video

Videó

Saját embere átverte az egész MSZP-t? Hát, igen

Kinek a lemondásába kerül még a videóügy az MSZP-ben? Hogyan tudott átverni egy egész pártot egyetlen kommunikációs igazgató? Erről kérdeztük a saját bevallása szerint is balek párt képviselőit a parlamentben.

plankog
POLITIKA
Videó

Zsidólátó nyúlt alá a jobbikos alelnöknek

A Horthy-szoboravatók minden bokorban beszivárgó zsidót láttak. Eközben a másik oldal nem vette észre, hogy már hat éve ott áll a mellszobor, ami ellen most tiltakoznak. "Én sem élnék, ha akkor Horthy nem vonul be vs adjátok vissza az őseinket, rohadtak!"

Ács Dániel
káosz

Megható Orbán Ráhel-videó került elő

A miniszterelnök lánya őszintén vall a disznóöléshez fűződő viszonyáról és arról, hogyan változott ez a viszony az idők során.

anarki
cukiság

Tényleg nem büntet meg a parkolóőr, ha nyitva hagyjuk a csomagtartót?

Az I., a II. és a VI. kerületben öt helyszínen teszteltük, igaz-e a legenda.

anarki
közlekedés
Videó

Vona Gábornak nem elég a miniszterelnöki szék

A Jobbik kongresszusán kiderült, miért réten ugráló kutyussal kampányol a radikális párt, és mi lesz Zagyva Gyulával, miután elhagyja a Parlamentet. Szaniszló Ferenc pedig elárulja, melyik lehet az üdvözítő társadalmi modell.

Ács Dániel
POLITIKA
Videó

Elkészült Orbán békemenetes giccsvideója

A háttérben az East énekel az elmúlásról. Mi van?

anarki
POLITIKA

Na, majd mi kinyomozzuk, mi is van ezzel a kamu videóval!

Nagyon elegünk lett abból, hogy semmit nem lehet tudni a bajai választási csalásos videó hátteréről, készítőiről, megrendelőiről. Nyakunkba vettük az országot, és nyomról nyomra haladva majdnem mindent megértettünk.

Ács Dániel
politika

Megfigyeléssel és feljelentéssel pörög a kampány Baján

A kampányhangulatnál csak a bizalmatlanság erősebb a bajai körzetben, ahol meg kell ismételni a választást. Az ellenzéki jelöltet, Teket Melindát fideszes aktivisták követik, a Fidesz jelöltje, Kovács Csaba a saját kampányáról sem beszél, de kamera van nála, közben a hangosbeszélők járják a poros utcákat.

Tbg
politika
Videó

Nem a rektor, a közöny verte le a kaposvári ruhaforradalmat

Hétfőn papucsban és törülközőben tüntettek a Kaposvári Egyetem hallgatói az október 1-től érvényes rektori utasítás ellen, amiben az egyetem szabályozni akarja a diákok külsejét.

Ács Dániel
oktatás
Videó

Kamerával csaptunk le az első ajtós felszállási rendszerre

Tényfeltáró hangulatkelteni indultunk a 77-es trolihoz, de lyukra futottunk, illetve európai értelemben vett közösségi közlekedésbe.

Ács Dániel
közlekedés

Meztelen férfi próbált beugrani a Dunába

Az orrunk előtt mászott fel egy férfi a Margit híd korlátjára. Szerencsére vissza tudtuk rántani, mielőtt ugrott volna.

Ács Dániel
bulvár
Videó

Mit gondol a Fidesz a bajai eredmény megsemmisítéséről? "Örülök, hogy az Együtt 2014-nek kampányolnak"

A rezsicsökkentésről sajtót tájékoztató Rogán Antalt nem lehetett kibillenteni a bajai választási csalásról feltett kérdésekkel.

Tbg
POLITIKA
Videó

Fónagy: Nem hiszek a versenyben

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára őszintén elmondta, hogy a verseny helyett a kipróbált emberek mögötti érzelmi egységben hisz. Szerinte a gazdaságban sem jött be a verseny.

444.hu
POLITIKA
Videó

Megáldatott a hercegi bölcső, aminek angyalok adták meg a méreteit

Rostás Árpád három hónapig készítette a mennyből sugallt ajándékot. A Vilmos hercegnek szánt bölcső ügyét a Szent Lázár Lovagrend karolta fel. Októberben a vándorasztalos személyesen adhatja át a királyi párnak.

Ács Dániel
KULTÚRA

Mit gondol a Fidesz arról, hogy Orbán Viktor ellentmond saját magának? Semmit - Zsigó Róbert vágatlanul

A Fidesz szóvivőjének minden válasza minden kérdésünkre forradalomügyben szóról szóra.

plankog
politika