választás 2014

A magyar választástól tartanak a románok

„Az új magyar állampolgársági törvény alapján egy bizonyos számú magyar etnikumú román állampolgárnak magyar állampolgárságot adtak, és így létezik egy kísértés a romániai szavazatgyűjtésre” – mondta a külügyminiszter.

Herczeg Márk
külföld

Zagyva György Gyula sok lett a Jobbiknak

Zagyva Gyula jövőre visszavonul. (Persze kérdés, hogy honnan, és hova.)

Herczeg Márk
politika

Minden Kovács Ferencet kirúgott Orbán

Az Index megtudta, hogy kiket váltott le Orbán Viktor választókerületük éléről. Kétötödüknek Kovács Ferenc a neve!4!! Az öt politikus nem volt elég aktív, és ezért nem indulhatnak a 2014-es választáson:

Magyari Péter
POLITIKA

Tökmindegy, hogy nincs Egy Balos Jelölt

Ha minden így marad, Orban fölényesen győz 2014-ben, de nem azért, mert Mesterházy és Bajnai nem tud megegyezni. A DeDi szerint a közös lista a mostani erőviszonyok alapján nem váltotta volna meg az ellenzéket.

Magyari Péter
DeDi

Navracsics szerint nincs gond a levélben leadott szavazatokkal

A miniszter szerint mindegy, ki dobja be a postaládába a szavazatokat.

erdelyip
POLITIKA

Egy mondat a Nemzeti Választási Iroda elnökétől

Herczeg Márk
politika

Gyurcsány és Fodor az MSZP listáján?

Magyari Péter
politika

Háromnegyedes többsége is lehetne a Fidesznek!

Összefogás nélkül háromnegyedes, MSZP - Együtt összefogással csak kétharmados többsége lenne a kormányzó pártnak, ha ezen a nyáron lennének a választások.

Magyari Péter
POLITIKA

Külföldön él? Így szavazhat 2014-ben!

Hiába dolgozik jó 270 ezer magyar külföldön, ők csak személyesen szavazhatnak. A határon túli kisebbségiek levélben is, de egy jó részük joggal fél a postától.

Magyari Péter
POLITIKA

500 darab óriásplakátról néz mától Gyurcsány

Az akció célja kettős.

Magyari Péter
politika

Két borítékban szavaznak majd a kettős állampolgárok

Kiderült, mire gondolt Pálffy Ilona, amikor postaláda szerű urnákról beszélt.

Horváth Bence
politika

Igazolás nélkül dobálhatják a szavazatokat a kettős állampolgárok?

A kettős állampolgárok szavazatait úgy is leadhatják majd, hogy egy ember akár az egész falu szavazatait minden igazolás nélkül bedobhatja egy ládába. Közben még a szavazók száma is titkos lesz. WTF? (Jó, csak öt mandátumról dönthetnek, de akkor is.)

Herczeg Márk
POLITIKA

Erre meg aztán végképp nem gondoltunk!!4!

Ha az még meg is fordult volna a fejünkben, hogy <a href="http://most.444.hu/2013/07/16/na-ezt-aztan-nem-gondoltuk-volna4/">Orbán Viktor kedvenc focicsapata Orbán Viktor barátjától kap kölcsönt</a>, az már biztos nem, hogy Bajnai Gordon kampányát szakértők, ráadásul Amerikai Szakértők segítik. Ezt a Magyar Nemzet leplezte le.

Király András
POLITIKA

Hogyan küldhetnénk több nőt a parlamentbe?

Csütörtökön három nőszervezet közös állásfoglalásban sürgette a pártokat, hogy a tavaszi választásokon 50%-os női kvótát alkalmazzanak a listáikon. Sokat gondolkoztunk, hogyan is kellene erről írni anélkül, hogy kétségbe vonnánk a kezdeményezés értékét. A hír önmagában kétségkívül örvendetes, tényleg klassz lenne, ha nem kilencvenegy százalékos férfi többség lenne a törvényhozásban és sokmindenben egyetértünk az állásfoglalást megfogalmazókkal, de a női kvóta ilyenforma bevezetését nem tartjuk reális és jogos követelésnek.

Feminfo
POLITIKA

420 ezer határon túli regisztrálhat szavazni

erdelyip
POLITIKA