A Budapesten vendégeskedő Mihail Gyegtyarjovot 2014-ben a duma képviselői közül elsőként szankcionálták, miután megnyitotta a szakadár „Donyecki Népköztársaság” moszkvai képviseletét.
Hernádi Zsolt Mol-vezér is egy asztalhoz ült Ilham Aliyev azeri elnökkel.
Az eseményt a külügyminiszter a tőle elvárható módon arra használta fel, hogy kiálljon Oroszország mellett.
A magyar szervezetek szerződései után kutakodott, de a Trump adminisztráció tisztviselői nem akarták, hogy azokat itthon politikai leszámoláshoz használják fel.
Kocsis Máté azzal érvelt, hogy dezinformáció kering a kémügy kapcsán, amit az ukránok terjesztenek. Valóban kering, de nem (csak) az ukránok terjesztik.
Ebből 20 milliárdot a nagylelkű magyar adófizetők állnak.
A külügyminiszter újra felrakja a napirendre az ukrán gabonát.
Vagy legalább a tűzszünetet.
A bíróság az Ukrajna elleni agresszió bűntettét vizsgálná. Magyarországot Szijjártó Péter képviselte az ülésen.
Szijjártó szerint minden lépést egyeztetnek az RMDSZ-szel, ehhez képest a pártelnök videóüzenetben tiltakozott Orbán szavai miatt.
Menczer saját vagyonnyilatkozata szerint nem kap fizetést a Fidesztől a kommunikációs igazgatói munkára. De Szijjártótól igen.
Meg ne tudja egyszer a miniszter, hogy létezik tánc foxtrott és kutya foxi néven!
Miután a magyar kormány is kiutasított „két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet”.
A személyazonosságukat továbbra sem árulták el az ukrán hivatalos szervek.
Mármint azt, hogy „a legnagyobb támogatottsággal rendelkező magyar párt összejátszik az ukrán titkosszolgálattal”.