OnlyFans: Mit szabad az interneten?
Az internet, valamint a szex- és pornóipar hozzá vannak szokva az időről időre mindent felforgató forradalmakhoz, azonban az OnlyFans 2021 augusztusában még így is nagy vihart kavart. Minden azzal kezdődött, hogy augusztus 19-én közleményt adott ki a szexet árusító és vásárló milliókat hatékonyan összekötő weboldalt működtető cég:
„Annak érdekében, hogy biztosítsuk platformunk hosszú távú fenntarthatóságát, és továbbra is vendégül láthassuk alkotók és rajongóik minél szélesebb közösségét, fejlesztenünk kell tartalomügyi előírásainkat.”
A kellően bullshitszagú PR-szöveg a gyakorlatban azt jelentette, hogy az OnlyFans október 1-től letilt minden, szexuális jellegű tartalmat. Hogy ez pontosan mit jelent, azt az „alkotók és rajongók” is csak találgatni tudták, de a konszenzus az volt, hogy a pucérság maradhat, de minden, ami ezen túl van, be lesz tiltva.
Az OnlyFans új szabályozása így a világ egyik legnépszerűbb pornóoldalának végét jelentette volna. Augusztus 25-én azonban, miután a döntés felbolygatta a szexipart, és a világ összes valamire való újsága foglalkozott az ügy hullámaival, az OnlyFans váratlanul bejelentette, hogy vissza az egész, mégis maradhat minden tartalom.
Erősen kérdéses, hogy ez az ügy lezárását jelenti, vagy lesznek-e újabb fordulatok. Az viszont biztos, hogy az OnlyFans körüli kavarás nem csak a pornóiparról szól, hanem számtalan érdekes kérdést felvet a szexpiac természetéről és szabályozhatóságáról, erkölcsről, erőszakról és elnyomásról, szólásszabadságról, cenzúráról, cenzorokról és végső soron a komplett internet szabadságáról is.
PORNÓTÖRTÉNELEM
A 2016-ban alapított OnlyFans egy újabb állomása volt a technológiai újításokra mindig rendkívül nyitott pornóipar gyors fejlődésének. Amióta az 1960-as évek szexuális forradalmának következményeként a pornó a világ jelentős részén legalábbis megtűrt, viszont komoly akadályokkal nehezített pályára kényszerített üzlet lett, a kínálati oldal csak kreatív megoldásokkal és folyamatos megújulással tudta kiszolgálni a fogyasztókat.
Olvasd tovább 4 forintért!
Az első 1000 új előfizető most szinte ingyen kipróbálhatja, milyen a Kör tagjának lenni.
Már előfizetőnk vagy? Jelentkezz be!
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.