Három városnak érhette meg olimpiát rendezni az elmúlt 120 évben, és nem valószínű, hogy Budapest lesz a negyedik
„Akár nyereséges is lehet Magyarországnak a 2024-es olimpiai és paralimpiai játékok megrendezése”
– fejtegette a múlt héten Gulyás Gergely, az országgyűlés fideszes alelnöke. Ugyanazt próbálja beadni, mint a többi fideszes politikus: az olimpia nem csak a „nemzet szívügye”, hanem bomba üzlet is. Nem csak ők, mások mellett például Karácsony Gergely zuglói PM-es polgármester és a szegedi MSZP-s Botka László is támogatják az ötletet.
Az elméleti lehetőségét egyébként tényleg nem lehet kizárni annak, hogy 2024-ben nyereséges legyen egy budapesti olimpia. Viszont a magyar számokat, például a nevetségesen alacsonyra tervezett ezer milliárd forint kiadást ismerve profitra gyakorlatilag semmi esély sincsen.
A modern olimpiák történetében összesen egyetlen nyereséges játék volt Los Angelesben 1984-ben (bizonyos számítások szerint egyébként az sem), és közvetve valószínűleg Barcelona és Salt Lake City sem járt rosszul a rendezéssel, de mindhárom esetben a városok sajátosságai és más, nehezen reprodukálható külső körülmények vezettek kedvező eredményre.
A Journal of Economic Perspectives nevű közgazdasági folyóiratba két amerikai kutató, Robert A. Baade és Victor A. Matheson írt tanulmányt arról, milyen tényezők döntik el, hogy egy olimpia nyereséges lehet-e vagy sem.
Az elemzést a magyar viszonyokra vonatkoztatva lehangoló eredményt kapunk.
Minden olimpiánál ugyanazt a hat szempontot kell vizsgálni
A tanulmány szerint három-három kategóriában kell vizsgálni a kiadásokat és a bevételeket, hogy kiderüljön mennyire nyereséges vagy veszteséges egy olimpia.
- A kiadásoknál az első kategória az általános infrastruktúra fejlesztése. Például az új utak, tömegközlekedési vonalak, szállodák és a 15 ezer sportolónak és tisztviselőnek szállást biztosító olimpia falu építésének ára.
- A második kategóriában van a sportlétesítmények, stadionok, pályák építése.
- A harmadik a szervezés/rendezés működési típusú költségei. Munkabérek, rezsi és ide tartozik a biztonsági intézkedések egyre húzósabb összege.
Ezt kell szembeállítani a bevételi oldallal.
- A bevételeknél vagy előnyöknél szóba jön az olimpiára érkező turisták országban hagyott pénze, a jegyeladásokból, közvetítési jogokból és hasonlókból származó, rövid távon befolyó pénzek.
- A játékokra megépített utaknak, szállodáknak az olimpia után is pozitív hatása lehet egy ország vagy város gazdaságára. Fellendülhet a turizmus, a kereskedelem, könnyebben jöhetnek külföldi befektetések.
- Az utolsó, nehezebben forintosítható előny egyfajta állampolgári büszkeség, ami a játékok sikeres megrendezéséből fakad, és ami javíthatja a rendező ország polgárainak hangulatát.
Az amerikai közgazdászok a fenti szempontokat megvizsgálva jutottak arra, hogy az esetek döntő többségében az olimpia rendezésével rosszul jár a szervező város, és csak néhány nagyon egyedi esetben lehet pozitív eredményekről beszélni.
Annyiba? Annyiba még sosem került!
A modern olimpiák történetét 1896-tól számítjuk (a télit 1924-től). A rendező városokat hét évre előre választják ki, és az első száz évben (1896-tól 1998-ig) szinte csak a fejlett, "nyugati" városok szerveztek olimpiát.
Az elmúlt két évtizedben ebben érezhető változás, a pályázók és rendezők köre is szélesedett.
A pályázati folyamat több lépcsőből áll, és már önmagában is nagyon drága. Itt nem csak arról van szó, hogy egy sikeres országnak el kell kápráztatnia a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) küldötteit. Készülnek ilyenkor tanulmányok, tervek, megy befelé is a marketing. Chicago például 70-100 millió dollárt (19-28 milliárd forintot) költött a sikertelen, 2016-ra szóló olimpiai pályázatára. (A városon az sem segített, hogy maga Obama elnök igyekezett lobbizni a rendezésért, az akkori sikertelen akció pedig most támadási felület lett a demokraták ellen a választási kampányban.)
A pályázati szakasz viszont aprópénzes a rendezés tényleges költségeihez képest.
A NOB legalább 40 ezer szállodai férőhelyet és egy 15 ezres olimpiai falut követel meg a játékok idejére. Még a világ egyik legfelkapottabb üdülőhelyén, Rio de Janeiróban is 15 ezer extra szállodai férőhelyet kellett építeni 2016-ra. Összehasonlításképpen: a budapesti három, négy és ötcsillagos szállodai szobák száma (a NOB ilyeneket ír elő) 2014. januárjában összesen 10754 volt.
A szállodák a játékok után is megmaradnak, de a nagyobb kapacitás nem garantál kihasználtságot. Az 1994-es lillehammeri téli olimpia után a város szállodáinak 40 százaléka csődbe ment.
És szállodák a világ legnagyobb városaiban még csak-csak akadnak, szemben az olimpiára megkövetelt stadionokkal és sportpályákkal.
A modern focistadionok általában nem alkalmasak az olimpiai játékokra. A focinál nagyon fontos szempont, hogy a nézők minél közelebb üljenek a pályához, emiatt alaphelyzetben a pályák szélén nincs hely futópályának, ami viszont az olimpiához kell. A speciális igények miatt Boston 2024-es elbukott pályázatában például egy 400 millió dolláros (112 milliárd forintos) új stadion építése szerepelt, pedig a városban és környékén már most is 4 óriási stadion működik.
A játékok megszervezésének és levezénylésének is iszonyatos költségei vannak, ezek közül az utóbbi időben a biztonsági intézkedések emelkednek ki leginkább. Az olimpiák már korábban is terrortámadások célpontjai voltak (1972-ben Münchenben és 1996-ban Atlantában), de 2001. után a biztonság még fontosabb lett.
2000-ben Sydneyben még csak 250 millió dollárt (70 milliárd forintot) költöttek biztonsági intézkedésekre, 2004-ben Athénban viszont már 1,6 milliárd dollárt (450 milliárd forintot). Ez a költség azóta kb. hasonló szinte maradt.
Ez magyar viszonylatban azért fontos, mert az olimpiai pályázatunk nyereségességét "megalapozó" PriceWaterhouseCoopers tanulmányból ez a tétel teljesen kimaradt, egyáltalán nem számoltak vele.
(A biztonsági kiadások teljes hiánya a tervezetben annál inkább meglepő, hogy a magyar kormány sokszor nagyon látványosan próbál védekezni a vélt terrorveszély ellen. Akár a belvárosban járőröző katonai rendészekkel, akár a reptér előtt dekkoló páncélossal, akár mindenféle veszedelmes törvényekkel. Eddig inkább az volt a jellemző, hogy politikai érdekből bármikor könnyen terrorveszélyt kiáltottak, és nem az, hogy alul kezelték volna ezt a terültet.
Ráadásul Magyarország nincs is messze mindentől, mint Rio, aligha zárható le hadsereggel, mint Szocsi, szóval egyáltalán nem triviális, hogy egy valóban kockázatos óriásrendezvényt hogyan védenének meg a magyar hatóságok.)
De vissza a pénzügyekhez, egész pontosan ahhoz, hogy milyen nehéz meghatározni, hogy mennyibe kerül egy olimpia.
Hová kell például számolni egy hídépítést, ami lehet, hogy a rendezéstől függetlenül is megtörtént volna? A tisztánlátást más tényezők is nehezítik. Ahogy a közvélemény a fejlett világban egyre érzékenyebb lett az olimpiákkal járó óriási költségekre, a szervezők úgy kezdték el visszatartani az erről elérhető pontos információkat.
Az 1998-as naganoi téli olimpia költségeit például azért nem lehet utólag sem megállapítani, mert a szervezőbizottság elrendelte bizonyos adatok megsemmisítését, és konkrétan el is égettek egy csomó dokumentumot.
Közgazdász körökben ezzel együtt is az a konszenzus, hogy a játékok átlagosan másfélszer annyiba (egyes források szerint 179 százalékába) kerülnek, mint amennyit eredetileg terveztek.
A 2012-es londoni olimpia pályázatában eredetileg 2,4 milliárd font (989 milliárd forint) költség szerepelt, ebből lett a végére 8,77 milliárd font (3600 milliárd forint).
A már említett, a biztonsági költségeket figyelmen kívül hagyó hivatalos magyar anyag egyébként 1000 milliárd forint körüli kiadással számol, szóval kevesebb, mint a harmadát költenénk el 2024-ben annak, amit a britek költöttek 2012-ben.
A bevételből tejelni kell
Az olimpia megrendezésével szerencsére járnak fix bevételek, például a jegyeladásokból, tévés jogokból, szponzorációból befolyó pénz. Ez összesen súlyos milliárdokat jelent, 2012-ben Londonban például összesen 3,27 milliárd dollárt (920 milliárd forintot). A teljes, 3600 milliárdos forintos költségnek ez még mindig kevesebb, mint harmada, de azért nem játékpénz.
Sajnos viszont ez nem egy-az-egyben folyik be a rendező országhoz, az összegből ugyanis tejelni kell a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak. A jegybevételeket és a belföldi szponzor pénzeket megtarthatja a szervező, viszont például a tévés jogokból befolyó pénz akár 70 százalékát is lenyelheti a NOB. Érdekes, hogy növekedett a sáp, a tévés jogokból befolyó pénzből 1960 és 1980 között 4 százalék volt a NOB-é, 2012-ben viszont már 70 százalék.
A magyar terv egyébként a londonihoz hasonló mértékű, 3 milliárd dolláros (844 milliárd forintos) közvetlen bevétellel számol.
84 millió forintonként egy munkahely
Rövid távú előnye származhat a gazdaságnak az olimpiából a létrejövő munkahelyek miatt is. Itt a különböző előzetes becslések nagyon eltérő képet adnak arról, hogy hány munkahelyre lehet számítani.
- 1996-ra Atlantában az olimpia előtt 77 ezer állást ígértek,
- 2002-re Salt Lake Cityben az olimpia előtt 35 ezer állást,
- 2010-re Vancouverbe 244 ezer állást,
- 2012-re Londonba csak 8164 remélt munkahelyről írt a pályázatot megalapozó anyag.
Utólag Salt Lake City-ben például kiderült, hogy 35 ezer helyett csak 4-7 ezer új állás keletkezett. Itt egyébként a játékok előtt 1,1 milliárd dollár (309 milliárd forint) ment infrastruktúra fejlesztésre és 342 millió dollár (96 milliárd forint) közvetlen szövetségi támogatást kapott az esemény, szóval az Egyesült Államok 300 ezer dollárt (84 millió forintot) költött egy munkahely létrehozására, ami valószínűleg nem a leghatékonyabb ilyen program a világon.
A becslések közötti iszonyú szórást, és utólag látható elképesztő tévedéseket az indokolhatja, hogy ezeket az előkészítő tanulmányokat jellemzően az olimpiai pályázatot beadó város, vagy más érdekelt csoport rendeli meg, nekik pedig nyilván azt kell mutatniuk, hogy mennyire pozitív lesz a játékok hatása.
Amikor az olimpia csökkenti a turizmust
Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy minden városba kevesebb turista érkezik az olimpiára, mint ahányra előzetesen számítanak, kevesebb, mint amennyi eladható jegy készül.
A pekingi, a londoni és a Salt Lake Cityben tartott játékok az adott évben csökkentették az oda érkező turisták számát. Ennek az az oka, hogy egyébként is sokan jártak ezekre a helyekre nyaralni (telelni), és a hagyományos látogatók egy részét elriasztotta az olimpia miatt várható zsúfoltság.
Ez egyébként Budapest esetében aligha alakulna így, tehát Magyarországra eleve nem jár annyi külföldi, így szinte biztos, hogy a turizmusból bevételnövekedést hozna egy olimpiai év.
Illetve itt az is kérdés, hogy a bevételnövekedés hol jelentkezik.
A tanulmány azt fejtegeti, hogy míg a hotelek szobaárai, vagy akár az éttermek drágulnak, többletbevételt szereznek a játékok ideje alatt, addig a dolgozók fizetése nem feltétlenül emelkedik. Emiatt kialakulhat olyan helyzet, hogy a többletbevétel jó része a tulajdonosnál marad, amit mondjuk egy nemzetközi szállodalánc simán kivihet az országból.
Ez azért félrevezető lehet, mert az adóbevétel így is emelkedne, ráadásul ha több a turista, akkor több embert kell foglalkoztatni, még ha a fizetések nem is lesznek magasabbak, szóval azért a pénz egy része igenis visszakerül a rendező város vagy ország gazdaságába.
Azt mindenképpen érdemes vizsgálni, hogy az olimpia hatására megnövekedett turisztikai bevétel mekkora része kerülne a költségvetésbe, mekkora része jutna el a vendéglátásban dolgozókhoz, és mennyi jutna a tulajdonosoknak, vagy az új szállodák építőinek, hogy a várt pozitív hatást elég árnyaltan lehessen megítélni.
Kifizetem a negyvenhatodát, és megköszönheted
Az óriási sportlétesítmények olimpia utáni sorsáról elég érzékletes történetek vannak, ezek nagyon sokszor szétrohadnak. Itt lehet megnézni például, hogy mi történt a 2004-es görög játékokra épített uszodákkal, stadionokkal, ebből a sorozatból van a címlapos kép is.
(A görög olimpiai létesítmények állapota egyébként még a legkevesebb. A Bloomberg ebben a 2012-es cikkében szedi össze, hogy milyen hatása volt a 2004-es rendezésnek a görög gazdaságra. Az írás konkrétan azt állítja, hogy az olimpiára költött milliárdok indították el a zuhanást, és nagyban hozzájárultak a magas eladósodottság és a költségvetési hiány kialakulásához. A cikkben arról is szó esik, hogy az ország nem tudta hasznosítani az olimpia alatt ráirányult figyelmet, a következő években Törökország és Horvátország is sikeresen szipkázta el előlük a turistákat, és hogy nem csak a stadionokat, a játékokra felépített infrastruktúra egy részét is hagyták szétrohadni.)
A pekingi olimpia híres madárfészek stadionját alig használja valaki 2008-óta, más ottani létesítményeket súlyos dollármilliókért kellett átalakítani, hogy hasznukat vegyék.
A londoni olimpiára épített egyik stadiont eleve úgy tervezték, hogy utána az egyik helyi fociklub kaphassa meg. Az építés költsége 429 millió font (175 milliárd forint) volt, az olimpia után az átalakítás 272 millió fontba (110 milliárd forintba) került, a stadiont megöröklő West Ham United pedig végül teljes 15 millió fonttal (6 milliárd forinttal) szállt be a dologba, ami így azért nehezen mondható fenntartható modellnek.
Egyszer diktálhattak a NOB-nak, akkor volt nyereséges az olimpia
Gazdasági szempontból három modern olimpiát szoktak többé-kevésbé sikeresnek tekinteni.
A Los Angelesben rendezett 1984-es olimpia ebben az értelemben a csúcs, bizonyos számítások szerint itt a rendezés 232 millió dollárt (65 milliárd forint) profitot is hozhatott. Ez az egyetlen "hivatalosan" is nyereséges játék a modern olimpiák történetében.
Ebben óriási szerepe volt annak, hogy az 1984-es rendezésre Los Angeles volt az egyetlen induló, a többiek kihullottak. Ez megfordította az erőviszonyokat a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, nem ők diktálták a rendezés feltételeit a városnak, hanem a város diktált nekik. Emiatt jóval kedvezőbb feltételekkel vághattak bele a dologba, mint bárki más előttük (és utánuk), negyedannyiból megoldották a rendezést, mint 8 évvel előttük Montreál. Kevesebb új létesítményt építettek, inkább meglévőket alakították át, és a szponzori pénzekből is nagyobbat tudtak szakítani.
Bár maga az olimpia veszteséges volt, a Salt Lake Cityben és Barcelonában rendezett játékokat is pozitív példaként szokták hosszú távon említeni.
Egyrészt mindkét városban fontos infrastruktúrafejlesztések apropója volt az olimpia, másrészt a turizmusra tartósan pozitív hatása volt a rendezésének.
Ez különösen Barcelona szempontjából volt hangsúlyos. A város a játékok előtt csak a 13. legnépszerűbb turistacélpont volt Európában lemaradva Madrid mögött, utána viszont meredeken emelkedett a turizmus, és 2010-ben már az ötödik helyen voltak Madridot megelőzve.
Miközben azt joggal lehet várni, hogy egy olimpia hosszabb távon is kedvező hatással lenne a magyar turizmusra, egy barcelonaihoz hasonló menetelés irreális. Bőven vannak egyébként rossz példák is, például Lillehammer vagy Calgary egyáltalán nem tudott maradandó emelkedést elérni ezen a téren az olimpia megrendezése után.
Mindig van, aki jól jár
Ilyen körülmények mellett egyáltalán nem egyértelmű, hogy miért pályázik bárki az olimpia megrendezésére.
A legvalószínűbb válasz, hogy bár az olimpia összességében ráfizetéses, de ettől még minden alkalommal akad olyan szereplő, aki jól jár a dologgal. Például, akik az építkezésekre kapnak megbízást.
"Transzparens, hatékony versenyeztetés a fejlesztések során, amely a minőség csorbítása nélkül realizálja a piaci versenyben rejlő előnyöket, és versenyáron teszi megvalósíthatóvá a beruházásokat."
Ezt írja az egyébként totálisan hiteltelen magyar tanulmányában a PwC. A magyar rendezés korrupciós kockázatait boncolgatja a Bloomberg is Tóth János korrupciókutató segítségével.
Ebből a szempontból nem túl megnyugtató, hogy az olimpiánál lényegesen kisebb úszó vb helyszíneit Orbán Viktor miniszterelnök jó barátja, Garancsi István cége építheti fel, az olimpiai tervekben szereplő föld egy részét pedig egyenesen az előzetesben lévő Tarsoly Csabától lehetne megszerezni.
A Szocsiban rendezett téli olimpia ilyen értelemben fenyegető példa. Ott a kivitelezés közben tombolt a korrupció, bőven voltak problémák az induláskor, és részben ezek miatt valószínűleg nem is lendített sokat Oroszország nemzetközi megítélésén az egész vállalkozás.
Ebben a tekintetben mostani amerikai tanulmány is ugyanarra jut, mint az elmúlt évek más elemzései.
Azokban az országokban, ahol a kormányzat nem számonkérhető az adófizető állampolgárok számára, könnyen elképzelhető, hogy az állam belevág a pazarló szervezésbe, hogy egy szűk kör magánvagyonát hizlalhassa, miközben nem kell tartania ennek politikai következményétől. Ez az oka annak, hogy egyre kevesebb demokratikus ország pályázik a rendezésre, és egyre több a diktatúra a jelentkezők között.
Az olimpia ügyében kezdeményezett magyar népszavazást januárban, erősen vitatható indoklással buktatta el a Kúria. A bostoni pályázatot megtorpedózó civilek egyik vezetőjével itt beszélgetett a 444.
(A cikkben elsősorban Robert A. Baade és Victor A. Matheson Going for the Gold: The Economics of the Olympics című friss tanulmányára támaszkodtam, az adatok döntő többsége is onnan származik. Ahol az információk forrása más, ott ezt minden esetben linkeltem. Az amerikai tanulmányban egyetlen helyen sem szerepelnek Magyarországra vagy a magyar pályázatra vonatkozó adatok, az ilyenek mindenhol a saját, nyilvános forrásokra támaszkodó kiegészítéseim.)