Egyszerre két szerzetest is eltiltottak „a kiskorúakkal való minden fajta kapcsolattartástól” - írtuk meg augusztusban Erdő Péter belső körlevele alapján. Akkor egy piarista atya történetét mutattuk be, de a cikk utalt rá, hogy a másik, ferences szerzetesről is szeretnénk írni, csak éppen semmilyen forrásunk nincs hozzá. A cikk megjelenésének másnapján már ott ültem az egyik bejelentővel egy budai étteremben, azóta pedig eljutott hozzám az ügy minden részletre kiterjedő, hivatalos összefoglalója, a ferences rend vezetőivel is két ülésben, hosszan beszélgethettem, illetve a visszaéléssel vádolt pap is küldött egy nyilatkozatot.

Lelkivezetés, masszírozás

Pion Istvánt költőként és slammerként ismerik sokan, de nemrég a politikai hírekbe is bekerült, amikor felállt a Pesti Hírlap főszerkesztői székéből.

Történetünk kezdetén, az ezredfordulón az esztergomi ferences gimnázium, a Franka diákja volt. Bentlakásos fiúiskola, heti hat nap tanítás. Ma már szétválik az osztályfőnök és tanításon kívüli időszakért felelős prefektus szerepköre, ami tudatos pedagógiai döntés. De Pion idejében még nem így volt, akkoriban egyetlen szerzetes felügyelte a diákok életét 0-24-ben. Amikor a Mandiner „a magyarországi egyházi oktatás egyik zászlóshajója” életéről riportozott, így írta le ezt a munkát: „a prefektus feladata, hogy

úgymond nézi a gyereket, hiszen a gazda szeme hizlalja a jószágot;

a prefektusnak az az élete, hogy velük van reggel, délben, este. Nem börtönőr, de elviszi például a sürgősségi osztályra is a gyereket, ha arra van szükség. Reggel hétkor ébreszt, délben elviszi őket ebédelni, délután négytől este tízig pedig folyamatosan velük van.”

Pion pont ezért tartotta kicsit furcsának, hogy egy másik osztály prefektusa, Árpád testvér rendszeresen jár a hálótermükbe. Később az is rendszeressé vált, hogy bement a zuhanyzóba, és hosszan ott maradt, miközben zuhanyoztak. Ez egy-egy alkalommal nem számított volna kirívónak, de olyan gyakran történt meg, hogy az már pletykákat szült.