Pszichológiai alapokon nyugvó, személyközpontú szemlélettel találkoztunk a tatai Színes Iskolában. Nincs ellenőrző, nincs felelés, nincs beírás, a gyerekeket arra buzdítják, hogy csak azt tanulják, ami érdekli őket. Annyira szabadok, hogy haza se akarnak menni.
Az egyetem szerint azért büntet a kormány, mert az oktatók nem hajlandók feladni az akadémiai függetlenségüket.
A Harvard elnöke szerint a kormány lépéseinek súlyos és hosszan tartó következményei lesznek.
Napi 45 perc iskolaelőkészítőt tartanának az iskola előtt álló nagycsoportosoknak.
Igaz, az erről szóló elemzést nem a nyilvánosság számára készítették.
A hivatalos statisztikában csak az általános iskolai tanárok szerepelnek, de a szakszervezet szerint a középiskolákban hasonló lehet a helyzet.
Először csak nyilvántartották és megbélyegezték őket, most már választásokon sem indulhatnak, akik külföldről kapnak támogatást.
A diákok tavaly az oktatás helyzete és a státusztörvény miatt tüntettek. A menet rendre a Karmelitánál végződött, ahol a rendőrség többször is könnygázt vetett be.
Hanem a valóságtól.
Donald Trump eldöntötte, hogy megszünteti az 1979-ben felállított Oktatási Minisztériumot, erre viszont még a Kongresszusnak is rá kell bólintania. A republikánusok a felállítása óta lobbiznak ezért, de mi is a bajuk pontosan a minisztériummal és egyáltalán mi a szerepe az amerikai oktatásban?
A választók kétharmada nem tartja jó ötletnek.
Egyelőre.
Sok gyereknek a szülei sem tudnak segíteni a tanulásban, mert ők sem beszélnek észtül.
A Tisza elnöke egy sor olyan intézkedést ígért, amelyek javítanák az emberek életminőségét. Közben viszont hallgatott arról, mit tenne az orosz energiafüggőséggel, hogyan emelné a nyugdíjakat, vagy épp mit tenne az egykulcsos adórendszerrel.
A Pressley Ridge Magyarország Alapítvány több mint 20 éve foglalkozik az iskolákban problémás viselkedésű gyerekekkel egy amerikai modell alapján, amelynek célja, hogy a gyerekek megtanulják kezelni viselkedésüket, miközben pozitív visszajelzésekkel és élménypedagógiával építik őket. Az eredmény: csökkent lemorzsolódás, kevesebb fegyelmi ügy, és javuló tanulmányi eredmények.