orbán viktor

A Kárpát-medence külpolitikai 5D-sakkmesterének mindenki felveszi a telefont, de senkit nem érdekel, amit mond

Trumpot és Putyint nem tudja meggyőzni, hogy ne háborúzzanak, Zelenszkijt nem tudja meggyőzni, hogy nyissa meg a csapot, Brüsszelről pedig jobb nem is beszélni.

Takács Lili
POLITIKA

Tusk: A hír, hogy Orbán emberei az Európai Tanács üléseinek minden részletéről tájékoztatják Moszkvát, senkit sem érhet meglepetésként

„Ez az egyik oka annak, hogy csak akkor szólalok fel, amikor feltétlenül szükséges, és csak annyit mondok, amennyi szükséges” – mondta a lengyel miniszterelnök.

Herczeg Márk
külföld

Orbán nagyon borúsan látja a két barátja által Irán ellen indított háború következményeit

Orbán Nógrádi Györgytől átvéve a szót váratlanul közölte, hogy ha lesz is amerikai-izraeli katonai győzelem Iránban, az sem jelent semmi jót.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Megint elárasztja a kampányban Orbán arcával az országot a kormány

Készült Magyarország Kormánya megbízásából. Gulyás Gergely a múlt héten még nem tudott róla.

Jelinek Anna
belföld

Fegyvernek látszó tárggyal zavarták meg Márki-Zay rendezvényét, a rendőrségnek kellett közbelépnie

A polgármester szerint egy közismerten fideszes férfi volt az elkövető, akivel már többször is találkozott a városban, sőt, volt hogy a férfi kiabált is vele.

Jelinek Anna
belföld