Még mindig több gázt ad el Oroszország így Európába, mint Kínába.
A baleset idején sűrű volt a köd, de az okokat még vizsgálják.
Magyarország után Ankara is felmentést kapott az amerikai szankciók alól. A Török Áramlatból közel teljes kapacitás jön Magyarország felé, és ezzel valakik nagyon jól járnak nálunk is.
Egy nagy szíriai határváros, Kobani térségében gyülekeznek a török erők. Több százezer kurd és keresztény kényszerülhet elhagyni az otthonát, ha megindul a török invázió.
Aszadot mészárosnak tartja.
Magyarország után második államként.
Az izraeli vezetés beismerte, hogy kicsit túlhaladtak az ütközőzónán is, ami se a törököknek, se a szaúdiaknak nem tetszik.
Bécsben, Berlinben, Londonban, de Törökországban is rengetegen vonultak az utcára a forradalmi zászlóval.
A vámosok már kétszer is elfogták a bűnözőket, akik ugyanazon a Törökországból érkező buszon próbálták vámmentesen becsempészni az árut.
Homsz kapujában az iszlamisták, drónokkal lövik a damaszkuszi hatalmi negyedet. Szombaton Szíria sorsa a tét a török-orosz-iráni tárgyalásokon.
Egy iszlamista milícia kihasználta Irán és Oroszország pillanatnyi gyengeségét, és elfoglalta Aleppót, az ország második legnagyobb városát. Ezzel ismét fellángolt az évek óta befagyottnak tűnő polgárháború. Egymással is vetélkedő fegyveres csoportok állnak szemben a vegyi fegyverek bevetésétől sem félő diktátorral, Bassár el-Aszaddal.
A meccs Törökországban lesz március 20-án.
Erdoğan a Gázában és Libanonban történteket népirtásnak tartja.
Az azeri nagykövet szerint nevetséges a vád.
Bár a szerdai támadásért egyetlen csoport sem vállalta a felelősséget, Törökország a PKK kurd fegyveres csoportot sejti a repülőgépgyártó céget ért támadás mögött.