Egyetlen épülettel sem készült el a tanuszodák építésének bajnoka

2017 szeptember 27., 11:10
  • Van egy cég, amelyik olyan erősen nyitott a közbeszerzéseken, mint talán korábban soha senki.
  • A Hanley Service Kft. mindössze három hét alatt négy tanuszodára és három tornacsarnokra kötött szerződést a Nemzeti Sportközpontokkal 1,7 milliárd forintért.
  • Tavaly áprilisban volt a Hanley csodahónapja, az épületeknek azóta régen el kellett volna készülniük.
  • De egyetlen egy sem készült el a februári határidőre, sőt a módosított határidőkre sem.
  • A Sportközpontok kötbér helyett inkább még több pénzt adott, volt, hogy egészen nevetséges indoklással.
  • A Hanley pedig újabb tanuszodákra és tornacsarnokokra kapott megbízást.

Csodálatos áprilisa volt tavaly a Hanley Service Kft.-nek. Három héten belül összesen hét szerződést írt alá a közvélemény számára ismeretlen cég a Nemzeti Sportközpontokkal. Volt olyan nap, amikor négyet. Tanuszodák és tornacsarnokok építését csípte meg a Hanley, ezekre 1,7 milliárd forintért szerződött. Különösen szép teljesítmény ez úgy, hogy előtte soha nem nyert közbeszerzést, erős nyitásként rögtön hetet is besöpört.

A Lacza Zsolt tulajdonában lévő cégnek korábban volt némi off-shore háttere, derítette ki még akkor az mfor. De mire kaszált a közbeszerzéseken, addigra eltűnt a Seychelles-szigeteki szál a Hanley-ből.

A 2012 legvégén alapított mikrovállalkozás 2013-as és 2014-es éve még nem ígérte a tanuszodák és tornatermek császára címet, 30-40 milliós bevétele volt. 2015-ben a Hanley teljes éves bevétele a harmadát sem érte el annak, amilyen összegről csak áprilisban leszerződött a Nemzeti Sportközpontokkal.

Alapkőletételek és az építkezés állása az eredeti határidő szerint
photo_camera Alapkőletételek és az építkezések állása az átadás eredetileg ígért időpontjában Fotó: NSK

Tanuszodát mindenhova

Ahhoz, hogy a Hanley kaszálni tudjon, kellett a kormány tanuszoda és tornaterem programja. Ezt még 2014-ben hirdették meg, a kormány egy éven belül 24 tanuszoda és 26 tornaterem építését ígérte meg. Ezzel próbálták legalább utólag megteremteni a mindennapi testnevelés feltételeit a legkisebb településeken élő gyerekek számára is.

Ahhoz képest, hogy az eredeti ígéreteke szerint már 2015-ben át kellett volna adni a tanuszodákat, nem mutat fényesen a projekt lebonyolításával megbízott Nemzeti Sportközpontok összegzése arról, hogyan áll a program megvalósítása. 25 tanuszoda közül kettő készült el, egyet éppen kedden adtak át:

  • Elkészült: Csenger, Dunakeszi
  • Kivitelezés alatt: Abádszalók, Baktalórántháza, Balassagyarmat, Bélapátfalva, Derecske, Edelény, Enying, Fehérgyarmat, Füzesgyarmat, Gyál, Kemecse, Mezőcsát, Putnok, Sárbogárd, Sásd, Sümeg, Szob, Tokaj, Tolna, Törökszentmiklós
  • Közbeszerzési szakaszban: Pannonhalma
  • Előkészítés alatt: Budapest, XI. kerület, Vajszló

A 2014 óta elkészült első tanuszodát idén májusban adta át Csengeren maga Orbán Viktor. Akkora kampányeseményt kreáltak belőle, hogy Kovács Sándor országgyűlési képviselő az éppen akkor aktuális nemzeti konzultációs kérdőívet előrántva egyenesen az ország főpékének nevezte Orbánt, aki megakadályozza, hogy külföldi színezék kerüljön a kenyerünkbe. Aztán a miniszterelnök kapott lehetőséget arra, hogy szónokoljon a migráció káros hatásairól is. Érdemes elolvasni Szily Laci sokkhatás alatt írt beszámolóját az átadásról, ami minta lehet a többihez. Itt egyébként Orbán azt mondta a tanuszodákról, hogy „a magyar fiatalok ügyei és az ő egészséges életmódra nevelésük ügye Magyarország első számú nemzeti ügye, nincs ennél fontosabb dolog”. A csengeri tanuszoda „pedig az első fecske abból a 24-ből, amelyet július végéig fogunk átadni”. Nem teljesült az ígéret.

photo_camera Egy remek kampányesemény, ahol a sportoló gyerekekről hamar sikerült eljutni a migránsokig Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI/MTVA

Ilyen átadásból azért valamikor mégis lesz majd még két tucat. Ha már így alakult, pont a kampányban.

A 25 tanuszoda kijön egy közepes stadion árából

A tanuszodák egy mintára készülnek. Van bennük egy nagyobb, 25*15-ös méteres medence + egy kisebb, 10*6 méteres tanmedence. Az épületek külsejével, homlokzatával valamennyire lehet variálni, az oldala nyáron könnyedén kibontható, így kicsit strandként is használható. Az eredeti ár a kezdeti elképzelésekben szereplő 150 millióról felkúszott a darabonként 300 millió forint körülire. A kormány azért messze nem költekezett ki, a 25 tanuszoda tervezett ára még így is összesen annyi, mint egy közepes focistadioné.

A sportuszodák ugyanazon terv alapján készülnek
photo_camera A sportuszodák ugyanazon terv alapján készülnek Fotó: NSK

Csakhogy rögtön az első, és eddig egyetlen, igaz Orbán Viktor által átadott csengeri uszoda bebizonyította, hogy szép dolog a kistelepülésen élő gyerekek úszástanulása, de ez mégiscsak egy állami szerv által lebonyolított beruházás. A bezzegtanuszoda késve és jóval drágábban készült el, mint azt eredetileg tervezték. Erről az ünnepélyes átadón nem igazán esett szó. Pedig nem is kevéssel, az eredeti ár húsz százalékával, 57 millió forinttal nőtt az építkezés költsége. Ehhez képest tényleg elhanyagolható, hogy február 8-án kellett volna átadni, ebből lett az április végi határidő. Végül májusban volt az átadás. A kivitelező a Debreceni Mélyépítő Holding Kft. volt.

Ahhoz képest, hogy ezt a szerződésmódosítást 2016. májusban írták alá, csak egy évvel később jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben. Ennek azért van jelentősége, mert két helyen találhatók meg publikus felületen a tanuszodák szerződései. A Nemzeti Sportközpontok honlapján és a Közbeszerzési Értesítőben. A módosításoknál viszont elég nagyvonalúan kezelik az átláthatóságot. Így lehet akár egyéves átfutása egy szerződésmódosításnak a Közbeszerzési Értesítőben, már amennyiben megjelenik egyáltalán. Ezekből derülhet, vagy derülhetne ki, hogy sokkal többe került a tanuszoda, mint amiben eredetileg megállapodtak. A 22, egyáltalán megkezdett építkezésből 10-néltalálható meg a módosított szerződés, mindegyiknél előre nem látható okra hivatkozva módosították a határidőt, és azzal a lendülettel emelték a vállalkozó díját is. Egészen biztos, hogy a többinél is hozzányúltak a megállapodáshoz a csúszások miatt, de ezek nem publikusak. A múlt héten is megjelent olyan szerződésmódosítás, amit még tavaly szeptemberben kötöttek.

A 291 millió forintról induló csengeri bezzeguszoda a szerződésmódosítás indoklása szerint ezért csúszott két hónapot és lett drágább még 57 millió forinttal: „A kivitelezés fázisban az eredetileg betervezett cserép beszállítója módosította a betervezett tető - rétegrend kialakítását, tehát az eredeti rétegrendet figyelembe véve a betervezett cserép felrakása kivitelezési kockázatot jelentett, mivel akár olyan eset előállhatott volna, hogy a tanuszoda teteje «hullámos» lesz."

A másodikként Dunakeszin átadott tanuszoda is beleillik a lassan, de drágábban sorba. 298 millióról indultak, aztán kétszer 32 millióval emelték a vállalkozónak járó díjat, indoklás nélkül. Az átadás február közepi dátumából pedig előbb április, majd július vége lett. Szeptember 26-án adták át.

De nem ez a kettő a legmeghökkentőbb megcsúszás.

Esővíz az, nem talajvíz. Dehogyis, talajvíz az

Sümeg a tanuszodaépítések állatorvosi tanuszodája. A városban már 2014-ben beleélték magukat, hogy lesz uszodájuk, mert a kormány megígérte. 2015-ben már mindenki azt kérdezte a polgármestertől, hogy mikor kezdődik az építkezés. Ezt Végh László polgármester mesélte 2016 májusában, amikor végül eljutottak az alapkőletételig.

Fónagy János államtitkár itt azt ígérte, hogy az uszoda a „település agórája” lesz. Érdemes megnézni a Sümeg TV beszámolóját, hogy milyen hangulatban zajlott az uszoda alapkőletétele, itt a kirendelt óvodások a Pancsoló kislányra táncolnak a mezőn.

Van viszont egy utólag különösen érdekes rész Végh László polgármester akkori nyilatkozatában.

Azt mondja, hogy már az alapkőletétel előtt voltak olyan hírek, hogy a beruházás csúszni fog a magas talajvízszint miatt. Végh megnyugtatott mindenkit, hogy ez az ügy rendeződött, a kivitelező is belátta, hogy szó sincs talajvízről, csak a csapadékvíz jelent meg, mert akkor nagyon nagy mennyiségű eső hullott heteken át. Tehát minden akadály elhárult és a kivitelezőnek a tanuszodát 10 hónap múlva át kell adni.

Nemhogy februárban nem adták át, de még most sincs kész:

Sőt, a 301 milliós induló ár felugrott 450 millióra. Az indoklás a magas talajvízszint, ugyanis - állítja a kivitelező - rossz talajmechanikai szakvéleményt kaptak az önkormányzattól.Kötbér nincs, mert erről sem a pályázatot kiíró Nemzeti Sportközpontok, sem a kivitelező, a BAU ACTOR nem tehet, állapította meg teljes összhangban a kiíró és a kivitelező. Az átadás időpontja jövő februárra módosult.

A talajvíz a tanuszodaépítők Soros Györgye

Abádszalókon eleve a sümeginél magasabbról indult az ár, 325 millióról. De ehhez is hozzácsaptak még 86 millió forintot, mert talajvíz.

„A kivitelezés helyszínén a megemelkedett talajvízszint miatt a nagymedence alapozását az eredeti műszaki tartalomtól eltérőn kell megvalósítani annak érdekében, hogy az uszodát, a magas vízállás esetén is a felúszás veszélye nélkül, le lehessen ereszteni”. És a felúszás veszélye mellett itt is fennállt a csengeri uszodánál már jelzett hullámos tető para, szó szerint.

Nemcsak az ár emelkedett 26 százalékkal Abádszalókon, ahol a két kivitelező a Szabadics-Építő Kft. és Belváros Tetőtér Kft. A márciusi határidőt is kitolták augusztus végére, ehhez képest most így áll az építkezés:

Gyálon az eredeti szerződés szerint január közepe óta tanulhatnának a gyerekek úszni helyben. Ez a szerződés, a többihez hasonlóan, 10, legfeljebb 11 hónapot szán a szándékosan egyszerűre, fapadosra tervezett tanuszodára felhúzására. Az alapkövet Gyálon tavaly március végén tették le, klasszikus tanuszoda alapkőletétel felállásban: polgármester, helyi fideszes képviselő és Boros Anita államtitkár asszony.

Azóta különösebb indoklás nélkül kétszer módosították a határidőt, és emelték az építkezés költségét. Az eredeti 296 millió forint helyett már 342 milliónál jár a beruházás ára.

A tanuszodák építésébe egyébként egy fillérrel sem kell beszállniuk a településeknek, azt teljes egészében fizeti az állam, sőt az üzemeltetést is átvállalja a Nemzeti Sportközpontok. Utóbbi becslések szerint évente akár 50 millió forint is lehet.

És a Hanley ennek az egésznek a királya

Ha mire valaki ideért, és elfelejtette volna, honnan indultunk: tavaly áprilisban pazar hónapot zárt a Hanley Service nevű cég, amikor szinte a semmiből tanuszodák és tornatermek építéséről állapodott meg 1,7 milliárdért. Mindezt úgy, hogy a kiírásban feltételül szabták, hogy a megelőző 3 év alatt a jelentkezőknek minimum 265 milliós árbevételt kell felmutatni közbeszerzésekből. A Hanleynek akkor még nem volt ilyen referenciája, ez végül mégsem számított.

Az április 1,7 milliárdot ráadásul sikerült még feljebb tornázni, a Hanley Service ugyanis pont ugyanúgy épít tanuszodát, mint a többi nyertes: az eredeti határidőt nem tartva és drágábban. Amiben a Hanley más, mint a többi cég: olyan tempóban zsákolta be a tanuszodaépítéseket, mint Mészáros Lőrinc bármit az országban. A nagy áprilist ugyanis egy erős november követte, a Hanley három új szerződést kötött a Nemzeti Sportközpontokkal.

A cég két ütemben alig fél év alatt 2,7 milliárdért nyert el munkát a Nemzeti Sportközpontoktól.A 22 épülő tanuszodából hatot a Hanley-nek kellene építenie, emellett négy tornacsarnokra is szerződtek:

A Hanley Service megbízásai a Nemzeti Sportközpontoktól
A munka Szerződéskötés időpontja Eredeti ár Emelkedés mértéke Átadás tervezett időpontja Átadták-e?
Fehérgyarmati tanuszoda 2016. április 4. 297.881.556 122% 2017.01.26 nem
Balassagyarmati tanuszoda 2016. április 19. 310.562.707 n.a. 2017. február 8. nem
Kemecsei tanuszoda 2016. április 19. 312.236.165 n.a. 2017. február 8. nem
Törökszentmiklósi tanuszoda 2016. április 19. 316.731.297 n.a. 2017. február 8. nem
Nagyrébei tornacsarnok 2016. április 19. 144.512.552 112% 2017. február 10. nem
Sárrétudvari tornacsarnok 2016. április 25. 154.807.909 112% 2017. február 16. nem
Bogyiszlói tornacsarnok 2016. április 25. 161.556.607 123% 2017. február 16. nem
Sásdi tanuszoda 2016. november 9. 329.231.432 n.a. 2017. szeptember nem
Enyingi tanuszoda 2016. november 9. 326.121.513 n.a. 2017. szeptember nem
Tiszabői tornacsarnok 2016. november 29. 223.827.076 n.a. 2017 október nem
Forrás: 444-gyűjtés

Az első

A fehérgyarmati tanuszoda volt a Hanley első behúzott megrendelése azon a fantasztikus tavalyi áprilison. A 297 881 556 forint értékű szerződést április 4-én írta alá a Hanley ügyvezetője, Lacza Zsolt és a Nemzeti Sportközpontok. Jól hangzik, hogy a kiíró eredetileg 359 milliósra becsülte a munkát, ehhez képest milyen olcsón vállalta a Hanley. A második legjobb ajánlat is 333 milliós volt.

A tanuszodát januárban kellett volna átadni. Ehelyett szerződésmódosítás jött, március 27-én. Vagyis két hónappal azután, hogy már gyerekeknek kellett volna ugrálniuk a medencékben. Nemcsak a határidőt módosították, a vállalkozói díjhoz is hozzányúltak. Nem kötbéreztek, nem lejjebb vitték, hanem feljebb, nem is kicsit, 21,7 százalékkal feljebb kúszott. Forintosítva 64,6 millióval lett drágább a tanuszoda. Így összesen már 361 milliónál járunk, ami ugye valahol ott van az eredetileg becsült összeg környékén, de azzal nem nyert volna a Hanley.

Az új határidő augusztus vége lett. Még nincs kész:

A kötbér elmaradását azzal indokolta a megrendelő Nemzeti Sportközpontok, hogy a kivitelezése során, előre nem látható akadályok merültek fel. „A kivitelezés helyszínén a megemelkedett talajvízszint miatt a nagymedence alapozását az eredeti műszaki tartalomtól eltérőn kell megvalósítani annak érdekében, hogy az uszodát, a magas vízállás esetén is a felúszás veszélye nélkül, le lehessen ereszteni.”

Ismerős szöveg, szó szerint ugyanez volt a pár bekezdéssel feljebb bemutatott abádszalóki tanuszoda csúszásának indoklása is, pedig ott a kivitelező nem a Hanley volt, hanem a Szabadics-Építő Kft. és Belváros Tetőtér Kft.

A talajvíznél csak a költségek emelkednek jobban

Az biztosan kijelenthető, hogy a magyar tanuszodaépítés legnagyobb ellensége a talajvízzel járó felúszás veszélye. De ennél is nagyobb a baj.

Ha a Hanley épít, még az a csoda is megtörténhet, hogy magas vízállás esetén a medencét fenyegető felúszás veszélye akkor is fennáll, ha nem is uszodát, hanem tornacsarnokot építenek, medence nélkül.

Így van ez, ha egy cég és a megrendelője már maga sem tudja követni, éppen melyik csúszást kell indokolni. A Hanley és a Nemzeti Sportközpontok a bogyiszlói - természetesen megcsúszott határidejű - sportcsarnok még természetesebben emelkedő költségét indokolta ezzel. Mellétettük a fehérgyarmati tanuszoda díjemelkedését indokló szerződésmódosítását is, klasszikus „Fedezz fel 10 különbséget!” játékot lehet velük játszani:

Meglehetősen szigorú kontroll alatt működnek a kivitelezők, kész csoda, hogy még így is csúsznak és többletköltséggel járnak a munkák. (Az már tényleg apróság, hogy a pluszmunkák másik indoklása, vagyis „az akár olyan eset is előállíhatott volna, hogy a létesítmény teteje hullámos lesz" a sümegi tanuszodánál jött elő, szó szerint.)

Annyi különbség azért van, hogy ugyanarra hivatkozva a bogyiszlói tornateremnél az addigi 161 millió forinton felől még 38 millió forintot kért és kapott a Hanley. A fehérgyarmati uszodánál ugyanerre 64,6 millió forint pluszt sikerült kipréselni. Nyilván van különbség a felúszás veszélye között egy uszoda és egy tornaterem között.

A talajvíztől és tetőparától sújtott bogyiszlói tornacsarnokon mindenesetre nem az utolsó simításokat végzik mostanában:

Az átadás eredetileg február 16-án lett volna. Ezt módosították a plusz 38 milliós korrigálással július 31-ére.

Biztosan lesz olyan Hanley-építkezés, amit előbb-utóbb átadnak, a tippem szerint nem a balassagyarmati tanuszoda lesz az első.

A balassagyarmati tanuszoda tavaly áprilisban megkötött szerződése 310 562 707 forintról szólt.

Az alapkövet 2016. május 18-án tette le Fónagy János államtitkár, ott volt Lacza Zsolt, a Hanley tulajdonosa, ügyvezetője is. A tanuszoda átadási határideje 2017. február 8. Lett volna. De nem készült el februárban, sőt, még most sem:

Ez például egy olyan beruházás, aminek a szerződésmódosítása nem jelent meg sem a Közbeszerzési Értesítőben, és nincs fent a Nemzeti Sportközpontok honlapján sem. Az mondjuk kb. mindegy is, milyen új határidőt állapítottak meg, de érdekes lenne, mennyivel drágult az el nem készült épület, és van-e ennek köze például a talajvízhez.

A vizes vébén is dolgoztak

A kötbér egyébként a vállalkozói díj 0,1 százaléka lehetne naponta, de maximum négy százaléka. Már amennyiben a megrendelő úgy találná, hogy a vállalkozó hibájából következett be a csúszás.

Az utolsó szerződést tavaly november 29-én kötötte meg a Hanley a Nemzeti Sportközpontokkal, a tiszabői tornateremről írtak alá szerződést (223 827 076 forint). Októberben kéne átadni, tudjuk, nincs lehetetlen, de alaposan össze kell kapniuk magukat a Hanley-nél, hacsak nem módosult azóta a határidő (és a vállalkozói díj) valamilyen előre nem látható ok miatt.

A tiszabői sportcsarnok. Szeptemberi átadásra szerződtek.
photo_camera A tiszabői tornaterem szeptemberben. Fotó: mnsk.hu

Közben a Hanley bedolgozta magát máshova is. Jó, hát a vizes világbajnokság ezek után adta magát, a Budapest 2017 a balatonfüredi nyílt vízi úszáshoz szükséges létesítmények tervezése, kivitelezése címszóval bízta meg 269 millió forintos munkával.

A Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. megbízásából uniós pénzből Kölcse szennyvíztisztító telepének bővítési és korszerűsítési feladatait látja el, 235 millió forintért. Hasonló a feladat Kallósemjén, szintén az NFP megbízta meg a Hanley-t, 250 millióért. 87 millió forintért pedig egy hódmezővásárhelyi és egy tiszfüredi óvoda energetikai korszerűsítését végzik el. Néha kell valami mást is csinálni, nem lehet mindig tanuszodát és tornatermet építeni megállás nélkül.

Felhívtuk a Hanley tulajdonosát, Lacza Zsoltot, hogyan sikerült az a bravúr, hogy a tízből egyetlen egy épületet sem készül el az eredetileg vállalt határidőre, mégis sikerült még feljebb tornázni a vállalkozói díjat. Az első kérdés után azt mondta, erről nem akar nyilatkozni.

A Nemzeti Sportközpontokat is megkerestük a tanuszodák-ügyében. Arról érdeklődtünk, hogyan változott az átadási határidő és a vállalkozói díj a Hanley szerződéseinél, mi volt a csúszások oka, és - nemcsak a Hanley, hanem a többi esetben is - kötbéreznek-e?

Az NSK válasza: „A kérdéses beruházások kivitelezési költsége a rendelkezésre álló forrást nem lépte túl, a fejlesztések megvalósítása, átadása folyamatosan zajlik. Ilyen volumenű tornaterem, tanterem és tanuszoda beruházás-sorozatra az elmúlt időszakban nem volt példa. Bizonyos esetekben a csúszást az okozza, hogy az önkormányzatok által vállalt közművek kiépítése elmaradt vagy késve fejeződött be a fejlesztésre szánt ingatlanon. Azokban az esetekben, ahol felmerül a kivitelező nem határidőre történő teljesítése, megvizsgáljuk a szerződésben rögzített kötbérfizetési kötelezettség lehetőségét.”

Politikusok, felkészülni, azért jönnek az átadások

Így áll tehát most a nagy tanuszodaépítkezés. Palkovics László oktatási államtitkár a napokban jelentette be, hogy tíz településen ősszel ünnepélyesen átadják a boldog gyerekeknek a medencéket. Egy gyors kör a szerencsésekről:

  • Sárbogárd (tavaly áprilisban tették le annyian az alakövet, februári átadásra szerződtek. Az eredeti 313 milliós ár még 47 millióval nőtt. Kivitelező: Hegedűs & Schmidt Kft.)
  • Bélapátfalva (298 milliós eredeti ár, még tavaly áprilisban írták alá a szerződést, február 20-ai átadásra szerződtek a FK-RASZTER ÉP Kft.-vel. Módosításnak nincs nyoma a Közbeszerzési Értesítőben),
  • Derecske (még tavaly áprilisban kötöttek 328 milliós szerződést február 10-i átadásra a Civis Épületkarbantartó Kft-vel, szerződésmódosításról semmi hír),
  • Dunakeszi (kedden átadták. 298 millióról indult az ár, de emelkedett 32 millióval, aztán másik 32 millióval. A Trend Építő Zrt-vel kötött szerződés szerint a tanuszodát februárban kellett volna átadni, aztán áprilisban, majd júliusban),
  • Edelény (eredeti ár: 297 millió. 2016 áprilisban szerződtek az FK-RASZTER ÉP Kft.-vel, február 21-e volt a határidő. Szerződésmódosítás nincs az értesítőben. A képek alapján kész, de nincs átadva.)
  • Gyál (296 millióról indult, 46 millióval nőtt a költség, két részletben. Januárban kellett volna átadni, előbb februárra, majd augusztusra tolták. A PRIMOGEN FM, E-BUILDER, PRIMOFOR Kft-k konzorciumával szerződtek.)
  • Putnok (285 millióról indult, de módosították, és 36 millióval drágább lett, indoklás nélkül. Eredetileg tavaly áprilisi kezdés, idén februári befejezés szerepelt a K. V. Ingatlan Kft-vel kötött szerződésben, de szeptember végére módosították.)
  • Tokaj (314 millióról indult, hozzácsaptak menet közben még 23 milliót. Az átadásnak pedig a módosított szerződés szerint február helyett március végén kellett volna megtörténnnie. Az NYF-BAU a kivitelező.)
  • Tolna (292 millióról indult, de ez sem állt meg itt, 29 millióval még megdobták az összeget. Itt is elcsúsztatták a tervezett átadást, február közepéről május közepére. De csak most fogják átadni. A Vitruvius a kivitelező.)

A többi 16 még készülget, köztük a Hanley-sek. Illetve Pannonhalmán egyelőre csak közbeszerzést írtak ki, Gazdaréten és Vajszlón 2014 óta még odáig sem jutottak. Pedig Gazdaréten még alapkövet is raktak le 2014 áprilisban, Simicskó István azt mondta, hogy negyedszázados ígérgetések helyett végre a tettek jönnek.

A tanuszodaépítéseken sajnos még az sem segít, ha a világ legelnyűhetetlenebb szalagátvágója, Tállai András felügyeli a munkát, ott volt az alapkő földbe süllyesztésénél is. Mezőcsáton március 5-én kellett volna kulcsrakészen átadni az uszodát (kivitelező: Nyírépszer), de nem állnak jól. Tállai András (akiről Mezőcsát polgármestere, Siposné Horváth Anita azt mondta: „Mezőcsát virágkorát éli, hiszen ebben a ciklusban a kormány nagyon sok pályázatot írt ki, Tállai András országgyűlési képviselő pedig kézen fogja a projektjeinket és végigsegíti a célig”) augusztusban tekintette meg a készülő uszodát. Arról nem írt, hogy féléves csúszásban van a projekt, sőt, az őszi tizes átadásban sem szerepel, viszont ha az uszoda nem is, az év képe legalább elkészült a látogatáson, Tállai András találkozik a hasonmásával:

Egész népemmel titokban – Tállai András augusztusban tekintette meg a mezőcsáti munkálatokat.
photo_camera Egész népemmel titokban – Tállai András augusztusban tekintette meg a mezőcsáti munkálatokat. Fotó: Fotó: Tállai András/Facebook

Ha éveket tudtak várni a gyerekek, akkor az a pár hét, vagy hónap hamar elröpül, amíg megfelelő körítéssel át tudja adni az épületeket a szalagátvágó polgármester-országgyűlési képviselő-kormánytag-hármas. Kis szerencsével a miniszterelnök úr is rá fog érni.

Mindeközben a kormány, mintha óriási siker lett volna a program, újabb 26 településnek ígért tanuszodát. Úgyhogy alapkőletételek is lesznek, 2019-ben pedig önkormányzati választások.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.