Ferencváros polgármestere szerint győzelem volt az elővásárlási jog érvényesítése, de sok az aggasztó jel.
Karácsony Gergely a Kormányinfót nézve értesült arról, hogy a fővárosé lehet Rákosrendező. Lát csapdákat, de szerinte ciki lenne, ha a kormány a főváros felé nem vállalná azt, amit az araboknak megígért.
Legfeljebb 90 méteres épületekkel számol a főváros Rákosrendezőn, és ha az állam nem lesz partner, akkor a tervek álmok maradnak. Vitézy arról beszélt, Rákosrendező vasúti terület volt, ennek megfelelő a szennyezettsége, szóval nem egy vegyi kombinát telkét vették át.
A magyar gengszterizmus atyja alsónadrágban, a két lábon járó összeférhetetlenség az amerikai kormányban, influenzajárvány Magyarországon, a legfontosabb hírek pedig a 444 napindító hírlevelében.
A fővárosi képviselő szerint együttműködés nélkül nem lehet fejleszteni a területet.
A Tisza javaslata első körben nem ment át a bizottságon, most újra benyújtották a főjegyzői kifogások alapján átdolgozott változatot.
Nácik-e a németek? AI-jaj! A Főváros versenybe száll Rákosrendezőért, ami kísértetiesen emlékeztet Trump 1985-ös projektjére. Műkincsbotrány Hollandiában, a hét nagyobb hírei a 444 reggeli hírlevelének hétvégi kiadásában.
Aki erre egy alig rejtett kastélyozással is reagált.
Magyar Péter azt mondta, nem vesznek részt a mutyiban, Baranyi Krisztina szerint viszont „ha a Budapesti Közgyűlésben így árad a Tisza, akkor az a budapestieket pusztító árvíz lesz”. A bojkottal sokáig nem tud működni a város.
A fővárosi cégvezetők kiválasztása miatt estek egymásnak a pártok. Baranyi Krisztina előállt egy kompromisszumos javaslattal.
Úgy tárgyalt a befektetőkkel a kormány nevében, hogy közben magánérdekeltsége volt a cégben, akikkel az arabok nem sokkal később megállapodtak az új központról.
A vadászat révén szerzett részt korábban az Andrássy úti luxusingatlanban.
Rappelő fiatalkorú börtönlakók, külföldi tömegtüntetések, megállíthatatlan Trump és Nagy Feró kalandos nagykörúti feltámadása a 444 napindító hírlevelében.
„Lázár János bőrkabátban ment ki fontoskodni a területre 2024 elején, és megígérte: állami pénzből kitakarítják Rákosrendezőt.”
Vitézy szerint nem engedhetjük, hogy létrejöjjön a Maxi-Dubaj Budapesten.