„Ti itt Angliában olyan stílusban játszotok, amit mi a kontinensen már rég elfelejtettünk. Erővel, de rendszer és technika nélkül” – mennydörögte 1960-ban Helenio Herrera, miután a Barcelona edzőjeként 9-2-es összesítéssel ejtette ki a BEK negyeddöntőjéből a korszak messze legjobb angol csapatának számító Wolverhampton Wandererst.* A figyelmeztetésből a szigetországban azóta sem tanultak: úgy tűnik, mintha az angol futball évtizedek óta ugyanazokat a hibákat ismételgetné. De vajon tényleg?
Kim Rasmussen a román klubcsapat mellett a lengyel válogatottnál is dolgozik, de csak az idény végéig.
A válogatottba bekerülni. A hazát képviselni. Ez minden normálisan gondolkodó futballista álma. A legnagyobb megtiszteltetés, ami érhet egy játékost. A legjobb persze, ha mindez egy világversenyen is megadatik, de tulajdonképpen minden válogatott mérkőzés fontos esemény egy labdarúgó életében. Az elsőre pedig mindenki emlékszik. Főleg ha az az egyetlen volt. Hajtás után az egyszeres válogatottak válogatottja.