választási csalás

Sok ezer hamis aláírás jutott az ellenzéki összefogás pártjaihoz, feljelentést tesznek

A gyanú szerint tíz párt érintett az aláírások hamisításában. Ebből hét országos listát állított.

Horváth Bence
POLITIKA

Két megyében, két különböző párt színeiben is jelölt próbált lenni Csonka Eszter

De a választási bizottság kiszúrta. Mondjuk az egyik helyen így is indulhat.

Király András
politika

Így tologatják egymás közt a választási csalás ügyét ezek kivizsgálása helyett az állami szervek

Bede Márton
politika

Jól elkenték a választási csalás miatt huhogók száját! Ezt kapjátok ki, jogvédőcskéim!

A Nemzeti Választási Iroda szerint minden jól működik az új választási rendszerben, és sok kis párt is meg tudja magát méretni.

Bede Márton
Egyéb

Zavar, hogy a te nevedben csaltak a választáson? Itt a megoldás!

Aki úgy érzi, hogy az ő adatait ellopva tudtak listát állítani a kamupártok, most egyszerűen jelentheti a visszaélést. Így talán az állam is kénytelen lesz komoly vizsgálatot indítani.

444.hu
POLITIKA

Ennél nevetségesebben nem nagyon lehet csalni választáson

Bede Márton
politika

Dolgok, amiket sikerként tud előadni a kormánypropaganda: szétcsalt választási jelöltállítás

Egy párhuzamos világban mindenki örül, hogy tucatszám indulnak kamupártok kamujelöltjei. Ebből a dimenzióból jelentkezik a veterán tudósítónk, Kumin Ferenc.

erdelyip
POLITIKA

Választási csalás miatt élt panasszal a Jobbik Nagykátán

A párt szerint a szocialista és az egyik független jelölt is autóval utaztatta a szavazókat az időközi választáson.

Horváth Bence
POLITIKA

Tömeges csalási lehetőséget talált a választási rendszerben a TASZ

Személyazonosítás nélkül is be lehet nyújtani névjegyzékkel kapcsolatos kérelmeket a valasztas.hu oldalon.

Király András
POLITIKA

Választási csalásra készülnek a roma közmunkások adataival?

Makai István, a Roma Polgári Tömörülés elnöke szerint igen.

Király András
POLITIKA

Az év választási csalására egészen decemberig kellett várni

de megérte: Kínában 512 járási képviselő mondott le, mert kenőpénzt fogadtak el 56 tartományi képviselőtől, cserébe a szavazatukért.

Király András
külföld

Pártfüggetlen buszjárat miatt kell megismételni a fóti választást

Valószínűleg kisbusszal szállították választani az embereket, mondjuk függetlenül attól, hogy kire akartak szavazni. Ezért lesz új szavazás.

erdelyip
POLITIKA

Nyomoznak a fóti utaztatás miatt

Király András
POLITIKA

Az ügyészség vizsgálja a fóti utaztatást

A Jobbik és a helyi választási bizottság is feljelentést tett, mert vaásrnap egy kisbusz vitt választókat szavazni Fóton. A Jobbik a szocialistákat gyanúsítja.

Magyari Péter
politika

Tényleg lehet a Fidesznek ennyire ostoba kijáróembere?

Persze, nem becsüljük le a hülyeséget, De a bajai videón szereplő férfinek új mértékegységet kellene kitalálni, ha valóban ennyire megvezették. Bármit el tudunk képzelni, de azonnal van rá ellenérvünk, hogy az miért valószínűtlen.

Haszán Zoltán
POLITIKA