Ha ez igaz, akkor még most sem tudja a felügyelet, pontosan mi is folyik a 150 milliárdos csalással gyanúsított cégnél. MEGÁLL AZ ÉSZ.
Alig kommunikál a jegybank a hamis kötvényes visszaélésről, de rugdossa a félretájékozódott politikusokat. Cserébe most elmondtak néhány újdonságot is.
Közel háromszázmillióra büntették az MTS Brokerrel és a Safebrokerrel üzletelő MNG-t.
A DRB nevű bankcsoport indította a nagy brókerdominót. De ki gondolta volna, hogy a Buda-Cashesek azért is lophatták a betétesek milliárdjait, mert Németh Lászlóné csapata véletlenül elírt egy nevet?
Az MNB sem akar lemaradni az NGM mögött, most ők is bemutatták javaslataikat, amivel szigorítanák a pénzügyi szolgáltatók szabályozását.
Tegnap nemcsak a Quaestor, hanem az MNB is megbukott. Bár van politikai dimenziója a botránynak, mégsem az az elsődleges, hanem az, ami a szabályozó hatóságról derült ki.
A Buda-Cash-botrány utáni célellenőrzés súlyos visszaéléseket tárt fel a cégnél. Újabb pénzügyi szolgáltató dől be. Most nem brókercég, de olyasmi.
Csütörtök éjjel függesztették fel a Hungária Értékpapír Zrt. működését. A céget felügyelőbiztos irányítja.
Tették fel a kérdést Varga Mihálynak. A válasz szerint nem annyira. Pedig az állam a 100 százalékos tulajdonosa.
Tegnap óta helyszíni vizsgálatokat tartanak a többi befektetési szolgáltatónál is, miután kiderült, hogy a piac egyik legnagyobb szereplője, a Buda-Cash szinte minden nyilvántartásban hazudott.
Az elvileg független MNB teljes szereptévesztésben van: ellenzéki politikusokat oktat ki, ahelyett, hogy bocsánatot kérne a mulasztásokért.