Amerikában a keményvonalas republikánusok már új Molotov–Ribbentrop paktumról beszélnek.

Június közepén ugyanis megállapodott a német E.ON, a holland-brit Shell és az osztrák ÖMV a Gazprommal abban, hogy 2019-ig megépítik az Északi Áramlat 2-t. Ez egy újabb hatalmas gázvezeték lesz a Balti-tenger alatt, és Oroszországból közvetlenül visz majd földgázt Németországba, párhuzamosan a már működő Északi Áramlat 1-gyel. (A valóságban az Északi Áramlat 1 is két, párhuzamosan futó vezeték, és a 2 is ikervezeték lesz, vagyis összesen négy cső futhat majd egymás mellett a tenger mélyén.)

Ez tisztán politika

A beruházásnak közvetlenül sürgető gazdasági oka nincs, csak politikai. Az Északi Áramlat 1 jelenleg sem teljes kapacitáson működik. A vezeték német végpontjáról induló Opal és Nel nevű vezetékek (az egyik Csehország a másik Hollandia felé viszi tovább a gázt) sem működnek teljes kapacitással. Vagyis lenne hely gáznak a mostani vezetékben is.

Az új vezetéknek két értelme van:

• Az oroszok nem akarnak soha többé Ukrajnán keresztül gázt szállítani Európába, az ismert konfliktusok miatt.
• Ha már új útvonal lesz, annak a végén a Németország akar lenni.

Oroszország évek óta mindent megtesz azért, hogy az ukrán tranzit helyett egy másik vezetéket építsen. Erről szólt volna a Déli Áramlat, ami a Fekete-tenger alatt futott volna, majd Bulgária-Szerbia-Magyarország-Ausztria útvonalon haladt volna tovább. A bulgáriai szakaszt már el is kezdték építeni 2014 nyarán, de akkor az Európai Unió és az USA nyomására a bolgár kormány leállította az építkezést.

Az USA-nak egyértelműen politikai kifogásai voltak: nem akarták, hogy Oroszország megerősítse az európai országok gázfüggését, és hogy Ukrajna szerepét (zsarolási potenciálját a tranzit blokkolásával) megroppantsák. Az EU céljai között is fontos a gázforrások diverzifákálása, de hivatalosan az volt a bajuk, hogy a Gazprom nem engedett volna hozzáférést más cégeknek a vezetékhez. Ez pedig sérti az EU-s jogot, ami előírja, hogy a gáz kitermelését, kereskedelmét és a vezeték tulajdonjogát szét kell választani.

A trükk ott van, hogy az Északi Áramlat egészen az EU-ba lépéséig a tenger alatt menne. Vagyis arra nem vonatkozik az EU szabályozása. Amit tehát az EU megtiltott Bulgáriának és Magyarországnak, azt el kell néznie ebben az esetben Németországnak. (Az Opalra és a Nelre már vonatkozik az EU-s szabályozás, és elsősorban ezért is üresek 50-35%-ban: a Gazpromnak és német szövetségeseinek fenn kell tartania egyéb kereskedők számára a helyet, csak éppen nincs egyéb kereskedő, aki tudna gázt szállítani.)

Az oroszok tavaly novemberben lemondtak a Déli Áramlatról, és helyébe bejelentették a Török Áramlatot. Ez szintén a Fekete-tenger alatt menne, de nem EU-s területre, hanem Törökországba, egészen a görög határig. Onnan pedig a terv szerint egy görög-macedón-szerb-magyar vezetéknek kellene épülnie. Erről az érintett országok már aláírtak egy szándéknyilatkozatot.

A legtöbb gázipari elemző szerint az Északi Áramlat 2 ezt a tervet is felülírná. Semmi értelme nem lenne ennek a sok országot érintő beruházásnak, mert a régi és az új Északi Áramlatok együtt már ki tudnák váltani az ukrán tranzitot.

Hiába a feszülés az oroszokkal, a németek inkább erősödnének

Az új Északi Áramlattal Németország lenne Európa legfontosabb gázelosztó központja. Németország felől keletre, délre és nyugatra is mennek vezetékek, és ezekkel szinte mindenkit el lehetne látni, akik eddig is orosz gázt vásároltak. Ez stratégiailag nagyon fontos pozíciót jelentene számukra.

Minderről ráadásul egy olyan időpontban egyeztek meg, amikor Oroszország és a Nyugat között a hidegháborút idézően feszült a helyzet. A NATO éppen most telepít fegyvereket és katonákat az orosz veszélyre hivatkozva Közép-Európába.

Az Északi Áramlat 2-ről szóló szándéknyilatkozatot alig két nappal azelőtt írták alá, hogy az EU fél évvel meghosszabbította az Oroszország elleni gazdasági szankciókat az ukrajnai háború miatt. (Az európai szankciók azonban csak az olajiparra vonatkoznak, a gázipari fejlesztésekre viszont nem.)

Erős osztrák elköteleződés Oroszország mellett

A németek mellett különösen fontos szerep jutott az osztrákoknak is ebben a projektben. A részben osztrák állami tulajdonban lévő ÖMV július 8-án állapodott meg a Gazprommal abban, hogy vegyesvállalatot hoznak létre az Északi Áramlat megépítésének érdekében. A megállapodást már az ÖMV új elnöke írta alá, a hivatalát július elsején elfoglaló Rainer Seele.

Rainer Seele pedig nem más, mint a Német–Orosz Kereskedelmi Kamara elnöke. A német üzletember eddig a Wintershall vezetője volt, ez pedig a BASF gázzal foglalkozó leánya, amely az első Északi Áramlat csöveit is gyártotta. Seele a Wintershall vezetőjeként kifejezetten baráti kapcsolatba került Alekszej Millerrel, a Gazprom vezetőjével, aki külön nyilatkozatban üdvözölte ÖMV-s kinevezését. Azt mondta, hogy ez tovább erősíti majd a Gazprom és Európa kapcsolatait. Seele kinevezését éppen egy olyan napon jelentették be Ausztriában, amikor az üzletember a Wintershall nevében pont Oroszországban tárgyalt, majd ÖMV-s karrierjének már kilencedik napján aláírta a vegyesvállalat megalapítását orosz partnerével.

Seele kinevezése arra utal, hogy Ausztria politikai szinten is elkötelezett az orosz együttműködés mellett. Az ÖMV eddig is jól kijött az oroszokkal, emlékezetes húzása volt az osztrák állami multinak, amikor váratlanul eladta a Szurgutnyeftyegaznak a Mol nála lévő részvényeit. De gázipari elemzések szerint Seele kinevezésével egyértelműen az oroszbarát fordulatot vett most a cég, ami eddig olajmezők vásárlásába öntötte a pénzt, de az alacsony olajárak miatt ez rossz döntésnek bizonyult. Úgyhogy most az orosz gázra tesznek inkább.

És ebben a felosztásban a németek szerepe is különösen fontos, hiszen nélkülük nem lenne Északi Áramlat 2. A két németajkú ország nagyon szoros elköteleződése a Gazprom mellett politikai döntés is, hiszen a Gazprom tulajdonosa az orosz állam, és Oroszország bevételeinek tekintélyes részét éppen ez a cég biztosítja. Putyinnal aligha üzletelhetnének ilyen komolyan a legfontosabb osztrák és német cégek, ha nem állna mögöttük politikai támogatás is.

Az európai cégek sorban állnak

Így miközben az Európai Bizottság elvben mindent megtesz azért, hogy az orosz gáznak riválisai legyenek Közép-Európában, ezt most két EU-s kormány simán keresztbe veri. A faramuci helyzetet jól mutatja, hogy éppen idén tavasszal indított az Európai Bizottság versenyjogi eljárást a Gazprom ellen.

Nem csak a németek köteleződtek el azonban. A holland–brit Shell szintén benne van az építkezés tervében. És a társaság külön üzletet is kötött egy hónapja a Gazprommal: a cég részt vesz Oroszország egyetlen LNG termináljának bővítésében (Szahalin 2, a Csendes-Óceánnál), és cserébe várhatóan beengedi az oroszokat az európai gázkereskedelmi üzletébe.

Ezen a héten pedig egy újabb nagy európai energetikai cég tárgyalt arról, hogy beszállnának az Északi Áramlat 2-be: a francia Engie (amit idén áprilisig GdF Sueznek hívtak).

Az USA-ban közben az energetikai cégek azért háborognak, mert az európaiak lerabolják az orosz piacot. Az Exxon Mobilnak például a szankciók miatt fel kellett mondania egy tengeri olajkitermelésről szóló megállapodását a Rosznyefttyel, az orosz állami olajcéggel.

Úgy tűnik, hogy az üzlet felülírta 2015 nyarára az orosz kormánnyal szembeni nyugat-európai averziókat, és a legtöbb hasznot ebből Németország húzhatja.