párbeszéd

A Párbeszéd politikusa nyílt levélben javasolja az Eurojackpot nyertesének, hogy a nyereményét fordítsa az Orbán-rendszer lebontására

És támogassa az ellenzéket.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Beint az MSZP a baloldali előválasztást sürgető kispártoknak

A szocialisták szerint csak olyan politikai erő indulhatna az előválasztáson, amelyik mind a 106 egyéni körzetben tud jelöltet állítani. Nagy kérdés, hogy rajtuk kívül van-e ilyen a baloldalon.

Sarkadi Zsolt
politika

Gyurcsány Ferenc és Bokros Lajos kifúrta Fodor Gábort az ellenzéki összefogásból

Csütörtökön ismét összeültek az összefogni készülő ellenzéki pártok és számos konfliktus a felszínre jött.

Horváth Bence
politika

Háromezer ellenzéki gyűlt össze a Blaha Lujza téren

Közösen tüntet az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd, és a Modern Magyarorszáért Mozgalom.

Rényi Pál Dániel
politika

Több ezren hallották Juhásztól: Orbán lop

A levegőbe emelt Népszabadságok mellett még egy helikopter is megjelent a Lopják a Szabadságunkat! tüntetésen. Galéria.

Botos Tamás
Politika

Breaking: a PM-ből P lesz!

Herczeg Márk
POLITIKA

Szőnyi Szilárd kissé vonakodva, de átlépte a saját árnyékát

A Heti Válasz főszerkesztő-helyettese négyoldalas cikkben csodálkozott rá arra, hogy a feministák normálisak, és amit szeretnének, az konzervatívok számára is simán beemelhető.

Feminfo
Média

A mai parlamenti ülésen elhangzott minden idők egyik legviccesebb beszélgetése

Persze csak akkor, ha hihetünk Vágó Gábor LMP-s képviselőnek, aki a gyöngyszemet kirakta.

Kerner Zsolt
politika

Egyesülhet az Együtt és a PM

Botos Tamás
POLITIKA

Párbeszéd a párbeszédről

Király András
POLITIKA