A magyar rendőrség ugyan nem indított nyomozást, mivel az eset elévült, Várszegi Asztrik főapátnak azonban a Vatikánban, a Hittani Kongregációnál is el kellett mondania, hogy pontosan mi történt a bentlakásos bencés gimnáziumban.
Josef Wesolowski hat percig bírta a bíróság előtt.
Mondjuk miután gyerekpornó volt a dominikai nuncius gépén, talán ideje is volt ennek.
Ilyenkor hol cukiskodik éppen Ferenc pápa?
Szerintük Abbász a látogatást politikai célokra használta fel. Példátlan eset lesz, ha kiderül, hogy így volt.
Négy hónap múlva Havannába látogat Ferenc pápa, előtte csevegnek egy jót Raúllal.
A pápa az eddigi, tiszteletére rendezett koncertekre nem ment el, mert túlzottan díszesnek gondolta azokat. Ez lesz az első koncert, amin ő is részt fog venni.
Tovább folytatódik az európai diplomácia legszórakoztatóbb komédiája.
A magyarázat, amit soha nem találtál volna ki.
Pápáék idegesek.
Két évvel ezelőtt lett pápa Ferenc, de szerinte nincs is sok ideje hátra ezen a poszton.
Filmbe illő bűnügy, az egyház nem fizet.