Egy határozott lépés előre – a magyar válogatott Eb-mérlege

Harminc év szünet után 2016-ban a magyar válogatott kijutott egy nemzetközi tornára. Az akkori Európa-bajnokság után írt összefoglalónkban leszögeztük, hogy hatalmas sikert ért el a magyar foci, aminek köszönhetően iszonyatosan jó érzés volt Európa részének lenni. De azt is megemlítettük, hogy ilyet azért más is tud, és a szerencse is velünk volt. Dicsértük a csapategységet és hogy sikerült a helyünkre kerülni az európai középmezőnyben, ugyanakkor nem voltunk túl optimisták a válogatott jövőjével kapcsolatban.

Egy szempontból minden várakozásunkat alulmúlta az azóta eltelt időszak: nem négy, hanem öt évig tartott. De legalább nem újabb harmincig. A selejtezőcsoportjában csak negyedik helyen végző magyar válogatott a Nemzetek Ligájában Bulgária és Izland legyőzésével ismét kijutott a 24 csapatos kontinenstornára. Még nem mondjuk, hogy stabil vendégek vagyunk ott, de ez nagy eredmény az előző évtizedek nyomorúságához képest.

Az öröm azonban nem sokáig tartott: olyan halálcsoportba kerültünk, mint az 1978-as világbajnokságon. Akkor a franciák és az olaszok mellett a házigazda, végül világbajnok Argentínát kaptuk – és mindháromtól kikaptunk. Most a címvédő portugálokkal, a világbajnok franciákkal és a mindig nagyon erős németekkel kellett játszanunk. Ráadásul az utóbbi évtizedek legnagyobb hazai tehetsége, a hónapok óta sérült Szoboszlai Dominik nélkül.

Ilyen előzmények után, hiába játszhatott kétszer is a magyar válogatott hazai közönség előtt, voltak olyan vélemények is, amelyek szerint ez nekünk tulajdonképpen egy tét nélküli torna volt, hiszen bármit, ami nem sokgólos vereség, már sikerként lehetett értékelni. Na, akkor értékeljünk.