• Gázmezőket találtak Romániában a Fekete-tenger alatt.
  
• A kitermelésre az amerikai Exxon és az osztrák OMV kapott jogot, ezek a cégek nagyon sokat költöttek a gázmezők feltárására.
  
• A gázt ez európai piacokra szánják, ehhez vezetékeket kell építeni Románián és Magyarországon át Ausztriáig.
  
• Ritka szerencsés együttállás alakult ki Közép-Európában: az oroszok nélkül lehetne földgázt termelni és eladni. Ám ahogy telik az idő, egyre több akadályt állítanak a beruházás elé.
  
• A magyarok először beszálltak a projektbe, de aztán kiderül, hogy mégsem vinnék Ausztriáig a csöveket.
  
• Miután a román politikusok is elkezdték rontani az üzletet, az amerikaiak egyre idegesebbek lettek.
  
• Most Budapesten próbálja megmenteni a kisiklott projektet az amerikai külügyminiszter.
  
• Miközben az oroszok annak örülnének a legjobban, ha el sem indulna a termelés.

Az elmúlt egy évben úgy tűnt, hogy a magyar kormány nem tud olyat húzni, amivel magára haragíthatná az amerikaiakat, hiszen azok még a CEU tavalyi elüldözését is egykedvűen vették tudomásul.

Éppen ezért sokakat váratlanul ért, hogy a Wall Street Journalban amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva alig két hete megjelent egy cikk, ami azt részletezte, hogy milyen feszült az amerikai-magyar viszony. Két nappal később - miközben a magyar kormány azt ismételgette, hogy milyen nagyszerű a két ország kapcsolata – a Direkt36 magyar diplomáciai táviratokra hivatkozva írt arról, hogy az amerikai kormányzat egyre türelmetlenebb a magyarokkal szemben. A súrlódás fő okai pedig

• az amerikaiak számára fontos katonai együttműködés aláírásának elhúzódása,
  
• és hogy egyre súlyosabb gondok vannak a Fekete-tenger alatt lévő gázmezőket érintő milliárdos üzlettel.
  

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter hétfői budapesti látogatásának fókuszában is ez a két ügy áll. Rá akarja venni Orbán Viktort, hogy írják alá a 2017 óta függőben lévő katonai megállapodást, és hogy Magyarország vegyen minél több földgázt amerikai cégektől. Mindkét ügy szorosan összefügg az orosz - amerikai vetélkedéssel, és az USA egyikben sem elégedett a magyar politikával.

A katonai megállapodás hátteréről a Direkt36 a hétvégén jelentkezett egy cikkel, itt most a másik kérdést járjuk körbe, ami jóval bonyolultabb annál, mint a politikusok eddigi nyilatkozatai alapján látszik. A háttérben a román, az osztrák és az orosz érdekek is megjelennek, és a történet nem minden fordulatáról egyszerű eldönteni, hogy kialakulásukban a gazdasági és politikai hatások milyen arányban érvényesültek.

Nagyon nyomják az amerikaiak

Hogy a gázkérdés a Trump-kormány egyik legfontosabb ügye ebben a régióban, azt jól mutatja, hogy Rick Perry amerikai energiaügyi miniszter tavaly novemberben Budapestre jött, a múlt héten Szijjártó Péter Washingtonban találkozott vele, és Pompeo látogatása előtt az USA egy magas rangú kormányhivatalnoka ezzel kezdte a találkozó céljait felsoroló beszámolóját:

„Magyarországon is tovább akarjuk sürgetni Közép-Európa energetikai diverzifikációját. A miniszter arra kívánja rávenni Magyarországot, hogy még jobban kötelezze el magát a Krk szigeti LNG-terminál megépítése mellett, és a BRUA vezeték mellett is, továbbá le akarja beszélni Magyarországot a TurkStream támogatásáról.”

A horvátországi Krk-re tervezett terminál alkalmas lenne amerikai cseppfolyósított gáz (LNG) fogadására, és onnan vezetéken jöhetne tovább Magyarországra. A legközelebb most Lengyelország északi részén van LNG terminál, vagyis az amerikaiaknak nagyon fontos lenne, hogy ebbe a régióba is tudjanak hozni otthon kitermelt gázt. Ez nem csak üzleti érdek, hanem politikai is, hiszen a térség egyetlen beszállítója most Oroszország, ami nem csak sokat keres a gázával itt, de a rezsi feletti közvetett felügyelete miatt politikai eszközként is tudja használni azt.

Szijjártó Péter már novemberben megmondta Perrynek, hogy akkor vesz Magyarország LNG-t, ha olcsóbb lesz, mint az orosz gáz. (Lengyelország úgy is vesz, hogy drágább.) A magyarok azzal tudnák gyorsítani a horvátországi beruházást, ha megígérnék, hogy biztosan vesznek majd LNG-t. Nincs sok esély, hogy itt megegyezés legyen.

A másik ügy - amit a „BRUA” és „TurkStream” kifejezések kimondásával vetett fel az amerikai diplomata a fenti idézetben – viszont nyitottabb, és ebben már most februárban vár egészen konkrét magyar lépést Washington.

Mindkét fura szó egy-egy épülő gázvezetéket jelöl. A „BRUA” a Bulgária–Románia–Magyarország–Ausztria vonalon haladó vezetéket jelöli (az országok román nyelvű kezdőbetűiből áll össze), amely vezeték amerikai–osztrák–román együttműködésben kitermelt gázt szállítana a Fekete-tenger mélyéből Közép-Európa szívébe. A BRUA hosszabb távon kulcsfontosságú lehet a Kaszpi-tengerből kitermelt gáz Európába juttatásakor is.

A „TurkStream” viszont Oroszországból Törökországba vitt gázt hozna át a Balkánon, Bulgárián és Szerbián keresztül Magyarországra. A két tervezett vezeték közötti vetélkedés nagyon hasonló, mint amit a 2000-es évek elején láttunk a Nabucco (nyugati érdekeltségű) és Déli Áramlat (orosz érdekeltségű) vezetékek tervei között, amelyek közül végül egyik sem épült meg.

A most tervezett változatok méreteikben szerényebbek, de a kérdés lényege ugyanaz maradt: ki lehet-e szorítani az orosz gázt a Balkánról és Közép-Európából? Magyarország hagyományosan az orosz és a nyugati érdekeltségű vezetékek építését is támogatja, ez így volt a Gyurcsány-kormányok idején, és most is egyszerre támogatja Budapest a BRUA-t és a TurkStreamet.

Szijjártó Péter csütörtökön Washingtonban beszélt a fekete-tengeri gázprojektről, és lényegében azt mondta, hogy a magyarok megtettek mindent, most a többi résztvevőn a sor:

„Magyarország minden szükséges intézkedést meghozott annak érdekében, hogy számottevően függetleníteni tudja magát a jelenleg szinte kizárólagosan Oroszországból beszerzett gáztól. A diverzifikáció következő lépése most Magyarország egyik NATO- és egyik európai uniós szövetségesén múlik.”

NATO-szövetségesként Romániára, EU-s szövetségesként Ausztriára célzott a magyar külügyminiszter.

Számos iparági szakértővel és diplomatával folytatott beszélgetés alapján az alábbiakban bemutatjuk, hogy kinek miben áll a felelőssége ebben az ügyben, és hogy kit milyen szövetségi elgondolások motiválhatnak.

Gáz van a tenger mélyén

A Fekete-tenger alatt sok gáz van, csak nagyon mélyen. Európában nem is nagyon akad olyan cég, amelyik képes lenne megfelelő technológiával kitermelni, de az amerikaiaknak ehhez van eszközük. Így történhetett meg, hogy a román állam egy Neptun Deep nevű ígéretes mező kitermelési jogát odaadta a Rompetrom nevű román vállalatnak, amelynek fő tulajdonosa az osztrák OMV; és az amerikai Exxon-nak, amely megfelelő technológiát tudott hozni a kitermeléshez. Az utóbbi években több mint 1 milliárd dollárt beleöltek a feltárásba. A kereskedelmi kitermelés valamikor 2020 környékén indulhatna.

Mivel Romániában elég sok gázt termelnek (az ország fogyasztásának 90 százalékát megoldják saját forrásból) eleve az volt a terv, hogy ezt a gázt más országoknak adják el, és az OMV kezdettől úgy gondolta, hogy nagy részét elviszi Ausztriába. Így merült fel a BRUA megépítésének terve, aminek magyar szakasza Csanádpalotánál lépne be az országba, és Mosonmagyórvárnál menne ki, vagyis két már meglévő áteresztőpontot kellene kibővíteni, és ezeket összekötni.

A teljes vezetékre, tehát a román és a magyar szakaszra, illetve egy bolgár leágazásra az EU 180 millió eurót adott, az EIB és az EBRD pedig összesen 110 millió euró hitelt, és ezek együtt több mint a felét biztosíthatják a nem egészen 500 millió eurósra tervezett teljes költségnek.

Itt vált fontossá, hogy legyen aki megígéri, hogy ha elkészül a vezeték, akkor meg is veszi a benne lévő gázt, másképpen ugyanis nem lehet további, üzleti befektetőt találni az építkezéshez. 2017 végén ezért árverést hirdettek a tervezett vezeték román-magyar határon átmenő kapacitására, ahol 2022 és 2037 közöttre lehetett gázt rendelni. Az árverés sikeres volt, de a győztesek kiléte hivatalosan üzleti titok maradt.

A román lapok mégis megírták, hogy a két legnagyobb győztes a magyar állami MVM tulajdonában lévő Magyar Földgázkereskedő Zrt., és a svájci központtal működő, de alapvetően magyar érdekeltségű MET ausztriai leányvállalata volt. Ezt hivatalosan azóta se erősítette meg senki, de nem is cáfolták az érintettek. 2018 februárjában Orbán Viktor a találgatásokat meg is erősítette, amikor bejelentette, hogy megoldódott Magyarország leválása az orosz gázról, mert évi 4,4 milliárd köbméterre magyar érdekeltségű cégek leszerződtek az új román mezők gázára. Ez igen nagy mennyiség, az éves hazai gázfogyasztásnak több mint a fele.

Magyarország váratlanul új útvonalat akart

2018 nyarán aztán valami váratlan dolog történt: a magyar energiahivatal közölte, hogy nem járul hozzá a BRUA magyarországi szakaszának megépítéséhez, legalábbis nem úgy, ahogyan azt addig tervezték. Az energiahivatal szerint pazarló és felesleges egy ekkora vezetéket végigvinni keresztben az országon, amikor a Romániából behozni tervezett gázt ki lehet vinni több másik nagy vezetéken is, például Szerbia, Ukrajna vagy Szlovákia felé. Ezek közül a szlovák vezeték azért különösen fontos, mert a néhány éve átadott, és EU-s pénzből épült nagy kapacitású vezeték üresen áll, viszont a gázt onnan is el lehet vinni Ausztriába már létező csöveken, ha valaki ragaszkodna az eredeti útvonalhoz. Ez a megoldás jelentősen olcsóbb és praktikusabb, szólt az érvelés, ráadásul az alacsonyabb szállítási költségek miatt a gázt is olcsóbban lehetne adni a fogyasztóknak.

Az OMV-nek azonban nagyon nem tetszett a magyar hivatal határozata, és az európai gázvezetékeket felügyelő EU-s hatósághoz fordult, hogy döntsék el, lehet-e így módosítani az eredeti terven. Az ügy elbírálása folyamatban van.

Arról ellentmondásos információink vannak, hogy Romániában mit szóltak a magyarok húzásához: egy energetikai iparban jártas forrásunk arról beszélt, hogy a beruházásban érdekelt magyar és a román földgázszállító cégek (a Mol Földgázszállító és a Transgaz) közösen találták ki, hogy ne építsék meg az Ausztriába tartó szakaszt a Dunántúlon, míg egy román informátorunk pont arról beszélt, hogy a magyarok az Ausztria elé iktatott szlovák “kitérővel” éppen hogy drágítanák a gáz szállítási költségét, és ez nagyon szúrja a szemét a román félnek.

Egy, a magyar energetikai piacot jól ismerő szakember azt állította a 444-nek, hogy a BRUA körüli konfliktus tétje, hogy a Romániából érkező gázt Magyarországról vagy Ausztriából teríthetik-e az európai piacon. Az eredeti tervek szerint a magyarok ebben a történetben inkább közvetítői szerepet kaptak volna, tehát magyar közreműködéssel jutott volna el a román gáz Ausztriába, ahol aztán az OMV baumgarteni disztribúciós központjából adták volna el az európai vevőknek.

A magyar Energetikai Hivatal e magyarázat szerint éppen ezért fúrta meg az eredeti tervet: a kormány ugyanis azt szeretné, hogy Magyarországon épüljön ki egy osztrákhoz hasonló disztribúciós központ, és a magyar gázkereskedők (az MVM és a MET) árulná az európai piacon a román gázt. Ez nem csak potenciálisan több pénzt jelent, hanem közvetve politikai befolyást is, hiszen 2022-től éves szinten több mint 4 milliárd köbméter gázról van szó, és komoly fegyvertény ezt a kontingenst felügyelni.

Ugyanez a forrás arról is beszélt, hogy az OMV baumgarteni disztribúciós központjában jelentős az oroszok tulajdonrésze, vagyis a magyar javaslat kifejezetten kedvezne az amerikai szempontoknak is.

A román politika is bekavart

Történt egy másik fontos változás is: a román parlament 2018 végén számos jelentős törvényt hozott a gázról, Offshore törvénycsomag néven. Egyrészt kötelezte a termelőket, hogy a Fekete-tengerből kinyert gáz legalább felét belföldön adják el. Másrészt hatósági árat szabott meg a gáznak. Harmadrészt felemelte a gázkitermelés adóját - egészen pontosan nagyobb bevétel mellé nagyobb adókulcsot rendelt.

Romániában ezeket a lépéseket részben belpolitikai húzásnak tekintették, amiben kormányzó szociáldemokraták meg akarták mutatni, hogy nem “árusítják ki” az ország természeti kincseit aprópénzért a nyugati befektetőknek, másrészt a törvénymódosítás egyfajta politikai válasznak is tekintik a magyar kavarásra, demonstrálva, hogy ők is előre vették a nemzeti érdekeket ebben a történetben. Ezek az intézkedések így együtt viszont elvették a kedvét az Exxonnak és az OMV-nek a további nagy beruházásoktól, és az OMV néhány hete bejelentette, hogy lehet, hogy elhalasztják a kitermelés megkezdését, és ezzel a BRUA megépítését is el kellene halasztani.

Akkor a magyaroknak sem kell?

Aztán jött még egy fontos, az amerikai-magyar viszony szempontjából kritikus fejlemény, ami tovább rontotta a BRUA esélyeit. 2018 decemberében az MVM és a MET is visszalépett az egy évvel korábban, árverésen elnyert kapacitástól. Ehhez az eredeti szerződés szerint joguk volt, de a románok és az amerikaiak eléggé kiakadtak.

Elkezdődött az egymásra mutogatás: az USA kormánya sürgetni kezdte a magyarokat és a románokat, hogy ne hátráltassák a kitermelést. Számukra az Exxon befektetésének megtérülése is fontos, de az is, hogy ez lenne az első olyan közép-európai gázprojekt, amiben egyáltalán nem osztanak lapok az oroszoknak, hiszen egy európai gázmezőről, európai és amerikai cégek hoznának fel gázt, amit aztán európai pénzből épült, az EU-ban futó vezetékeken vinnének a nyugat-európai piacokra. Ennek jegyében győzködi a magyar kormányt Perry és Pompeo, de nyomasztják a románokat is az új törvény módosításáért.

Román és magyar forrásaink szerint az amerikai sürgetést mindkét országban méltányolhatják hamarosan, vagyis a román offshore törvényt felpuhíthatják, a magyar cégek pedig új ajánlatot tehetnek a határkapacitás lefoglalására.

Ki dolgozik az oroszok kezére?

A román kormány inkább a magyarokra mutogat, hogy ők kezdték a kavarást az EU által jóváhagyott gázvezeték útvonalának megváltoztatásával, és decemberben pedig végképp cserben hagyták őket, amikor az állami cégük, és a román sajtóban Orbán-közelinek nevezett MET elállt az üzlettől.

A románok azt sugallják, hogy a magyar kormány az oroszok kedvére tesz, és az ő piacukat védi valójában a projekt akadályozásával. Érvelésükhöz felhasználják azt is, hogy a MET alig mondta fel a romániai gáz átvételéről szóló szerződést, máris sietett aláírni egy szándéknyilatkozatot arról a vezetékről, amit a cikk elején idézett amerikai diplomata TurkStream-nek nevezett: vagyis a Gazprom és a Bulgargaz partnereként beszállt a török-bolgár-szerb-magyar vezeték építésébe. Márpedig két vezeték nyilván nem kell délről, a két terv kizárja egymást.

Az osztrák OMV egyszerre támadja a román kormányt az új gáztörvények miatt, és a magyart, a vezeték eltérítése miatt.

A magyar érvelés pedig arra figyelmeztet, hogy az OMV az a szereplő, amelyik a Gazprom igazi szövetségese a régióban, hiszen az osztrákok benne vannak az Északi Áramlat 2-ben, ami sokkal nagyobb üzlet nekik, mint a román kitermelés, vagyis ők tévesztenek meg mindenkit, és a Fekete-tengeri projektet belülről szabotálják, szövetségben az új törvényekkel kavaró román parlamenttel. A magyar kormány nem győzi hangsúlyozni, hogy Csanádpalotán már elkezdték úgy átépíteni a kompresszorállamosát, hogy képes legyen Románia felől gázt fogadni a magyar hálózat, vagyis a házi feladatot itt elvégezték már.

Mindenki csak kérne még valamit?

A román és a magyar piacot ismerő forrásaink arról is beszéltek, hogy az alku körüli kavarás értelmezhető politikai játszmaként is, ahol mind a magyarok, mind a románok azért gördítenek akadályokat (Romániában az adóemelést, Magyarországon a MET és az MVM pályázati visszalépését) a projekt megvalósulása elé, hogy tudjanak miről alkudozni az amerikaiakkal. Azoknak most kérnie kell például a magyaroktól, hogy a MET és az MVM “újra elinduljon” a pályázaton, a magyar kormány pedig demonstrálhatja, hogy milyen jó szövetséges, amikor garantálja az újbóli indulást.

A magyaroknak azért is fontos, hogy gesztust tudjanak tenni az amerikaiak felé, mert az osztrákokkal vívott csatában kérhetnek cserébe segítséget esetleg, legalábbis találkoztunk ezzel a magyarázattal is.

A történet azért izgalmas, mert egyenként minden szereplő érvelése racionális. A kérdés az, hogy ezeket az érveket melyik szereplő gondolja komolyan, és mennyi belőlük a nyomásgyakorlás, más, még nagyobb célok elérése érdekében.

Mit intézhet el Pompeo hétfőn a Várban?

Mike Pompeo egyik fontos küldetése, hogy meggyőzze Orbán Viktort - aki a budai várban fogadja őt - hogy a magyarok jelentkezzenek a BRUA második pótárverésére.

Az MVM és a MET tavaly decemberi visszalépés után ugyanis januárban egy új árverést írt ki a román és a magyar vezetékeket irányító FGSZ és Transgaz, ám erre nem volt elég jelentkező. Most kiírtak egy harmadik, utolsónak szánt árverést, amire február 25-ig lehet jelentkezni, de ha ez is eredménytelen lenne, akkor a közeljövőben már nem lesz több kiírás, és az egész kitermelés elindítása is veszélybe kerülhet.

Ezt akarják elkerülni az amerikaiak, és piaci pletykák szerint erre van is esély. Reálisnak látszik, hogy az MVM-nek vagy/és a MET-nek egy másik leányvállalata ajánlatokat tegyen. A 2017-es körben jelentkező MVM MFgK és a MET Austria Gmbh. helyett például az MVMP vagy mondjuk MET Magyarország Kft. legyenek az új jelentkezők.

Pénteken történt még egy fontos esemény, ami elvben a csökkentheti az oroszok aknamunkáját, már ha van ilyen egyáltalán a projekt körül (ugye a románok szerint a magyar állam, a magyarok szerint az OMV képvisel titokban orosz érdekeket). Brüsszelben ugyanis az energetikai miniszterek tanácsában nem sikerült Lengyelország vezetésével megfúrnia néhány tagállamnak az Északi Áramlat 2 építését egy fontos szavazáson. Ha az Északi Áramlat 2 ügye elakadt volna, akkor a Gazpromnak sokkal jobban fájt volna a romániai kitermelés, és még jobban felértékelődött volna a TurkStream terve.

Ha sikeres is lesz a februári árverés, akkor is maradnak még problémák a román kitermelés körül. Mert marad a vita az új gáztörvényről, továbbá a vezeték magyarországi nyomvonaláról.