A hagyományos autokrácia a Terminátor, Orbánék már a Terminátor 2

Lezárt tartalom a Kör tagjainak
2019 december 7., szombat 6:13
  • Az információt mostanra már nem lehet teljesen elzárni a közönség elől, a cenzúra új eszköze így a zaj lett.
  • Ha sikerül teljesen összezavarni és cinikussá tenni az embereket, az éppen olyan hatékony fegyver tud lenni, mint a szigorú tiltás.
  • Az új autokráciák sokkal rugalmasabbak, jobban tudnak alkalmazkodni egy gyorsan változó környezethez, mint a hagyományos, merev diktatúrák.
  • Mindehhez az is kellett, hogy a nagy világmagyarázatok elvesztették erejüket.
  • Interjú Peter Pomerantsevvel, aki két könyvet is írt a témában.

„Semmi nem igaz, bármi lehetséges.” Ez volt a Kijevben született brit író és tévéproducer, Peter Pomerantsev első könyvének címe. Pomerantsev tíz évet töltött az éppen átalakuló Oroszországban 2001 és 2010 között, a tévéiparban figyelte meg az éppen formálódó putyinizmus szürreális világát, ahol a látszat teljesen maga alá gyűrte a valóságot, és kialakult egy újfajta politikai harcmodor.

„Tegnap még lakótelepeken énekelték a szovjet himnuszt, és azt hitték, a Levi’s farmer és a tejpor a luxus csúcsa, ma pedig luxusautók és magánrepülők veszik körül őket, a pénz pedig olyan gyorsan jött, hogy egészen valószerűtlennek tűnik” - írja a moszkvai partik mélyéről, nem elfelejtve, hogy közben alig egy évtizeddel a kommunizmus bukása után Oroszországban az egészen extrém egyenlőtlenség felé lendült ki az inga. Néhány év alatt fordult ki a sarkából a világ, és azokból, akik a korábbi rendszerben valakinak számítottak a gyári munkásoktól a tanárokon át a háborús hősökig, nyomorgó senkik lettek, kispályás bűnözőkből közben egyik pillanatról a másikra vált milliárdos. Az oroszok jogosan érezhették azt, hogy minden viszonyítási pont elveszett, és semmiféle racionális világmagyarázatot nem lehet többé komolyan venni.

Ilyen viszonyok között virágzásnak indult a valóságshow-politika. A reklámiparban és a színház világában edzett spin doktorok úgy kezdték megrendezni a közéletet, mintha tényleg egy tévéműsorról lenne szó.

Vlagyiszláv Szurkov, Putyin főtanácsadója volt az egyik főrendező. „Egyet tapsol, és feltűnik egy új politikai párt. Még egyet tapsol, és létrehozza a Nashit, a Hitlerjugend orosz megfelelőjét, akiket utcai harcokra képeztek ki demokráciapárti tüntetők ellen, és akik a nem elég hazafias szerzők könyveit égetik a Vörös téren. Hetente egyszer találkozik a tévécsatornák vezetőivel a Kremlben, és utasítja őket, kit kell megtámadni és kit kell megvédeni, kit engednek be a stúdiókba, ki van kitiltva, és hogyan kell bemutatni az elnököt”, írja erről a világról Pomerantsev. A cél az volt, hogy a közéletben szinte semmi se történjen úgy, hogy azt ne a Kreml irányítaná - de ehhez már nem a szovjet diktatúra merev eszközei kapcsolódtak, hanem sokkal rugalmasabb módszerek.

Moszkva oligarchikus rendszernek tűnhet reggel, demokráciának délután, monarchiának este és totalitariánus államnak éjjel,

írta Pomerantsev.

Vlagyimir Putyin sajtótájékoztatót tart. Fotó: Evgeny Biyatov/Sputnik

A könyv nagy sikert aratott 2014-ben, magyar fordításban idén decemberben jelenik meg az Európa Kiadónál. Pomerantsev közben visszatért Nyugatra, rendszeresen publikált a témában, a London School of Economics kutatója lett, amerikai és brit bizottságok hallgatták meg. Eleinte azt gondolta, Oroszországgal maga mögött hagyta a bizarr látszatvilágot. Aztán arra lett figyelmes, hogy az ott megismert információs hadviselés mindenfelé elterjedt.

Ezzel találkozott Londonban, a Brexit-kampányban, de ugyanezt látta például a Fülöp-szigeteken. Rodrigo Duterte elnöki kampányában pszichológiailag gondosan adagolva gerjesztették PR-esek a drogbűnözés körüli hangulatot, tudatosan keverve a bulvárhírek közé - a Dutertével szemben álló kritikus lap, a Rappler újságírói, köztük Maria Resa közben brutális trollkampányok célkeresztjében találták magukat. Hasonló trollhálózat működött Mexikóban, Magyarországon pedig komplett dezinformációs médiabirodalom épült ki.

A valóság elleni háború nemzetközivé vált, erről szól Pomerantsev idén megjelent második könyve.

Pomerantsev szerint azért Oroszországból indult mindez, mert a hidegháborús bukás, és a teljes gazdasági-katonai visszaszorulás miatt az orosz vezetés egyszerűen hamarabb volt rákényszerülve, hogy új módszereket keressen. Ahogy pedig Oroszországban a nagy kommunista narratíva összeomlott, úgy a világ más részein lassan más nagy világmagyarázatok is elvesztették erejüket.

A XX. századi diktatúrák ellenzékei azt gondolták, a több információ automatikusan nagyobb szabadságot jelent, hiszen ha az igazságot nem lehet már elhallgatni, akkor könnyebb szembeszállni a hatalommal. Aztán jött a csavar: az új világban éppen a több információ zaja adott eszközt az autoriter rendszerek kezébe, hogy elnyomják és elnémítsák az ellenállást. A több információnak jobb vitákhoz kellett volna vezetnie, de egyáltalán nem ezt látjuk a mai közbeszédben. Ehelyett eljött a trollok, botok, hackek, alternatív tények, álhírek, a deep fake, Putyin és Trump világa.

Peter Pomarantsevet kérdeztük minderről.

Lépj be a Körbe, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a körnek? Lépj be!

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt