Az ügyészség által már bejelentett, a bútorokat elrejtő nő mellett a nyomozók látókörébe került egy másik vezető is. Egy harmadik dolgozót eközben elbocsátottak a javítóintézetből. Úgy tudni, mindhárman Juhász Péter Pál belső köreihez tartoznak.
Az ügyészség gyermekprostitúció miatt emelt vádat a fiú ellen.
A szökés-elrejtőzés veszélye miatt.
Harmadik körben jutott idáig a bíróság.
Az ügyészség pénzbüntetés kiszabását indítványozta.
A gyanú szerint fesztiválokon rendszeresen értékesített a férfi. Az ügyészségi közleményből nem derül ki, hogy a Byealex-féle ügyhöz köze van-e mindennek.
A márciusban letartóztatott Ekrem İmamoğlut többek között bűnszervezet vezetésével vádolják.
A főügyészség szóvivője szerint ennél enyhébb büntetés nem jöhet szóba.
115 kilométer/órával repesztett, két autónak is nekiütközött.
Juhász Péter Pál a gyanú szerint élettársát és a kizsákmányolt lányokat is fiktív módon alkalmazta a javítóintézetben.
Az ügyészség a lelkész mellett többek között Gurmai Zita, Donáth Anna, Szél Bernadett és Herényi Károly ellen emelt vádat egy 2022. februári NAV-vizsgálat ügyében. „Azt gondolom, hogy ez egy öngól volt, mert nem történt semmilyen bűncselekmény, én fel akartam menni az irodámba, és a NAV-osok voltak azok, akik lökdösődtek és elállták az utamat” – mondja Iványi.
A házaspárt egy kiskorú lány is segítette a bűncselekményben.
Pályafutása alatt gyakran vádolták a néhai olasz miniszterelnököt, Orbán Viktor egyik példaképét maffia kapcsolatokkal.
Az eset nagyjából másfél hónapja történt. A gyanúsított a beismeréssel egyidejűleg mediációs eljárást kért, amivel akár meg is szűnhet a büntethetősége. Az ügyészség folytatná a büntetőeljárást.
A talán indulatkezelési problémákkal küzdő Pest megyei férfi egyszer egy patikust fenyegetett meg, máskor a háza előtt álló autónak ment neki.