• Kámory Ferenc a 210 milliárdos kötvénycsalásról szóló Quaestor-ügy koronatanúja, az egész vádirat az ő sztorijára épül.
• Korábban a csaló brókercég szívének tartotta magát, fizetése és jutalmai alapján Tarsolyék is így gondolhatták.
  
• Jó kapcsolatai voltak a fideszes állami bankvilágban, sőt, ő intézte el az utolsó pillanatban, hogy visszautalják Szijjártóék állami kereskedőházának milliárdjait.
• A cikksorozat korábbi részeiben a Quaestor-csoport veszteségeiről, a csalás konkrét technikáiról és a pénzügyi felügyelet hihetetlen bénaságáról volt szó.
  
• A Quaestor-ügy, negyedik rész.
  

A Quaestor bukásának napján, 2015. március 9-én idegesen dolgoztak a csoport brókercégénél, a Váci úti székház hatodik emeletén. A legtöbb alkalmazott sejtette, hogy valami nagyon nincs rendben. A cégen belül a jobban értesültek körében már nyílt titok volt, hogy a kötvényeket kibocsátó Quaestor Hrurira csődbe fog menni. Ráadásul technikai problémák is voltak: a pénzüket kikérő befektetők rohama miatt úgy döntött a cégvezetés, hogy csak később utalják ki a pénzt. Ehhez az elszámolási rendszerhez szükséges szoftveres megoldás viszont nem működött. Ráadásul délelőtt megjelentek a pénzügyi felügyelet ellenőrei is.

Az utolsó napi kiutalások

Ezen a lázas hétfői napon a Quaestor Értékpapír vezetői sietve el akarták varrni a szálakat: tudták, hogy hamarosan elvesztik az irányítást a cégük felett, és a hatalom jóakaratára lesznek bízva. Ezért egy csomó pénz azonnali kiutalására adtak megbízásokat. A felügyeletisek aznap még nem állították le a céget, estig mehetett tovább a munka. Mire a brókercég vezérigazgatója, Májer Zsolt este hét körül megemlítette a fiktív kötvényes csalást a meglepett felügyeletiseknek, már rég lezárták a pénzügyi napot, elmentek az utolsó utalások.

Ezekről az utolsó napi utalásokról nemrég megjelent egy lista a sajtóban, és bár több helyen arról írtak, hogy ez egy bizonyítja, valakik bennfentes információkkal, a Quaestor várható összeomlásának tudatában vettek ki pénzeket a számlájukról az utolsó nap, valójában sem az nem biztos, hogy a listán lévő ügyfelek megkapták a pénzüket, sem az, hogy ők kérték volna a kifizetéseket. (Magyarországon egyébként olyan a törvény, hogy csak tőzsdei műveleteknél merülhet fel bennfentesség.)

A nyomozati anyagban lévő bizonyítékok – tanúvallomások és emailek – alapján úgy tűnik, a tervezett öncsőd körüli helyzetre szerettek volna felkészülni a Quaestor vezetői, és maguk kezdeményezték a pénz kiutalását. Kifizettek néhány stratégiailag fontos ügyfelet, amivel jóindulatot szerettek volna vásárolni maguknak.

Az utalásokat intéző back office vezető vallomása alapján ez úgy nézett ki, hogy két ember, a kulcsügyfelekkel kapcsolatot tartó Sz. Gábor és a brókercéget vezető későbbi másodrendű vádlott, Májer Zsolt leültek mellé egy-egy kinyomtatott listával, és az azon lévő nevek, cégek számláin lévő összegeket kiutaltatták még hétfőn. De úgy tűnik, nem csak ez a két quaestoros döntött a kifizetésekről.

Az utolsó napon kiutalt pénzek közül magasan kiemelkedik a Magyar Nemzeti Kereskedőház – a Szijjártó Péter vezette Külügyminisztérium alá tartozó cég –, amely visszakapott egyben 3,8 milliárd forintot, anélkül, hogy erre megbízást adott volna. (A cég eredetileg 9 milliárd forintot fektetett be a Quaestornál 2013 tavaszán, de ennek nagy részét a közpénzszórásban őrült jó állami cég folyamatosan lehívta százmilliós darabokban és elköltötte.)

Ennek az utalásnak a körülményeibe láthatunk bele három telefonbeszélgetésen keresztül, amiket a Quaestor Értékpapír telefonközpontja rögzített a csőd napján. A nagyobb kötvényes ügyfelekkel foglalkozó dealing részleg egyik brókere, B. Bálint és az egyik back officeos adminisztrátor, V. Melinda beszélgetnek. Először dél előtt öt perccel telefonált az adminisztrátor a brókernek.

„[V. Melinda:] – (...) a másik pedig az, hogy az MNKH-t a Feri kérdezi, hogy mikor tudod fölvinni...?

[B. Bálint:] – Most csinálom őket, majd módosítani kell.

– Jó és akkor majd csinálod, oké.

– Oké, köszi, helló.”

Egy körül aztán bróker hívta a back office-t.

„[B. Bálint:] – Figyelj, az MNKH-val mi legyen?

[V. Melinda:] – Az MNKH-val mi legyen, ez a kérdésed? Várj egy picit.

– Hát igen, mert...

– Mindjárt módosítja Ibi, jó?

– Jó, rendben.”

A módosítás, amiről szó van, az elszámolási nap lehetett: ezért kellett módosítani az utalást, hogy még aznap elmehessen a pénz. Ibi pedig Tóth Ibolya, a back office vezetője. De ez után sem oldódott meg a dolog. Délután négy előtt öt perccel, nem sokkal az egész Quaestor Értékpapír bezárása előtt újra felhívta V. Melinda B. Bálintot.

„[V. Melinda:] – Szia, figyelj, az MNKH-nak nem viszed föl az utalását?

[B. Bálint:] – Hát, nem, fölvigyem? Hát nem mondott senki semmit rá, hogy mit csináljak, csak annyit, hát..!

– Jó mert engem most hív a Feri, hogy, izé, na de akkor fölviszed légyszives?

– Jó, oké persze.”

Végül sikerült felvinni, és el is ment a pénz. Ebből az utalásból jó nagy botrány lett.

Igaz, csak két héttel később, amikor megjelent a sajtóban, hogy az állami tulajdonban lévő cég pénzzel ragadhatott bent a Quaestorban. Még aznap közölte a külügy, hogy az MNKH vezetői, látván a Buda-Cash ügy utáni helyzetet, bölcsen kikérték a Quaestornál tartott pénzt. Aztán két nappal később, március 25-én Orbán Viktor miniszterelnök úgy döntött, magára vállalja az egészet, arról beszélt Győrben, hogy ő adott utasítást arra, hogy az összes brókercégből vegye ki a pénzt az összes állami cég.

Ehhez képest az MNKH vezérigazgatója, Kerekes György éppen március 25-én írt felháborodott levelet a quaestoros kapcsolattartójának, Sz. Gábornak, amiben azt írja: „az MNKH vezérigazgatója (...) sem szóban, sem írásban nem adott utasítást Önöknek március 9-én, sem az értékpapírok beváltására, sem az átutalásra.” Kerekes azt is kifogásolta a levélben, hogy a kamatokkal együtt 3,885 milliárd forint járt volna, ehelyett vagy negyvenmillióval kevesebbet, csak 3,847 milliárdot kaptak. Ezért később feljelentést is tett az MNKH sikkasztás miatt, a nyomozást elkülönítették az ügy többi részétől. A Quaestor-ügy iratai között emiatt csak néhány apró említés van csak a kereskedőházról. Az ügyészség azóta megszüntette a nyomozást ebben az ügyben is.

Valaki mindenesetre nem mond igazat. Úgy tűnik, az MNKH nem kérte az utalást – így formálisan Orbán Viktor sem kérhette –, az viszont a fenti telefonbeszélgetésekből egyértelmű, hogy egy bizonyos Feri utasítást adott erre. De ki ez a Feri?

Nincs gyakran lehetősége arra az ügyészségnek , hogy egy olyan ügyet tárjon fel a szürke pénzügyi szféra és a politika határvidékén, aminek szálai a politikai kurzusokat átívelően érnek magasra. Olyan országokban, ahol az ügyészség a politikai-gazdasági érdekcsoportoktól függetlenül tud működni, az ügyészek hatalmas étvággyal vetik magukat az ilyen ügyekre, hiszen egy ilyen felderítés akkora lökést ad szakmai karrierjüknek, hogy az az egész életükben kitart.

Ezt a bűnüldözői vérszomjat nem lehetett érezni abból, ahogy az ügyészség nekiállt a Quaestor-ügy felderítésének 2015 tavaszán, de az is igaz, maga az ügy is nagyon bonyolult büntetőjogi szempontból.

A Quaestor-csalás eredményei nyilvánvalóak voltak, de a nyomokat eltüntették. A csaló cégcsoport jobban beavatott dolgozói – egy részük vádlott lett, egy másik részük nem – a március 9-i, felügyeleti vizsgálat és öncsőd-bejelentés előtti hétvégét iratmegsemmisítéssel és törléssel töltötték. A céges emailezés egy részét is csak nagy nehezen találták meg a nyomozók, az előkerült könyvelésről kiderült, hogy hibás és hiányos, de például a házkutatások után szinte semmi értékelhetőt nem találtak Tarsoly vagy Májer telefonjain, laptopjain és tabletjein – minden érdemi információt tartalmazó üzenetet vagy dokumentumot gondosan letöröltek. Ráadásul ahogy telt az idő, a Quaestor Tarsoly utáni ügyvezetője megkezdte a felszámolást, például eladta a Quaestor Pénzügyi Tanácsadóhoz tartozó számítógéppark teljes egészét.

És egyébként is, az utasítások, megbeszélések legfontosabb része szóban zajlott, anélkül, hogy ennek írásban vagy elektronikusan nyomai maradtak volna. Például több ezer illegális művelet mellett az egyik, dealing részlegen dolgozó bróker, H. János neve szerepelt. Ő viszont azt mondta a kihallgatásán, hogy valaki más csinálhatta ezeket a műveleteket az ő nevén, és tényleg, a műveletek dátuma lényegesen korábbi, mint hogy ő a Quaestornál elkezdett volna dolgozni.

A Quaestor egyik alkalmazottja, aki aránylag jól ismerte a csalásban fontos szerepet betöltő belső szoftvert, a Bróker rendszert, a felszámolás alatt is a cégnél maradt. Ő mentette le azokat a lekéréseket, amikkel követhetővé vált, hogy például mi történt a rejtélyes „T2 technikai” számlán vagy Keller Emília számláján. De azért alapvetően ez is csak egy adathalom volt, amiből még a Deloitte szakemberei sem tudtak minden kérdésre kielégítően válaszolni, miután az MNB-s felügyeleti biztos – egyébként a Quaestor maradék vagyonából fizetve – megbízta őket a Quaestor Értékpapír átvilágításával.

Így nehéz volt minden kétséget kizáróan bebizonyítani, melyik törvénysértésért ki tehető felelőssé. Az ügyészeknek, hogy megnyugtatóan letudják az ügyet, óriási szükségük volt valakire, aki elő tudott adni egy olyan történetet, amivel össze lehetett kötni a pontokat. Meg is találták.

A legokosabb ember a szobában

Azért ismerjük ilyen pontosan a kötvényes csalások menetét – például az ügyfélszámlákról való eltulajdonítást és a nem létező kötvények kibocsátásával kapcsolatos bravúros csalásokat –, mert a treasury igazgató Kámory Ferenc és a back office vezető Tóth Ibolya az egészet részletesen elmondják tanúvallomásaikban.

Kettejüket hallgatták ki a legtöbbször: először a felügyelet faggatta ki őket, aztán a nyomozók és az ügyészség Kámoryt hét, Tóthot hat alkalommal hallgatták ki. A több órás meghallgatások leirata meghaladja a kétszáz oldalt, és szinte minden, a Quaestor-csalással kapcsolatos technikai kérdésre választ lehet kapni belőlük.

KÁMORY ÉS TÓTH AZÉRT TUDTA ILYEN JÓL ELMONDANI A QUAESTOR-CSALÁS LEGAPRÓBB RÉSZLETEIT, MERT A JELEK SZERINT A MINDENNAPOKBAN OTT VOLTAK A FOLYAMAT ÖSSZES FONTOS PONTJÁN.

Kámory elkövette azt a hibát, hogy már a legelső, felügyeti meghallgatásán, 2015. április 9-én teljesen nyilvánvalóan belezavarodott a mondandójába, később gyakorlatilag megtört. Ekkor már egy hónapja próbálták megérteni a hatóságok, hogy mi is történt a Quaestornál, viszont addigra már a birtokukban volt a Quaestor belső levelezésének jelentős része. Kámory viszont láthatóan nem tudta ezt.

Úgy beszélt a meghallgatáson, mint aki csak egy egyszerű, beosztott bróker volt: „kizárólag a Quaestor állampapír kereskedés volt a feladatom”, mondta kezdetben. Azt állította, hogy hozzá sem fért a cég belső nyilvántartásaihoz, „a likviditás megteremtése nem tudom, kinek volt a feladata”, mondja, és azt is elmondja itt, hogy „nincs információm arról, hogy ügyfélpénzeket jogosulatlanul használt fel a Quaestor csoport”.

De aztán a felügyelet emberei által elé rakott emailek miatt egyre többet kellett elmondania. A meghallgatás végére már kiderült, hogy igazából mindenről tudott, és azzal is tisztában volt, hogy ő maga mit tett. Amikor a vallomás rögzítése után átolvasta a szöveget, még hat ponton módosított az általa korábban elmondottakon. Az MNB-s jegyzőkönyvvezető azzal zárta a meghallgatás leiratát, hogy „a tanú vallomása dinamikusan változik a vallomástétel során”.

Amikorra már a nyomozók hallgatták ki Kámoryt, nyoma sem volt ennek a bizonytalanságnak, a treasury igazgató mindenféle kertelés nélkül mesélte el, hogyan mentek a csalások. 2015 júniusban, amikor még csak egy rendőrnyomozó hallgatta ki, visszafogottabbak voltak az állításai, amikor viszont október és november között kérdezték ki öt alkalommal, Földváry Csaba ügyész jelenlétében, már teljesen belelendült.

Kámory egy olyan történetet mesélt el, amit az ügyészek gyakorlatilag egy az egyben be tudtak építeni a vádiratba. Ez a történet egy bűnszervezetről szól, amit ő másfél évtizeden keresztül – állítása szerint a körön kívülről – szemlélt, viszont pontosan meg tudja nevezni a felelősöket. Az összes meghallgatott tanú közül egyedül az ő későbbi meghallgatásain érződik, hogy átlátta és értette, mi történt valójában a cégnél, és ezt a nyomozók számára érthető módon át is tudta adni.

Ez a történet lett a vád gerince. Az ügyészség által összerakott vádiratban amellett, hogy szinte betűhíven követik Kámory történetét, magára a treasury igazgatóra is pozitív szereplőként hivatkoznak. Kámory mellett a vele szoros munka- és magánéleti kapcsolatban álló back office-vezető, Tóth Ibolya kihallgatásai is nélkülözhetetlenek voltak az ügyészségnek. Tóth nagyon precízen, minden részletre kiterjedően számolt be a Quaestor-ügy magját alkotó csalások legfontosabb technikai részleteiről.

A Quaestor Értékpapír szíve

Kámory Ferenc nem sokkal azután, hogy végzett a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán, 1996-ban a Quaestorban kezdett dolgozni. Rövid idő alatt egyszerű sales-esből treasury igazgató lett (elődje, Szuda János a Quaestorból a CA IB-be távozott, majd az FHB egyik fontos, a kötvényprogamokért is felelős vezetője lett Spéder Zoltán alatt), egészen 2015 márciusig ebben a pozícióban maradt. Igaz, technikailag felmondott 2012-ben, onnantól kezdve külsősként, szerződéssel dolgozott a cégnél, de mint elmondja, a munkája semmit nem változott.

Treasury igazgatóként azért felelt, hogy legyen pénz mindenre – de nem csak a Quaestor Értékpapírban, hanem az egész csoportban. Rendszeresen utalnia kellett pénzeket a brókercég számlájáról az anyacéghez, a Quaestor Pénzügyi Tanácsadónak, mindig egyre többet, az utolsó években már havi 700 milliós nagyságrendben. De például a bankhitelek törlesztése és a kötvényesek kifizetése is a QÉP-et terhelte, ezekben az ügyekben szintén Kámory volt az, aki a forrás „megteremtését” irányította. A Quaestor saját pénzével állampapír-műveleteket hajtott végre, és neki kellett gondoskodni a fiókok pénzigényeiről is.

De, mint láttuk, a Quaestor Értékpapírban nem csak jószándékú, legális értékpapírműveletek történtek, hanem rutinszerű volt, a cég alapvető működésébe illeszkedett a sikkasztás és a csalás. Kámory sem tagadja, hogy részt vett a folyamatokban.

Erről több helyen is beszél, és a lefoglalt levelezésben is számtalan bizonyíték van erre. „Jelenleg abszolúte nullán vagyunk,eladtuk minden ügyfelünk papírját (...) Tehát minden azon múlik, hogy van-e pénze az ügyfeleinknek és hogy mennyire tudok bűvészkedni.” „1997-ben majdnem megdögöltünk,de az én ügyfelem a TVK pénzét használtuk fel a megborulás elkerülésére.” „Én oldjak meg mindent, lapátoljam a szart minden léhűtő után, miatt... még börtönbe is menjek” – az elsőt már 1999-ben, a másodikat 2000-ben, a harmadikat 2001-ben írta.

De szinte minden későbbi évből is van olyan email, amiben Kámory evidenciaként beszélt arról, hogy az ügyfelek értékpapírjait az ő részvételével eltulajdonították. Mintha megállt volna az idő a kilencvenes évek vége és 2015 között, Kámory végig ugyanazt és ugyanúgy mondja, miközben a munkaköre sem változott.

Egyik alkalommal a sok közül, amikor a cégből való végleges távozásával fenyegetőzött Kámory, 2012 elején utódjának készített egy összefoglalót a napi rutinfeladatairól. Ebben benne van szinte az egész Quaestor-csalás. Azt írja, „van amikor pénzt kell csinálni”, aminek egyik módja, hogy „állampapírt eladunk megbízói számláról, T-ről jóváírás, átvezetés 7/737 qpt-re”. A Hrurira kötvényekről pedig ezt írja: „állományok fogynak, állandó qpt lejárat van, rá kell bocsátani papírokat”. Az előbbi állampapírok eltulajdonítása, a másik a kamukötvények kibocsátása. Ezek szerint mind a kettő Kámory munkakörének mindennapos része volt.

Kámory teljesen tisztában volt azzal, hogy az ügyfelek vagyonát a sajátjukként kezelik. Sőt, gyakorlatilag ő döntött arról, mikor „kell eladni m-ről”, tehát a megbízók, azaz az ügyfelek számlájáról, például ebben a 2012 februári levélben.

Máskor viszont látszik, hogy nyakig benne volt az ötletelésben. „Amit lehet tenni sztem,h megnézzük a kötvény hirdetéseket, jelenleg gyengék, újakat csinálunk és megnyomjuk a hírdetéseket. Erre kell fektetni a hangsúlyt, akár többi rovására, ez kell az életben maradásunkhoz, szlák kifizetéséhez” – ezt például 2008 elején írta, egy évvel azelőtt, hogy a cégvezetés mindent feltett volna arra stratégiára, hogy a korábban ellopott kötvények miatt kialakult veszteséget rátolják a kisbefektetőkre.

Kámory cégen belüli kikerülhetetlen szerepe visszaköszönt egy csomó külsőségen is. Szobája a Váci úti irodában igen nagy volt – a brókercég volt munkatársai azt mondták, az övé volt a legtágasabb –, egyedül ült benne, és nem is a folyosóról nyílt, hanem a back officeon keresztül lehetett bemenni. Egyik kollégája különcködő, önjelölt zseniként írta le.

Kámory folyamatos munkakapcsolatban volt a back officeban dolgozó nőkkel – ők nagyrészt a treasury igazgató instrukciói alapján csinálták a VIBER-köröket, tehát azokat napi szinten milliárdos banki utalásokat, amik minden quaestoros kötvényműveletet kísértek. Sőt, korábban Kámory felesége is itt dolgozott. Ő az utolsó években már nem járt be az irodába, ennek ellenére rajta maradt a fizetési listákon. Amikor Kámoryt szembesítették korábbi főnökével, Májer Zsolttal, az is kiderült, hogy a treasury igazgató a magánéletben is kifejezetten jó viszonyban volt a back office vezetőjével, Tóth Ibolyával. Ezt Kámory is elismerte.

Kámory nem volt kollégái kedvence. Nehéz volt kijönni vele, elég gyakran gyalázkodott szóban és irásban is. B. László például egy héttel a csőd előtt szabályosan le volt döbbenve, hogy Kámory küldött egy olyan levelet, amiben nem volt semmi kurvaanyázás.

A fő cég gazdasági vezetője, F. Edina is nehezen bírta Kámory stílusát.

Tarsoly Csabával utoljára a 2000-ben vitatkoztak emailben, akkor nagyon kemény dolgokat vágtak egymás fejéhez. Tarsoly azzal vádolta Kámoryt, hogy az engedélye nélkül vett ki pénzt a cégből, hazugságokat terjeszt és terhelő bizonyítékokat gyűjt a cég vezetéséről. Kámory szerint viszont Tarsoly szétlopta a céget – felhozza például, hogy az egri szőlőjét a Quaestor irodáira felvett jelzáloghitelből fizette vissza –, és gyakorlatilag megzsarolja: „ha elmennék innen akkor te meg a zsolt, meg még páran a börtönben ülnétek 2 hét múlva!!! Vagy be akarsz menni a börtönbe????!!!”

Innentől kezdve Tarsoly jellemzően nem válaszolt neki azokra a rendszeres leveleire, amikben „mocsadék geci féreg tolvajnak” és hasonlóknak nevezte őt. Tarsolynéval ajtókat csapkodó, ordibálós veszekedést rendeztek, amikor 2009-ben a költségcsökkentésről vitatkoztak. Innentől kezdve Kámory gyakorlatilag csak Májer Zsolttal tartotta a kapcsolatot a cégvezetésből, de az utolsó években már vele is megromlott a viszonya.

Különösen utálta Kámory az egyik brókert, Sz. Gábort. Ő tartotta a kapcsolatot legfontosabb takarékszövetkezeti és önkormányzati ügyfelekkel – tehát azokkal, akiknek a pénzével Kámory állampapírpiaci műveletekkel termelte a nyereséget. A treasury igazgatót a jelek szerint idegesítette az üzletkötő szerinte alacsony munkamorálja – Sz. Gábor ritkán volt bent, néha zenét hallgatott, szeretett beszélgetni a kollégáival és internetezett, ahelyett hogy mindig hajtotta volna az ügyfeleket –, de főleg azért volt mérges, mert szerinte Sz. Gábor túl magas kamattal adta el a kulcsügyfeleknek a Quaestor kötvényeit.

A levelezésben simán csak „faszorrúnak” hívta, aztán 2012-ben egy vitájukból szabályos verekedés lett, rendőrt kellett hívni a cég Váci úti irodájába. Nagyjából ebben az időben született ez a levélrészlet is (a levelet Májernek írta, és azon van felháborodva, hogy az általa leadni kívánt feladatok egy részét Sz. Gábornak akarták adni):

Kámory tehát nem fogta vissza magát emailjeiben, nem tartotta magában a kollégáival szembeni lenézését sem. És Májer mellett ő a másik Quaestor-vezető, aki nyíltan beszélt azokról a dolgokról, amik miatt most bűncselekményekkel vádolják a Quaestor vezetőit.

Igaz, ő maga gyűjtötte össze és adta át egyik tanúkihallgatásán az ügyészségnek azokat az emailjeit, amelyekben Tarsolyékat gyalázta. Szerinte az, hogy ő már a kilencvenes évek vége óta őrjöngve kritizálta a cégvezetést a mértéktelen pénzszórásuk és a bénaságuk miatt, az ő ártatlanságát bizonyítja.

Pedig ez a számító viselkedés erős kétségeket is kelthet a Kámory által elmondottak hitelességében.

Mintha – a többi vezetővel ellentétben – már hosszú ideje készült volna, és kész stratégiát talált volna ki arra az esetre, amikor a rendőrök lehúzzák a rolót a Quaestornál. Ügyészségi kihallgatásait végigkíséri, hogy szinte minden témával kapcsolatban megállapítja, Májerék folyamatosan átverték, félrevezették őt, például az utolsó években már a Bróker rendszerbeli hozzáférését is lekorlátozták. Ez azért érdekes, mert ennek ellenére nagyon tájékozottnak tűnik – és a mindennapi munkáját sem tudta volna elvégezni, ha nincs tisztában a cég költségigényeivel, vagyoni helyzetével. Igaz, arra is van bizonyíték a levelezésben, hogy Májer a legvégén már valóban korlátozta a hozzáférését a nyilvántartásokhoz, és rendszeresen belenézett Kámory saját emailezésébe.

Kámory többször is szóba hozza az emailekben Májernél, és ezt a tanúvallomásaiban is elismeri, hogy szeretett volna valamiféle „menlevelet”, egy írásos dokumentumot, amiben Májer vállalja, hogy minden döntést ő és Tarsoly hoztak, Kámory pedig csak végrehajtó volt. Több email is van a nyomozati anyagban, amin látszólag egymást zsarolták Májerrel: Kámory akarta ezt a papírt, különben a felmondásával fenyegetőzött, Májer viszont visszatartott, és különféle operatív dolgokat – például pénzösszegek utalását – akarta kierőszakolni a papírért cserébe.

Egyik alkalommal, még 2009-ben így ígéri a papírt Májer:

Pedig hát egy ilyen dokumentum bizonyító ereje finoman szólva is kétséges. Főleg azért, mert Kámory nyilvánvalóan nem volt egyszerű végrehajtó, nem állhatott mellette minden esetben Tarsoly és Májer a kezét fogva. Sőt, egy ilyen papír inkább terhelő, hiszen bizonyítja, hogy a szóban forgó ember pontosan tisztában van az általa folyamatosan elkövetett cselekmények súlyával.

Árulkodó az is, hogy mit válaszolt Kámory, amikor a 2015. decemberi szembesítésen Májer ügyvédje megkérdezte tőle, hogy brókercéges pozíciójában követett-e el törvénytelenséget.

Nem stimmel teljesen az az iratmegsemmisítős történet sem, amit Kámory előadott kihallgatásán. Azt mondta, márciusban, amikor már a felügyeleti biztos átvette a Quaestor brókercégének vezetését, valakik rá terhelő iratokat helyeztek el az asztalán és a szekrényében. Ezeket ő gyorsan bedobta az iratmegsemmisítőbe, anélkül, hogy alaposabban megnézte volna, mi van az iratokban. Vallomásában arra utalt, hogy azt sejtette, Májerék vele akarják elvitetni a balhét, ezért pánikolt be.

A szembesítésen főleg azon vitatkozott Májerrel Kámory és Tóth, hogy ki adta az utasításokat. Lényegében konszenzusra jutottak. Kámory szerint Májer „általános utasítása alapján” cselekedett mindig, ezért nem kell az ő felelősségét firtatni. Például a szövevényes banki utalásokról ezt mondja Májernek: „ott ültél mellettem, a kis spirál füzetemben írogattad le, hogy mi a jegyzés menete”. Májer ezzel lényegében nem vitatkozva megállapította, hogy Kámorynak ezekben dolgokban elég tág saját mozgástere volt, a mindennapokban ő dönthette el, hogy éppen milyen módszerekkel teremti elő a vezetők által várt pénzeket.

További pontokon is igyekezett bebiztosítani magát a későbbi koronatanú. Ugyan a Magyar Nemzeti Bank vezette pénzügyi felügyeletnek elmondottakat később megtagadta, a 2015. áprilisi és júniusi kihallgatásait egyaránt azzal kezdte, hogy az ítélőképességét befolyásoló gyógyszeres kezelés alatt állt akkor.

Ezen a ponton valószínűleg mindenkiben megfogalmazódott a kérdés, hogy Kámory miért nem hagyta ott a céget, ha ennyire nem értett egyet azzal, ahogy a cégvezetés gazdálkodott, és amúgy ennyire jó állampapír-kereskedő volt. Mint ő is megállapítja a meghallgatásain, a kétezres évek elején egyszer ő volt az év állampapír-kereskedője, és a legtöbb alkalommal, amikor felmondásával fenyegetőzik, utal rá, hogy máshol, például az OTP-ben tárt karokkal várnák.

Az is elgondolkodtató, hogy Tarsoly miért nem rúgta ki azt az embert, aki élőszóban és emailben is döbbenetes stílusban gyalázza őt és feleségét személyében, más emberek előtt.

A VÁLASZ ERRE AZ, HOGY MINDKÉT OLDAL ERŐSEN ÉRDEKELT VOLT ABBAN, HOGY KÁMORY MARADJON.

A cégvezetés oldaláról azért, mert azt a komplex és kockázatos feladatot, amit Kámory elvégzett, más nem tudta volna megcsinálni. „Úgy gondoltam, hogy amíg a T2-n állampapír volt, egyébként sem lehetett volna a helyére felvenni senkit”, mondta róla tanúvallomásban Tóth Ibolya. „Nálunk a szakember a Feri volt az osztályon, ő kötötte az üzleteket” – mondta Tóth Ibolya elődje, a korábbi back office vezető. Májer többször ír arról Kámorynak, mennyire pótolhatatlannak tartja a munkáját. Az excentrikus kollégát tehát inkább megtűrték, a feladatait nem vették el.

Kámory néha „érzelmi zsarolásról” beszél, de azért alapvetően elismeri: a pénz és a pozíció miatt maradt. Nem bizonyít semmit, de Kámorynak volt a legjobb céges autója az egész Quaestorban – a vége felé egy fullextrás Mercedes GLS. Amikor épp nem gyalázta Tarsolyt, akkor ilyen leveleket írt neki:

Az egész lefoglalt emailezés egyik legszórakoztatóbb levélváltása az, amikor Kámory az egyik titkárnőt kezdte gyalázni 2014 elején, amiért nem intézte el neki elég gyorsan az új cégautóját. „Büdős a munka látom, kerüljél engem”, írta neki néhány agresszív hangvételű levél után.

Az értetlen titkárnő továbbküldte a levelet Tarsolynak, a főfőnök pedig Májert vonta kérdőre emiatt: „Azt gondolom,hogy eddig és nem tovább, holnap beszéljünk addig is azt az ámokfutást amit itt művel a mai napon fejezze be ! Nem akarok fenyegetőzni de elég volt ebből , ha valami van amivel Téged vagy engem vagy bárkit,bármivel »zsarol« derüljön ki és rendezzük le”. Májer azzal válaszolt, hogy Kámoryra szükség van az operatív munkában, és sokat árthatna a Quaestornak, mivel jó személyes kapcsolatban van Nagy Csabával, a Magyar Fejlesztési Bank vezetőjével: szükségük van az állami bank vezetőjének jóindulatára, hogy további kedvezményeket, halasztásokat kapjanak az ETO-projektet terhelő állami hitel fizetésénél. „Legszívesebben kitörném a nyakát, de ez nem rólam szól...helyt kell állnunk!” – nyomatékosította Májer.

Kétségtelen az is, hogy Kámorynak volt messze a legjobb fizetése az összes alkalmazott közül. Elég fura ez attól az embertől, aki háromféle költséget kritizált a cégnél: a drága céges autókat, a luxusirodákat és a magas fizetéseket. Igaz, magáról azt gondolta Kámory – és ezt állítja kihallgatásain és több emailjében is –, hogy hatalmas állampapírkereskedő guruként ő volt a cég egyszemélyes pénzcsinálója, ezért megérdemelte a magas bért. Azt már nem teszi hozzá, hogy az állampapírok, amikkel kereskedett, milyen, részben általa irányított cselekmények után kerültek hozzá. Az évek alatt összesen egyébként ezermilliárd forint körüli állampapír-forgalmat bonyolított le Kámory.

A készpénzfelvételi listák szerint 2007 és 2012 között több, mint 800 millió forint mellett szerepelt, hogy Kámory Ferenc kérte a kifizetést; ez már majdnem annyi, mint amennyit Tarsoly Csaba kért. Ez ugyanaz az Excel-táblázat, ami alapján az ügyészség Tarsolyt milliárdos sikkasztással gyanúsítja. Tarsolynál viszont legalább részben magyarázza a készpénzfelvételeket, hogy az ETO-s építőipari projektekre, meg a győri focisták bérére is költött belőle – Kámory esetében viszont céges célra aligha ment pénz. A treasury igazgatóval munkakapcsolatban lévők ugyanis Májer kérésére kapták a keresetüket kiegészítő havi készpénzes borítékokat. A Kámoryt hétszer kihallgató ügyészek egyszer sem kérdeztek rá, hogy ugyan mit csinált ezzel a milliárdot súroló készpénzhalommal.

Megkérdeztük Kámory Ferencet, aki sok kérdés közül egyedül a készpénzfizetésekkel kapcsolatban adott választ ügyvédjén keresztül: „Kámory úr határozott álláspontja, hogy a lefoglalt könyvelési anyagban található, 7/737-es készpénzkifizetési Excel-tábla szerinti több, mint 800 millió forint kifizetése során nevével az Excel-tábla készítői visszaéltek, készpénzt ezen számláról nem vett fel.”

Később, 2012-től Kámory a brókercég alkalmazottjából külsős lett, a munkája nem változott, a fizetése viszont állítása szerint még tovább emelkedett. Innentől kezdve az ő tulajdonában álló cég, az Iref Bt. (ez ugye „Feri” visszafelé) kezdett beszámlázni a munkája után. A Quaestor Pénzügyi Tanácsadó könyvelésében megtalálni, hogy a cégnek kifizetett pénz megegyezik a Bt. beszámolóiban lévő bevétellel. Ez azt jelenti, hogy Kámory két teljes és két csonka év alatt összesen 217 millió forintot keresett. Ehhez képest mindenki más fizetése eltörpült, ami mindenképpen arra utal, hogy kulcsfontosságú ember volt a cégvezetés szerint. Egyébként Kámory is azok között volt, akiknek az öncsőd bejelentésének napján, 2015. március 9-én pénzt utalt a cég a Quaestor-kötvényei után: az ő neve mellett egy húszmilliós utalás szerepel.

Fogható emberek

Kámory Ferenc tehát a csaló brókercég legjobban fizetett, legtöbb privilégiumot élvező, és talán legkeményebben dolgozó alkalmazottja volt, akit teljesen nélkülözhetetlennek láttak főnökei, Májer Zsolt és Tarsoly Csaba – éppen azokban a műveletekben, amik miatt most előzetesben vannak. A cikk elején idézett telefonbeszélgetésükből kiderül, hogy az MNKH pénzének visszafizetésére Kámory adta a közvetlen utasítást, akinek Nagy Csaba MFB-elnökön keresztül jó kapcsolatai voltak a fideszes állami bankvilággal. (Nagy Csaba egyébként éppen az utóbbi hetekben távozott az MFB éléről.)

Ha pusztán a tanúvallomásokat és az emaileket nézzük, akkor nehéz más következtetésre jutni, mint hogy az ügyészség messze a treasury igazgatóval, azaz Kámory Ferenccel szemben kerítette elő a legtöbb bizonyítékot. A másik pedig a back office vezető, Tóth Ibolya, aki az utolsó években szinte az összes értékpapír-csaláshoz kapcsolódó műveletet leadminisztrálta.

Az ügyészek úgy dönthettek, hogy a Kámory és Tóth feletti ütőkártyáikat inkább arra fordítják, hogy rövid úton lezárják az ügyet. A két főszereplő vallomása alapján össze tudták kötni a pontokat, és – a magyar igazaságszolgáltatás megszokott sebességéhez képest legalábbis – villámgyorsan kész is lett az elég bonyolult ügy vádirata. Valószínűleg fel lehetett volna építeni a vádiratot olyan tanúkra alapozva, akik kevésbé voltak jelentős szereplők a Quaestoron belül, de ez sokkal több munka lett volna, és nem kizárt, hogy akkor elkerülhetetlenül kiderültek volna kellemetlen dolgok a cég politikai kapcsolatairól. Így viszont, Kámoryékra építve elegánsan megoldódott a dolog.

Kámory és Tóth ügyét ennek megfelelő jóindulattal kezelte az ügyészség. A nyomozó hatóság elkülönítette ügyüket a Quaestor-bűnszervezettől. Tóthot egy 8 milliós, Kámoryt egy 102 milliós sikkasztás miatt emelték ki az ügyből. Kámoryt már 2015. augusztus végén (tehát éppen a felszabadultabb hangvételű őszi kihallgatásai előtt), Tóthot pedig októberben vonták ki a gyanúsítottak köréből.

Ezzel csak az a baj, hogy ezek olyan ügyek, amikből Kámory és Tóth minden nap elkövettek egy tucatnyit, éveken, illetve Kámory esetében másfél-két évtizeden keresztül. A kontextus ismerete nélkül érthetetlen, miért pont ezt a két dolgot emelték ki. A külön szálon indult nyomozást ráadásul időközben meg is szüntette az ügyészség: idén tavasszal már erről tájékoztatták a Fővárosi Törvényszéket.

Ezzel az a fő gond, hogy az ügyészség ezzel a húzással valójában a vádlottaknak adott egy nagyon erős érvet, és saját vádiratát ásta alá.

A bíróságnak mérlegelnie kell, hogy a kulcsfontosságú tanúk mennyire hitelesek, és hogy mennyire gyakorolhattak rájuk nyomást az ügyészek. Ráadásul itt egy szokványos vádalkuról sincs szó: Kámoryt és Tóthot egyszerűen valódi, megalapozott indok nélkül mentesítették tetteik következménye alól, ezért a bíróság számításba sem veheti az együttműködésüket.

Tarsoly Csaba az előzetesből is üzen. „Van az a mondás, hogy az ordít a legjobban, akinek a háza ég. Majd nézzük meg, hogy Kámory úr milyen tevékenységet végzett a cégcsoportban” – mondta a Magyar Narancsnak. Korábban a bíróságon előadott védőbeszédében is utalt Kámoryra, mint aki megtévesztette őt, és akinek valójában a vádlottak padján kellene ülnie. Ez sejteti, hogy a védekezésük arra fog épülni a tárgyaláson, hogy a koronatanú hitelességét kifogásolják. Ha el tudják hitetni a bírósággal, hogy van alapjuk erre, akkor akár az egész vádirat is elbukhat.