A Jobbik elnöke szerint az ukrajnai helyzet nem Ukrajna belügye, hanem része egy geopolitikai konfliktusnak, ami Oroszország és az USA között zajlik, és sajnálatos, hogy az EU és a NATO az „Egyesült Államok kottájából játszik”.
A helyi időközi választáson induló jelöltnek, Urbán Flóriánnak rendezett kampánybulit a Jobbik. De az esemény nem róla szólt, hanem a párt Defekt Duójáról, Pörzse Sándorról és Vona Gáborról, akik geopolitikai kontextusba helyeztek mindent. KGBéla = Vida Ildikó, és Oroszország sokkal jobb, mint Amerika.
Vona Gábor Tiszavasváriban kampányolt. Itt elkészült A Kép.
Eljátszottunk Vona Gábor gondolataival. Te kit választanál?
Gárdisták, jobbikosok, betyárok és vármegyések vonultak a városban annak emlékére, hogy öt évvel ezelőtt feloszlatták őket az Erzsébet téren. Ha Vonán múlna, akkor Pride helyett is ez lenne.
Vona Gábor szerint nem is szorultak ki a hívei a párt vezetéséből, mert oda bekerülni se lehet az engedélye nélkül.
Vona Gábor megint elnök, és le is fektette a párt céljait a következő évekre.
Lehet, hogy nem figyel eléggé? Vagy nem olyan jó a szeme?
Vona Gábort még nem alázták meg így. Kovács mesterkémként osonna el az újságírók mellett, míg Vona eltereli a figyelmüket. A terv nem sikerül.
Zárt ülés volt, vagyis csak azt nem fogjuk megtudni, hogy mi történt valójában. Vona szerint semmilyen bizonyítékot nem mutattak, amiből ő máris külföldi összeeskövésre következtetett.