mvm

Mindjárt minden kiderül az állam és a MET üzleteléséről

A Fővárosi Ítélőtábla szerint nyilvánosságra kell hozni az MVMP és a MET közötti szerződéseket. Két héten belül kiderül, hogy mennyit vesztett az állam, és mennyit kerestek mások az elmúlt évek legnagyobb üzletén.

Magyari Péter
gazdaság

Most indokolt lenne a rezsicsökkentés, de az államot átveri a saját cége

Nagyon olcsó lett az orosz gáz az olajár esése miatt. A gázár meghatározására hivatott hivatal azonban erről nem tud, mert az állami gázkereskedő nem mondja meg neki. Szijjártó Péternek megmondták, de ez kevés egy rezsicsökkentéshez.

Magyari Péter
gazdaság

Az energiaszabályozás miatt kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság

Egyebek mellett a MET mesés üzleti lehetőségeibe kötött bele az Európai Bizottság.

Markó Ferkó
eu

Székelyföldi vízi erőművet vásárolt az MVM

Botos Tamás
gazdaság

Ha a MET kerül szóba, Lázár hirtelen nem ért az energiapolitikához

A miniszter szerint erejét, képességeit meghaladó feladatokat bízott rá Orbán, és várja, hogy ebből leadhasson valamit.

Horváth Bence
POLITIKA

Vizsgálhatja a parlament a Met Zrt. gazdagodását

Sarkadi Zsolt
politika

Megint vett egy fél gázcéget az állam

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Egymás székébe ültek át a MET és az MVM menedzserei

A MET és az állami MVM között 2011 óta számos izgalmas szerződés köttetett, amelyekkel a MET tízmilliárdokkal keresett. Közben a két cég vezetői közül többen is átmentek egymáshoz dolgozni.

Magyari Péter
gazdaság

Közzétették az államosításra váró cégek listáját

Az MVM és a Főgáz mellett közmű- és közlekedési cégekben akar totális, átláthatatlan befolyást szerezni az állam.

kasnyikm
gazdaság

Van egy hosszú és fontos csövünk, ami iszonyú nehezen akar működni

Kész életbiztosítás Magyarországnak a Szlovákiával épített földgázvezeték, de állandóan nehézségek merülnek fel. 2009 óta megy a nyűglődés, már majdnem kész, de csak majdnem.

Magyari Péter
gazdaság

Seszták Miklós a MET-ről: Jól van ez így

A fejlesztési miniszter szerint a MET honlapján el lehet olvasni, hogy kik a cég tulajdonosai. Lehet, hogy elhiszi, hogy a Brit Virgin-szigeteken meg Cipruson vannak?

Magyari Péter
gazdaság

Az ENEL, amitől a Mol és az MVM megvenné a szlovák villamosművek kétharmadát, eladta spanyol cégét

Király András
gazdaság

Lázár János felügyeli a paksi bővítést

Markó Ferkó
politika

Szlovák atomerőműbe és a bősi vízerőműbe is beszállna Magyarország

Egyáltalán nem világos, hogy honnan lett nekünk erre hirtelen pénzünk, de százmilliárdos üzletről tárgyalunk Szlovákiával. Az eddigi tulajdonos olasz cég kiszáll, az ő részét vehetnénk meg a Szlovák Villamos Művekben.

444.hu
POLITIKA

Nincs gáz: lesz gáz

Király András
politika