“Most, a szavazatszámlálás után mást gondolsz-e arról, hogy miért ennyire Fidesz-szavazó a magyar vidék, mint előtte?”

- kérdezem A.-tól, a budapesti tréner-közgazdásztól, aki a választás napján egy durván 3000 lakosú Heves megyei faluban önkénteskedett.

“Szinte teljesen mást gondolok, összességében nagyon sokat segít a helyzet feldolgozásában és értékelésében hogy ott voltam”

- feleli A.

“Mit gondolsz másképp most?”

- kérdezem erre tőle.

“Például azt, hogy az a bizonyos zsák krumpli “amiért ezek eladjak a szavazatukat” ma számomra nem a szavazat olcsóságát jelenti, hanem azt, hogy aki adta, az jól mérte fel, hogy egy zsák krumpli is valóban számít. És hogy legalább valaki ennyire foglalkozik velük. A másik oldal el se jut hozzájuk, a legtöbb ellenzéki pártról, emberről nem is hallottak.”

A. nincs egyedül ezzel a felismerésével. A választások óta jó pár önkéntes szavazatszámlálóval beszéltem vagy cseteltem személyesen, több tucatnyi olyan beszámolót olvastam el, amit önkéntesek egymásnak vagy az ismerőseiknek írtak az élményeikről. Közülük egészen sokan jutottak például a fenti következtetésre, hogy amit eddig üres gesztusnak vagy kulisszahasogató kormányzati PR-húzásnak tekintettek, az az érintetteknek igenis sokat jelenthet. Meg arra, hogy az ellenzéknek nem az a fő problémája, hogy hazudik róluk a közmédia, hanem hogy a választók komoly része azt sem tudja, hogy léteznek. És még egy csomó más dologra is ráébredtek.

A következő évek egyik legizgalmasabb kérdése lesz Magyarországon, hogy ennek a Nagy Választási Kirajzásnak és közösségi ráébredésnek lesz-e bármilyen kézzelfogható következménye, esetleg egy alapjaiban megújuló ellenzéki politizálás csírájává válik, vagy egyszeri, kivételes esemény marad.

Mi történt?

Magyarországon 10285 szavazókör található. A 2018-as választásokon hiába volt nagyjából 15 ezer ellenzéki önkéntes szavazatszámláló, a koordináció hiánya miatt rengeteg - jellemzően falusi - helyszínen nem volt egyetlen ellenzéki delegált sem. A szavazókörök jó 40 százalékában vagy egyáltalán nem volt, vagy maximum egy, és az az egy is gyakran felkészületlen. Azt elég sokan sejtették ugyan, hogy ha a Fidesz választási csalást követne is el, azt valószínűleg nem a szavazóhelyiségekben csinálná, több tízezer szem kereszttüzében, de hogy külső kontroll híján ezzel együtt mi folyhatott ezeken a helyeken, tökéletesen illusztrálja, ami múlt vasárnap, a szavazás megkezdése után történt. Bányai Gábor, Bács-Kiskun megye 5. számú választókerületének fideszes jelöltje azon puffogott egy azóta törölt Facebook-posztjában, hogy a balos delegáltak nem engedik szavazni azt, akinél nincs személyi és lakcímkártya.

Az ellenzék ezért a kampánya egyik központi témájává tette, hogy ezúttal legyen legalább húszezer jól képzett ellenzéki önkéntes, vagyis minden szavazókörben kettő.

Az e célra alakult, a nevében is a húszezres számot említő 20k22 projekt a 444 tudomása szerint végül 19700 embert tudott delegálni. Ellenzéki oldalról a 20k22 készítette fel a pártaktivistákat, illetve a most először jelentkező, pártkötődés nélküli civilek ezreit is, rajtuk kívül a Kétfarkú Kutyapárt által delegált nagyjából 2600 önkéntest, így az ellenzéki kampány egyetlen sikeres vállalásaként tényleg összejött a szavazókörönként átlagosan legalább 2 önkéntes. Köszönhetően a civileknek.

Miért olyan nagy dolog ez?

Az általam Kirajzásnak nevezett esemény keretezése a közösségi médiában sok helyen az volt, hogy a naiv Nagykörúton Belüli Budapestiek végre szembesültek a Magyar Valósággal. Ehhez képest érdemes megnézni, hogy mit mutatnak a számok. Tényleg annyi budapesti számlált falvakban? Rá is kérdeztem.