni a gondolatainkat. Elsősorban a frissiben mögöttünk hagyott Eb-vel foglalkoztunk, de az adás második részében nem tudtuk megállni, hogy ne okoskodjunk meg néhány friss igazolást, a Leicester bajnoki- és BL-esélyeit, Mourinho alakváltásának lehetőségeit, és arra is kerestük a választ, vajon melyik csapat lesz a következő Premier League-szezon Portugáliája. Ja, és persze a közvetítési jogokat övező herce-hurca sem maradhatott ki. Hajtás után podcast, szeressétek.

2016. július 17.

Elkezdődött az őrület - Bolhapiac, első rész

Az EB miatt elcsúsztatott, tavaly már nagy sikert aratott átigazolásokat összegző sorozatunk, azaz a Bolhapiaci összesítő ezennel visszatér. Szokás szerint minden vasárnap várhatjátok mostantól augusztus végéig a transzferösszegzőket, melyben a hét legnagyobb dealjeit igyekszik összeszedni és értékelni szakértőgárdánk. Ki lesz az új Kanté és Mahrez? Ki ég le annyira, mint tavaly Memphis? Tovább után megtudod: itt az első rész az eddigi szignósokkal. Vigyázat, TLDR!

2016. június 1.

Összeharangozó

A nagysikerű, első podcast után - melyet egyébként ide kattintva hallgathattok meg - máris jövünk az újabb résszel, melyben Beyonder, Peet és Mark29 röviden kitárgyalják a mögöttünk hagyott szezont és előretekintenek az előttünk állóra. Mire megy majd José az Old Traffordon? Hogyan passzol Xhaka az Arsenal filozofijába? Visszajuthat-e egyből a Newcastle a világ második legjobb bajnokságából? Tovább után minden kiderül!

2016. május 6.

A 24. órában - Preview, Day 37

Sajnos a bajnoki cím kérdése már eldőlt és mostanság nem igazán akad olyan szezon, amikor még az utolsó fordulóban is tövig rágják a körmüket az élcsapatok szurkolói. Ellenben a Bajnokok Ligája helyekért folytatott harc éleződik, különös tekintettel a manchesteri csapatokra nézve. A kiesés elkerülése ellen vívott csata viszont talán még ennél is súlyosabb és persze sokadjára RIP Aston Villa. Szóval nem kell aggódni, mert ezen a hétvégén sem fogunk unatkozni, csak kicsit más irányba terelődik a hangsúly.

2016. május 3.

Bajnok a Leicester City! - review, day 36

Amit még a hétvégén is csak kérdőjelekkel mertünk emlegetni, az hétfő estére bevégeztetett. Bajnokká vált a Leicester City! A szezont követően nagyon sok elemzést és véleményt tárunk majd elétek erről a jelenségről, egyelőre azonban maradjunk a hétvégi fordulónál, hiszen persze mások is pályára léptek a Rókák mellett, ráadásul éppen a londoni rangadó döntötte el a várva várt párharcot.

2016. április 26.

Nem hibátlan, de szerethető és alázatos - vendégségben a Diginél

A Britannia és a mainstream magyar sportsajtó külföldi focival foglalkozó részlegének viszonya, khm, nem éppen baráti – és akkor finomak voltunk, valamint bájosan nőiesek -, de az, hogy esetenként kendőzetlen őszinteséggel robbantjuk a kritikát az ún. a szakma arcába, nem jelenti egyben azt is, hogy ne érdekelne bennünket, hogyan készül a produktum, amit hétvégenként rendületlenül bámulunk. Gondoltunk hát egy merészet, és megkerestük a DigiSportot (innen is csók- valamint virágözön zúdulását kérvényezzük a rettentően segítőkész Baumstark Tibire), hogy vajh, lenne-e lehetőség belepillantani, hogyan főznek ki egy hétfői összefoglalót a boszorkánykonyhában. A randi villámgyorsan összejött, Mark29 és mc_deere pedig nyakába kapta a fővárost, hogy a Váci úti stúdióból izgulja végig az előző hétvége meccseinek zanzáját. Hajtás után helyszíni riport a kulisszák mögül.

2016. április 16.

Who are ya? - bemutatkozik a stáb

Ha valaki nyerő focicsapatot akar építeni, pontosan tudja, hova kell nyúlnia első helyen, és vesz egy fasza kapust. De mit csináljon az, aki a magyar internet legkirályabb Premier League-blogját szeretné beizzítani? Naná, hogy beszákolja kis hazánk legelvetemültebb fanjait, akik nem csak a saját csapatuk dolgában tökéletesen tájékozottak, de tudnak írni, sőt, humoruk is van. Hajtás után ők mutatkoznak be, szép, tökéletes libasorban, és grátiszként azt is elmondják, milyen kispályás hobbicsapatot dobnának össze PL-legendákból.

2016. április 12.

Leicester, vagy Spurs, ez itt a kérdés - review, Day 33

A Sunderland laposra passzírozásával újabb lépést tett a célszalag felé a Leicester, és csak azért nem mondjuk, hogy Ranieri mellkasán már szinte feszül a zsinór, mert a Tottenham is megcsapta a Unitedet hazai pályán. Az Arsenal ellenben kiszállt a további küzdelmekből, és a negyedik hely, valamint a kiesés vonatkozásában is tisztulni látszanak az erőviszonyok. Hajtás után ráhúzzuk a vizes lepedőt Wengerre, megkapja a magáét Bilic valamint Van Gaal, és jönnek mára részben elfeledett összegző rovataink is.

2016. április 2.

Torlódásra számíthatunk - preview, day 32

Hat fordulóval a bajnokság vége előtt a Leicester City komoly lehetőség előtt áll. A legfőbb, sőt lassan az egyetlen üldözőjük, a Tottenham ugyanis az Anfield Roadra látogat, ahol mostanában nem sok babér termett nekik. A Rókák a Southamptonnal csapnak össze, ami szintén nem könnyű menet, viszont hazai pályán ez a Leicester bárki ellen jó egy egygólos győzelemre. Igazán komoly rangadókat nem tartogat ez a játéknap, de természetesen ettől még végéig zongorázzuk, hogy mit várunk mi a hétvégétől. Egy kis torlódást a táblázat első és hátsó részében egyaránt. Hajtás után a részletek.

2016. március 26.

One Time FC – Az egyéjszakás kalandok

A válogatottba bekerülni. A hazát képviselni. Ez minden normálisan gondolkodó futballista álma. A legnagyobb megtiszteltetés, ami érhet egy játékost. A legjobb persze, ha mindez egy világversenyen is megadatik, de tulajdonképpen minden válogatott mérkőzés fontos esemény egy labdarúgó életében. Az elsőre pedig mindenki emlékszik. Főleg ha az az egyetlen volt. Hajtás után az egyszeres válogatottak válogatottja.

2016. március 23.

Igazi meglepetések nélkül - Review, Day 31

A Premier League 31. játéknapján semmi extra nem történt. A tabella élén a Leicester City továbbra sem durrant ki, de ezúttal a közvetlen üldözők sem hibáztak. Hátul az Aston Villa szabadesését semmi nem állítja meg, mindegy, hogy hol, vagy melyik csapat ellen játszanak. Bukásra vannak ítélve. Vasárnap volt a "derbik napja". Manchesterben a BL indulás, észak-kelet Angliában a bennmaradás volt a tét, de egyik kérdésben sem lettünk sokkal okosabbak. Hajtás után a részletek.

2016. március 19.

A kazetta B oldala - preview, day 31

Az a rossz hírünk van minden kedves olvasónknak, hogy a 20. után rettentő gyorsan következik a 30. Észbe sem kap az ember és máris a kazetta B oldala pörög. Valahogy így vagyunk ezzel a szezonnal is: mintha csak tegnap lett volna, hogy a bloggal együtt az aktuális szezon is elindult és máris itt vagyunk a célegyenesben.A következő két hónapban a tabella mindkét végén eldőlnek majd a lényegi kérdések és kiderül, hogy Claudio vajon tényleg lerókázza -e az egész mezőnyt. Addig azonban biztos vár még ránk néhány igazi wtf momentum és emlékezetes találkozó. Utóbbiakból szerintünk ezen a hétvégén sem lesz hiány, első ránézésre több remek meccset is találtunk, hajtás után ki is fejtjük.

2016. március 15.
2016. március 12.

A pincér visszatér - preview, Day 30

Ezen a hétvégén csonka fordulót rendeznek a Premier League-ben, ami annyit jelent, hogy három napra elosztva, mindössze öt bajnoki mérkőzéssel kell számolnunk. Az ok rém egyszerű: annyi első osztályú csapat maradt még talpon az FA kupában, hogy képtelenség volt máshogy lebonyolítani a meccseket. Igen, most ismét lehetne tanakodni azon, hogy mennyire hatékony a szigetországi versenynaptár, de ettől ezúttal megkímélünk mindenkit és inkább átvesszük mi vár ránk a 29,5. fordulóban. Elnézve a párosításokat, a “hét mérkőzése” titulust képtelenség kiosztani, ezért a hajtás után egy másfajta tematika szerint következik az esélyek latolgatása.

2016. március 7.

Merjük kimondani: a Leicester a bajnokság legnagyobb esélyese - Review, Day 29

A londoni derbi igazi nyertese a Leicester lett, ez a mögöttünk hagyott kör első és legfontosabb következtetése. Na meg az, hogy innentől már tényleg Ranieri bandájának áll a zászló a bajnokságban, nincs mellébeszélés, se kifogás. Kilenc meccs van hátra, öt pont az előny a Spursszel szemben, tündérmese ide vagy oda, ez olyan komoly fór, amit tényleg csak elbalfaszoskodni lehet. Hajtás után erről, és hat másik dologról értekezünk a hétvégi PL-forduló kapcsán.

2016. március 3.

Balf*szok Ligája - Review, Day 28

Kezd egyre megmagyarázhatatlanabbá válni az idei Premier Leage. A legújabb fordulóban az első négy helyezett csapat mindösszesen 1 (!!) pontot tudott összekaparni, pont annyit, mint a tabella leghátsó fertályában dekkoló kvartett. A Tottenham veresége még talán benne is volt a képben - eddig sem sokan nyertek a Boleyn Groundon, és ezután sem fogják tömegével elvinni onnan a három pontokat -, de a továbbra is pocsék formát futó Manchester City újabb zakója, és főleg annak mértéke már kisebb meglepetést okozott, mint ahogyan a Leicester City pontvesztése is. Az Arsenal hazai vereségére meg aztán főleg nehéz magyarázatot találni, de mi persze hajtás után azért megpróbáljuk.

2016. február 17.

Valami véget ér, valami fáj - Motson-kupa, finálé

Amikor az új esztendő hajnalán kitaláltuk, hogy csinálunk egy jóféle versenyt a kishaza legjobb focikommentátorainak, igazából semmilyen célunk nem volt. Jó bulinak tűnt, meg aztán tényleg érdekelt bennünket, hogy ti kit láttok a legjobbnak, hogy valóban gödörben van-e Hajdú B., mennyire megosztóak a Digisek, és hányadán vagyunk Farkas Norbival. Aztán az egész villámcsapásra kinőtte magát: volt, aki megsértődött, amiért lemaradt a főtábláról, volt, aki FB-kampányt indított maga mellett, és volt, aki privátban keresett meg minket, hogy megköszönje, amiért egyáltalán eszünkbe jutott. A verseny tehát nem csak benneteket, de az érintetteket is megmozgatta, most azonban ennek ellenére véget ér. Már csak egy dolgunk maradt hátra, eldönteni, hogy ki a legjobb a legjobbak között. Hajrá.

2016. február 16.

London Calling - Review, Day 26

A Premier League 26. fordulója egyérterlműen Londonról szólt. A főváros mindhárom nagycsapata behúzta a soros mérkőzését. A bajnok Chelsea ledarálta a fogalmatlan Newcastle-t, de ami ennél is nagyobb figyelmet érdemel, hogy az Arsenal másodszor is legyőzte a Leicestert, valamint a Tottenham szintén oda-vissza oktatta (vagy legalábbis buktatta) a Manchester City-t. Volt még kínos Manchester United zakó Sunderlandben, a Liverpool pedig az Aston Villa-t semmisítette meg. Hajtás után a részletek.

2016. február 1.

Bolhapiac - Winter Edition

A téli átigazolási időszak nem olyan, mint a nyári. Sokkal inkább olyan, mint a nyárinak a rövidített, pszichopata kiadása. Eleve pontosan fele annyi idő van télen igazolni, ezért nem lehet sokat molyolni a tárgyalóasztalnál. Ráadásul amíg nyáron "tiszta lappal" lehet építkezni, tervezgetni, addig télen sok esetben a sérülések, vagy az eredménytelenség miatti pánik vezéreli a transzfereket.

2016. január 27.

Tényleg bajnokesélyes a Spurs? - review, Day 23

Tizenöt forduló van még hátra a roncsderbiből, amit újra a Leicester vezet, hála annak, hogy a mögöttünk hagyott körben az Arsenal és a Manchester City is megbotlott az elé helyezett akadályban. A United veresége csak hardcore hívőknek volt meglepő, ellenben a Spurs egyre acélosabb, és selhursti győzelmével tovább lohol az éllovasok mögött. Hátul szintén egyre tisztább a kép, a Newcastle, a Sunderland és a Norwich is nyakig ül a fekáliában, az Aston Villa pedig egyenesen menthetetlen. Hajtás után érkezik szokásos retinaterhelő összefoglalónk, sok szeretettel.

2016. január 19.

A szokásos, szokatlanul - review, Day 15

A kisebb csapatok meccsei olyanok, mint a magyar baloldali szavazók. Mindenki tudja, hogy léteznek, de csak kevesen láttak akár egyet is. Mivel majdnem több szerzőnk van, mint Chelsea gól a szezonban, mostantól gyakrabban számíthattok tőlünk a maihoz hasonló össszefoglalókra, ahol minden meccset igyekszünk kicsit részletesebben átnyálazni. Tovább után a 15. játéknap, avagy a nagynak mondott csapatok világégései.

Senkinek nem kell a bajnoki cím - review, Day 22

A Premier League 22. fordulójában az Arsenal a Britanniából csent értékes pontot, a City otthon oktatta Pardew-ékat, Fat Sam a White Hart Lane-en próbált meglepőt húzni, a Chelsea pedig egy héten belül másodszor szúrta magát tökön. Katt után részletes beszámoló mindegyik eddig befejeződött mérkőzésről, és visszatér a hét kérdése rovat is!

Ismét nyitva a pizzéria - review, Day 21

Remek fordulót zártunk: lejátszották a szezon eddigi legjobb meccsét, a Leicester visszatért, Big Sam és Pulis pedig ismét varázsolt. Hajtás után rendesen átnyálazzuk a hét meccsét és ránézünk az alsóbb régiókra is. A szemfülesek még egy kind of új szerzőt is felfedezhetnek a sorok között!

És elmúla a karácsony, de nem múla el a PL - Review, Day 18-20

Ünnepi meccscunami után elrettentő hosszúságú monstre poszttal támadunk, természetesen szerkesztőségi összefogás eredményeként. Ha azt hitted, hogy a José-akták tldr volt, akkor most ketté fog állni a füled, persze lehet, hogy megéri: a fontosabb csapatok fontosabb meccseit egytől-egyig megtekintettük három bejgli és két töltött káposzta között, amelyiket pedig nem, arról mélyebben hallgatunk, mint Hegyi Iván az angol válogatott Eb-esélyeiről. Hajtás után ínszalag-sanyargató görgetés, értékes észrevételekkel fűszerezve.

Csodák és feltámadások - review, Day 17

A karácsony előtti utolsó fordulóban nagyjából minden és mindenki a helyére került. Kiderült, hogy McClaren mégis csak egy kókler,  van Gaal az új évet már portugál paradicsomában kezdi, a Chelsea játékosok meglepő módon mégis tudnak futballozni és hogy a Leicester valakit rettentő boldoggá tett. Ja, és az Arsenal természetesen ismét bejelentkezett a bajnoki címért, de most tényleg. Tovább után a 17. kör eseményei.

Kezdődik a hegymenet - preview, karácsonyi időszak

A háromnapos eszem-iszom, bejglifesztivál, pálinkaünnep és rokonlátogatás-maraton (másnéven “karácsony”) végére ér lassan az ország, ez pedig csak egyet jelenthet: itt az ünnep utolsó napja, az angol Boxing Day. A szervezők és a DigiSport jóvoltából ma, 13:45-től egészen 22:45-ig élő, angol bajnoki meccseket láthat a nagyérdemű - azaz ti. Hab a tortán, hogy 22:45-től is angol bajnoki megy majd, felvételről.Mivel a kétnapos szünetekkel lejátszott találkozók nem csak a játékosokat, hanem minket is megterhelnek, úgy döntöttünk, nem az egyes fordulókat vesszük ezúttal górcső alá, hanem megnézzük, mire mehetnek a vezető és nagycsapatok ebben a rohanásban. Jöjjenek hát a vélemények, a kommentszekciót pedig ti se hagyjátok szárazon!

2016. január 11.

Január angol módra – preview, day 21

Bajnokság, ligakupa, bajnokság, FA kupa, bajnokság. A menetrend az egy dolog, máshol is van így, de a tempó az más kérdés. Az olyan angolos. A januári hajtás miatt csak kapkodjuk a fejünket, hogy már megint meccs van? Igen, már megint, úgyhogy lehet készülni, hogy szerdán, és csütörtökön reggel kicsit fáradtabban megyünk a melóba, vagy suliba.A mai megint rendhagyó beharangozó lesz, hiszen két napja a csapatok még az FA kupában léptek pályára. Emiatt ez amolyan review is lesz egyben, azaz (p)review. Vagy valami hasonló. Hétközi "hét meccse" külön nem lesz, de mind tudjuk, hogy a Liverpool - Arsenal lesz az. Hajtás után a párosítások.

2015. december 27.

Alan Shearer 45!

Ma ünnepli a 45. születésnapját Alan Shearer, a Premier League örökös gólkirálya, az angol válogatott történetének hatodik legeredményesebb játékosa. 18 évesen a Southamptonban mutatta meg magát először Angliának, de igazán a Blackburn bajnok és kétszeres gólkirály játékosaként robbant be a köztudatba, hogy aztán Newcastle-ben legyen belőle szülővárosa és egy egész bajnokság legendája. 

Sir Bobby Robson – minden angol edzője

"Mi is egy futball klub tulajdonképpen? Nem az épületek vagy az igazgatóság, vagy azok az emberek, akiknek fizetnek, hogy képviseljék. Nem a TV-szerződések, záradékok, marketing részlegek vagy a vezetőség. A zaj az, a szenvedély, az érzés, hogy a városod büszkeségéhez tartozol. Egy kisfiú az, aki legelső alkalommal mászik fel a stadion lépcsőin, megragadja az apja kezét, és ahogy a megszentelt gyep elterül alatta, tátott szájjal, – anélkül, hogy bármit is csinálna – szerelembe esik."Sir Bobby Robson (1933-2009)

Capital One (de minek?) Cup - Nyolcaddöntők

Jürgen Klopp szerint, ha lovakként kezeljük az angol fiatalokat, akkor azokká is fognak válni. A Liverpool német szakvezetője annak kapcsán fakadt ki a napokban, hogy szerinte az utánpótláskorú angol játékosok túlzott meccsterhelése negatívan befolyásolja a fejlődésüket. Nem is állnék meg ott, hogy azt mondjam, igaza van. Inkább egyből ráhúznám az elméletét az egész angol labdarúgásra. Nézzük az idei szezont. Augusztus óta nem volt megállás. Bajnoki meccsek (10), ligakupa meccsek (3), nemzetközi  kupameccsek (3 +2), válogatott meccsek (4). Ez azt jelenti, hogy a nemzetközi porondon is érdekelt csapatok játékosainak nagy része, – BL vagy EL selejtezőktől függően – az augusztus közepe óta eltelt 10 hét alatt 20-22 meccset játszott. Persze jelen pillanatban hasonlóan állnak más országok bajnokságaiban is a csapatok, csak amíg máshol a kupa küzdelem el van nyújtva, és a meccsek később ritkábbak lesznek, addig Angliában ősszel és télen meghajtják a Ligakupát, majd év elején átfedésben elkezdik az FA kupát is.Természetesen nézőként én magam is imádom ezt a dömpinget. Hogy Karácsonykor, Újévkor is vannak meccsek, és hogy az egész szezonra kiterjesztett két kupasorozatban igazi Dávid és Góliát küzdelmekben néha a bátran harcoló kiscsapatok legyőzik a sokkal nevesebb ellenfeleiket. Viszont egyre erősebbek azok a hangok, amik szerint ennek az az ára, hogy nemzetközi szinten túl korán elvéreznek az angol csapatok, és a válogatott sem képes emlékezeteset nyújtani a világversenyeken. Nyilván nem lehet kategorikusan kijelenteni, hogy a meccsterhelés miatt nem megy a BL-ben és az EL-ben, vagy hogy ezért gyenge a válogatott, de azért több ez mint egy vad felvetés. Az biztos, hogy ha valamivel rövidíteni lehetne az éves programot, akkor az a Ligakupa kiiktatása lenne. Egyelőre viszont az angol szövetség, és a sorozatot közvetítő Sky Sports is a kiírás 8 körében rejlő bevételi forrásokat látja elsődlegesen, így hát szó nincs a meccsterhelés csökkentéséről. Úgyhogy nyerget fel, aztán "Gyí, te!" Előre a legfeleslegesebb kupáért! Hajtás után a legjobb 16 programja.  

2015. december 19.

Aranyvasárnap? Aranyhétfő! - preview, day 17

Már csak pár nap van karácsonyig, aranyvasárnap meg is gyújtjuk a negyedik adventi gyertyát. A hétvégén elmegyünk fenyőfát venni és egyeztetjük a családdal az ünnepi látogatási sorrendet. Tanakodunk, hogy mi legyen a szilveszteri program, vagy esetleg egy utolsót tolakodunk a még hiányzó ajándékokért egy bevásárló központban. A Premier League-ben ezalatt egy nagyon fontos fordulóval rákészülnek a csapatok az év végi pörgésre, amikor majd december 26. és január 3. között három fordulót darálnak le. Persze, utána lesz 9-10 nap pihenő, mármint a bajnokságban, mert szokás szerint egy FA kupa kört azért beiktattak erre az időszakra a naptárba. Az előttünk álló 17. forduló lesz tehát az utolsó, ami után még lehet egy kicsit pihenni. Most minden csapat megpróbál pontokat gyűjteni, mert az elkövetkezendő hetek forgatagában minden előfordulhat, és annak az ellenkezője is.

2015. november 28.

Itt a vége, Claudio! – preview, day 14 

Itt a vége, vagy legalább is a vég kezdete a Leicester City számára. Az tény, hogy a Premier League 2015/2016-os szezonjából eltelt három hónap alapján eddig a „Ranieri Rókák” okozták a legnagyobb meglepetést. Az augusztus közepe óta megrendezett tizenhárom forduló után vezetik a bajnokságot, ami annak ellenére is nagy szó, hogy az első öt helyezett mindössze négy ponton belül van, így akár két meccs elég ahhoz, hogy „helyre álljon a világ rendje”.Azaz a szokásos rend. Angliában évek óta van az a bizonyos standard „négy nagy + 1” leosztás, aminek értelmében az Arsenal, a Chelsea, a Manchester City és a Manchester United indulnak harcba a bajnoki címért és a BL-induló helyekért. Ha az egyik „gyengélkedik”, akkor a Liverpool, meg a Tottenham próbál befurakodni közéjük. Emellett minden évben van még egy-két random csapat (az egyik általában az Everton), amelyik szeretne bekavarni a nemzetközi kupaindulásra jogosító helyekért folytatott harcba. Idén rendhagyó módon a Leicester City-nél gondoltak egy merészet, és veszett rókaként mentek neki a mezőnynek. Ami viszont még hátra van ebből a naptári évből, az minden lesz, csak nem sétagalopp. Hajtás után a heti program boncolgatása.

2015. november 7.

A fókuszban Észak-London - preview, Day 12

Újra hétvége, újra Premier League! Az előttünk álló fordulóban nagy utazásokat és egy klasszikus londoni derbit is láthatunk. A múlt héten a meglepetés eredmények elmaradtak. A tabella első felében lévő csapatok nagyrészt nyertek, míg a 12. helytől lefelé a Stoke és a Newcastke egymás elleni döntetlenjén kívül nem volt pontszerzés, azaz az alsóházban mindenki kikapott. Ennek ellenére még csak a bajnokság egyharmadánál (se) járunk, úgyhogy nem kell temetni senkit sem. Persze néhány klub szurkolói már elkezdhetnek komolyan aggódni.A jövő évi Európa Bajnokság pótselejtezői miatt a forduló után két hét kihagyás következik, és ilyenkor senkinek sem mindegy, hogy milyen eredménnyel kezdi meg a szünetet. Hajtás után a már megszokott módon jön a hét meccse és a többiek.

2015. szeptember 25.

A hét meccsei - preview, Day 7

A következő forduló beharangozója rendhagyó lesz. Na, nem azért, mert - először a Britannia történetében - én írom. Sokkal inkább, mert egy kicsit el fog térni a szerkezete az eddig megszokottaktól. Ennek a legfőbb oka az, hogy klasszikus értelemben ebben a fordulóban nincs olyan, hogy a "hét meccse". Sokkal inkább a "hét meccsei".  Érdekes párosítások, igazi csúcsrangadó viszont egy sem.Éppen ezért az itteni kiemelt találkozó sem egy rangadó, hanem a Newcastle - Chelsea. A meccs első ránézésre egy országos vendégsiker. Meg másodikra is. Sőt, Newcastle szurkolóként be kell látnom, hogy harmadikra is. Viszont akad egy makacs tény is, miszerint José Mourinho még soha nem tudott győztesen távozni bajnoki mérkőzésről a St. James' Parkból, pedig már öt alkalommal lett volna lehetősége rá. Tovább után megvizsgáljuk, mire mehet most a portugál mester Steve McClaren bukdácsoló szarkái ellen.

2015. július 11.

The Entertainers - Jó szórakozást!

A Premier League 23 éves történelmét annyi jó meccs, menetelő csapat, negatív és pozitív hőssé váló játékos szegélyezi, hogy egy csak és kizárólag visszaemlékezésekre építő blognak is hosszú ideig lenne létjogosultsága. Nyilván itt a Britannián nem ez a fő csapásvonal, de feltett célunk, hogy időről-időre foglalkozzunk a múlttal. Most éppen az egy kicsikét távolabbival fogunk, jó szórakozást!