Orbán Viktor, a magányos galamb

• A magyar miniszterelnök az egyetlen a NATO-tagállamok vezetői közül, aki nyíltan beszél arról, hogy az oroszok állnak nyerésre Ukrajnában.

• A magyar az egyetlen kormány az EU-ban, amelyik szerint az Oroszország elleni szankciók károsak, elfogadásuk rossz döntés volt.

• A nyugati szövetségi rendszer vezetői közül csak Orbán képviseli azt, hogy az orosz-ukrán konfliktus szláv belügy, bár az erről szóló érvelése megbicsaklik, amikor arra is figyelmeztet, hogy a háború elérheti Magyarországot is.

• A magyar külügyminiszter azokban a napokban tett látványos gesztusokat egy orosz állami nagyvállalatnak, amikor a nyugati nagyok egymás után kötelezték el magukat Ukrajna további támogatása mellett.

• Miközben a magyar kormány a békéről beszél, fel akarja gyorsítani a haderőfejlesztést.

Egyedül szelíd

Az alábbi mondatok péntek délelőtt hangzottak el a Kossuth Rádióban:

“Orbán Viktor: (...) Ugyanis nem szankciókra volna szükség, hanem azonnali tűzszünetre, azonnali béketárgyalásokra.

Nagy Katalin: Erről más nem beszél?

Orbán Viktor: Nem, ebben én vagyok az egyetlen. Néha kicsit furcsán is érzem magam. (...) Ritkán van az úgy, hogy Magyarország egymaga van a szelíd oldalon, vagy ha úgy tetszik, a galamb oldalon, és mindenki más pedig héja.”

A héják nekibuzdulása

Június közepétől kéthetes diplomáciai nagyüzem indult a nyugati szövetségeseknél. Kezdődött azzal, hogy a francia elnök, a német kancellár és az olasz miniszterelnök együtt elutaztak Kijevbe, ahol csatlakozott hozzájuk a román elnök, illetve másnap megjelent a brit miniszterelnök is. Mindannyian azt ígérték, hogy további fegyvereket, nehéztüzérséget küldenek Ukrajnának. E kiállás azért is volt különösen jelentős, mert a német kormány az utóbbi hetekig ingadozott, hogy adjon-e fegyvereket, míg a franciák és az olaszok haderejük méretéhez képest szintén vonakodtak komoly segítséget nyújtani.

A látogatás utáni héten az EU-s tagállamok vezetői Brüsszelben tartottak csúcstalálkozót, ahol újabb közös fegyverszállítások mellett kötelezték el magukat, hiszen többek között ezt az állásfoglalást adták ki: "Az Európai Unió továbbra is szilárdan elkötelezett amellett, hogy további katonai támogatást nyújtson Ukrajnának annak érdekében, hogy segítse az orosz agresszióval szembeni önvédelem természetes jogának gyakorlásában, valamint területi integritásának és szuverenitásának védelme terén."

Továbbá nem béketárgyalásra szólították fel a harcoló feleket, hanem Oroszországot sürgették, hogy "azonnal és feltétel nélkül vonja ki az összes csapatát és valamennyi katonai felszerelését Ukrajnának a nemzetközileg elismert határain belüli teljes területéről" - azaz a 2014-15-ben elfoglalt területekről is, teljes összhangban azzal, amit az ukrán kormány képvisel.

Az EU-csúcs után G7-csúcs következett, ahol a francia, német, brit és olasz kormány mellett az USA, Kanada és Japán vezetői vettek részt, és közös nyilatkozatban kimondták, hogy

addig támogatják Ukrajnát, amíg csak szüksége van rá, fegyverekkel és titkosszolgálati információkkal is.Hozzátették, hogy soha nem ismerik el az ukrán határok erőszakos megváltoztatását, és csak olyan lezárását fogadják el a háborúnak, amiben Ukrajna szabadon dönthet a jövőjéről - azaz nyitva marad az elvi lehetősége, hogy akár a NATO-hoz is csatlakozhasson.

Közvetlenül a bajorországi G7 csúcs után Madridban a NATO-tagállamok vezetői ültek össze, és a kiadott közös nyilatkozatukban szintén felszólították Oroszországot, hogy vonja vissza a katonáit a 2014 előtti határok mögé, és ők is megerősítették, hogy csak olyan megoldás elfogadható a konfliktus lezárására, ami az ukrán vezetésnek megfelel. Bár a NATO, mint szervezet, fegyvert nem ad az ukránoknak, de a tagállamok vezetői és a szövetség főtitkára üdvözölték, ha ezt a kormányok egyenként megteszik.

Elfogadtak egy új stratégiát is, amelyben Oroszországot nevezik a legfőbb fenyegetésnek. A 2010-es NATO-stratégia még stratégiai partnernek nevezte Oroszországot.

A fenti nyilatkozatok közül az EU és a NATO szövegeit a magyar kormány is aláírta, bár Orbán a Kossuth Rádióban utólag elmondta, hogy nem ért velük egyet.

A galambság az orosz agresszió elismerése

A háború elején a magyar kormány mellett a török és az osztrák is hangosan szorgalmazta, hogy az ukránok és az oroszok mihamarabb egyezzenek meg a tűzszünetről, és a színfalak mögött a német, francia és olasz vezetők is erre biztatták Putyint és Zelenszkijt. A béketárgyalások azonban már áprilisban teljes kudarcot vallottak, hiszen az ukránok az oroszok visszavonulását követelték legalább a február előtti demarkációs vonalig, míg az oroszok fegyverletételt vártak el az ukránoktól. A nyugati blokkban mostanra már csak a magyar miniszterelnök hangoztatja nyíltan, hogy mihamarabb tűzszünetet kellene kötni.

Az ukrán vezetők, és maga Zelenszkij elnök is számtalanszor elmondta, hogy egy tűzszünet a mostani helyzetben nem lehetséges. Azért, mert ezzel Ukrajna elfogadná, hogy a területe bő 20 százaléka orosz megszállás alá került, és erre építve az oroszok bármikor tovább folytathatnák a hódításukat.

A háború 2014-15-ös szakaszát félig-meddig lezáró minszki egyezmény az intő példa. Akkoriban német és francia támogatással egy olyan megállapodás született, ami lényegében elfogadta az addigi orosz terjeszkedést. Ugyan a tűzharcok napi szinten megmaradtak a határvonalon, de átfogó támadást egyik fél sem indított a másik ellen. Majd hét évvel később, idén február 24-én, Oroszország teljes erővel folytatta tovább a háborút.

A Nyugat elnézte a Krím, és két további ukrán megye nagyobb részének elfoglalását. Bár hivatalosan a nemzetközi jog megsértésének minősítették, valójában belenyugodtak, bízva abban, hogy a béke többet ér, mint az agresszió megtorlása. A háború idei kiterjesztése viszont azt mutatta meg nekik is, hogy rosszul mérték fel a helyzetet. Az akkori "galamb" viselkedésből az orosz vezetés azt a következtetést vonta le, hogy bármit megtehet. Ennek megvitatása határozza meg hónapok óta a német belpolitikát, és élénk vitákat gerjesztett más nyugati országokban is.

A 14-15-ös nyugati viselkedés kritikusai azt állítják, hogy ha már akkor hoztak volna brutális szankciókat, ha már akkor megkezdik az elszakadást az orosz energiától, Putyin talán nem veszi a bátorságot, hogy városokat döntsön romba és tízezreket öljön meg. A lengyel politikusok nem győzik elmondani február óta, hogy "mi előre megmondtuk". Varsó valóban 2014 óta a kemény visszavágás politikáját követelte az EU-ban és a NATO-ban is, de általában süket fülekre talált. Az üzlet sima menete, a rezsiköltségek szinten tartása fontosabb volt a nyugat-európai kormányoknak, mint a második világháború óta példa nélküli, és számos nemzetközi szerződést nyilvánvalóan sértő területfoglaló háború elleni határozott fellépés.

Az ukránok és immár a nyugatiak is attól tartanak, hogy ha sikerülne is a mostani status quo alapján fegyverszünetet kötni - amit egyébként az oroszok se szorgalmaznak éppen - akkor ezzel Putyin csak újabb biztatást kapna, hogy ha elég erőt gyűjt megint, lehet menni tovább. Nem véletlen, hogy Finnország és Svédország most kérte a felvételét a NATO-ba. Reálisnak látják, hogy ha Oroszország sikereket ér el Ukrajnában, akkor tovább folytatódik a hódítás nyugat felé.

A folytatás nem csupán Ukrajna maradékának leigázását jelentheti, hanem sok másik országét is. Először talán Moldáviát, aztán talán azok az országok is sorra kerülhetnek, amelyeket a szovjet csapatok a második világháborúban megszálltak, és 1991-ig ott is maradtak.

Kinek a háborúja?

A háború kitörése előtt egy hónappal Orbán Viktor szó nélkül hallgatta végig Vlagyimir Putyint Moszkvában, amint arról beszélt, hogy az 1997 óta NATO-ba belépett országoknak nem lett volna szabad csatlakozniuk a nyugati katonai szövetséghez. "Szeretném még egyszer elmagyarázni a tetteink és szándékaink logikáját. Tudvalevő, hogy megígérték nekünk, hogy a NATO infrastruktúrája egy centit sem mozdul kelet felé. Mindenki tudja ezt. Látjuk, hogy hol van most a NATO: Lengyelországban, Romániában és a Balti államokban. Állítottak valamit, aztán másképpen cselekedtek. Úgy hívják ezt, hogy átvertek minket, egyszerűen becsaptak." Ezt mondta Putyin nem sokkal a háború megindítása előtt. Ez már akkor is világos fenyegetésnek tűnt a NATO keleti tagállamai, és így Magyarország felé, de a háború óta e fenyegetés még sokkal élesebben hangzik. (Valójában soha, senki sem mondta , hogy a NATO nem bővül kelet felé, csak arra volt ígéret, hogy az egykori NDK területén nem lesznek NATO-bázisok, és ezt be is tartották.)

A háború előtt Putyin elsősorban az USA és a NATO felé küldött követeléseket, nem Ukrajna felé. Oroszország a háborút a saját keretezése szerint alapvetően a NATO ellen indította, hogy bosszút álljon a szövetség keleti terjeszkedéséért.

Ukrajna katonai támogatása ezért két okból is kulcsfontosságú a NATO-nak: egyrészt nem tolerálhatja a hódítási szándékot tovább, hiszen a 2014-15-ös puhaság következménye az lett, hogy az oroszok sokkal durvábbakká váltak, vérszemet kaptak. Pont úgy, mint a náci Németország, miután elnézték neki a nyugatiak Ausztria és a Szudétavidék bekebelezését 1938-ban, és a következő évben már Lengyelországot támadta meg.

Másrészt világossá vált a mostani háború előtti orosz követelésekből, hogy a közép-európai államok NATO-tagságát sem tolerálja Moszkva. Vagyis Ukrajna elestével ezek az országok - és így Magyarország is - fenyegetve lennének.

Orbán azonban nem a fenti logika szerint érvel, hanem morális alapon arra figyelmeztet, hogy az élet fontosabb, mint a szabadságért vívott küzdelem: "Képzelje el, hogyha igaz, hogy minden nap száz-ezer ukrán katona esik ki a hadseregből, az tíz nap alatt, mondjuk, ha a középértékkel számítok, az is ötezer, az száz nap alatt ötvenezer. Tehát itt azért ez ennyi család, ennyi apa, anya, gyerek. Szóval a humán dimenziója ennek az egésznek borzalmas, ami ott történik. Ez tragikus." Többek között innen jutott el odáig a magyar miniszterelnök, hogy azonnali tűzszünet kell, és erre kell biztatni a feleket.

Itt valóban nehéz erkölcsi döntést hozott a Nyugat, amikor úgy határozott, hogy szemben a 2014-15-ös álláspontjával, nem a tűzszüneti tárgyalásokat szorgalmazza, hanem pénzzel és fegyverrel látja el Ukrajnát. Ezzel minden bizonnyal elnyújtja a harcokat, ami rengeteg ember halálát hozza. Csakhogy itt a Nyugat azzal a dilemmával szembesült, hogy ha most nem lép érdemben Oroszország megállításáért, akkor legközelebb már a saját területén kell harcolnia ellene.

Ezért mondják a brit, és most már egyre inkább a német politikusok is, hogy a szankciók hiába fájnak a Nyugatnak is, vállalni kell, mert még mindig olcsóbb, mint a közvetlen háború Oroszországgal. Boris Johnson a NATO-csúcson így fogalmazott: "Ha Ukrajnát eltiporják, vagy egy rossz békét kényszerítenek rá, akkor annak súlyos ára lenne az egész szabad világra nézve. Megéri fizetni a szabadságért."

Orbán nem osztja azt a véleményt, hogy ez a háború általában is a szabad világról, vagy éppen a NATO-ról szól, amikor úgy fogalmaz, mint például pénteken: "(...) ez nem Magyarország háborúja. Nekünk ebből ki kell maradnunk. Ez két szomszédos szláv ország háborúja, a NATO pedig egy védelmi szövetség."

Orbán nincs egyedül Európában azzal a véleményével, hogy nem éri meg áldozatot hozni Oroszország megállításáért. Olaszországban például kisebb kormányválság lett abból, hogy az 5 Csillag Mozgalom nevű kormánypárt számos képviselője ellenzi, hogy Róma fegyvereket küldjön Ukrajnának, Draghi miniszterelnöknek el is kellett rohannia a madridi NATO-csúcsról idő előtt, hogy megnyugtassa a kedélyeket. A tűzszünet gyors kikényszerítését szorgalmazta Marine Le Pen is a francia elnökválasztási kampányában, támadva Macron szerinte túlságosan oroszellenes politikáját - miközben Zelenszkij azért kritizálta Macront, mert túl megengedő Putyinnal.

Az ECFR nevű kutatóintézet tíz országra szóló közvélemény-kutatása szerint az európai polgárok relatív többsége már tavasszal inkább akarta volna a háború gyors lezárását, mint azt, hogy az európai országok addig támogassák Ukrajnát a harcban, amíg Oroszországot meg nem verik. Az április végi felmérés szerint 35 százalék állt az azonnali béke pártján, és csak 22 százalék volt elkötelezett az ukránok katonai támogatása mellett - miközben az elsöprő többség elítélte Oroszországot, csak a háborúval járó áldozatokat még kevésbé szerette. Orbán úgy tartja, hogy a közhangulat egyre inkább vele lesz, és előbb-utóbb az európaiak elfogadják az oroszok terjeszkedését: "Lassan szembe kell nézni a realitásokkal (...) Még nem tart itt a NATO, de közelít ehhez a ponthoz" - fogalmazott pénteken.

A közelítésnek nyilvános jelei azonban nincsenek, sőt a nyugat-európai kormányok egyre inkább elkötelezik magukat Ukrajna felfegyverzése mellett. A háború kezdetén az USA, Nagy-Britannia, Lengyelország és a baltiak voltak csak egyértelműek ebben, de legutóbbi G7 csúcson a korábban vonakodók is kimondták, hogy addig segítik Ukrajnát, ameddig el nem űzik az orosz megszállókat.

Csak Orbán beszél orosz győzelemről

Orbánnak van még egy nagyon fontos érve az ukrán háborús erőfeszítések támogatása ellen, amit kizárólag ő mond a nyugati tábor vezetői közül: szerinte Oroszország meg fogja nyerni a háborút.

Pénteken így fogalmazott: "Tehát lassan szembe kell nézni azzal a realitással, hogy egyik oldalon van egy 138 milliós Oroszország, a másik oldalon pedig van egy harminc-egynéhánymilliós Ukrajna, amelyet ugyan az amerikaiak meg az angolok elég jól fölszereltek fegyverzettel, (...) de lassan azért a katonai realitások érvényre jutnak. Most még nem beszéltük meg azt, hogy mi lesz abban az esetben, hogyha az ukrán front összeomlik, tehát ez a kifejezés még nem hangzott el, de az a kifejezés, hogy a helyzet egyre rosszabb, hogy naponta száz-ezer katonát veszít Ukrajna, (...) szóval nagyon súlyos a helyzet. Én úgy jöttem haza, hogy egyfolytában égett a piros lámpa a fejemben, és hallottam a vészcsengőt. Tehát ez a front, ami most, ha kimondja ezeknek a városoknak a nevét, ahol a front most húzódik, úgy tűnik, hogy nagyon messze van. (...) de hogyha gyorsan változik a katonai helyzet, amire minden esély megvan, akkor egyre inkább olyan városok nevét fogjuk majd hallani, amiket már ismerünk. Mert a háborús zóna sokkal gyorsabban közeledik majd Magyarországhoz, mint amire egyébként ma, fölteszem, a rádióhallgatók nagy része gondol."

Vagyis szemben az újabb fegyverszállítások mellett elköteleződő nyugati vezetőkkel, Orbán várakozásai szerint az ukrán ellenállás egész gyorsan összeomolhat. Egyszerűen azért, mert az oroszok többen vannak. Orbán nem azt mondja, hogy ez jó, hanem hogy ez a realitás, és a Nyugat nem tudja az ukránokkal megnyeretni ezt a háborút. (Az persze részben politikai és kommunikációs kérdés is lehet, hogy melyik oldal mit nevez majd győzelemnek, amennyiben nem valamelyik fél totális vereségével végződne a háború.)

Közben a nyugati vezetők folyamatosan arról beszélnek, hogy nem szabad megengedni, hogy Ukrajna veszítsen. Egy Macront Kijevbe kísérő francia diplomata például így fogalmazott az ukrán fővárosban: "Mi Zelenszkijt a teljes győzelemig támogatjuk, Ukrajna teljes területi integritásának visszaállításában, beleértve mindent, amit az oroszok elfoglaltak, így a Krímet is." Joe Biden március végi lengyelországi látogatásán pedig egészen érzelmesen fogalmazott az ukránok szükségszerű győzelméről: “Egy birodalom újjáépítésén ügyködő diktátor soha nem fogja eltörölni egy nép szabadságszeretetét. A brutalitás soha nem fogja letörni az akaratot, hogy szabadok legyenek. Ukrajnát soha nem győzi le Oroszország, mert a szabad emberek nem hajlandók a reménytelenségben és a sötétségben élni.”

Ha ez szláv belügy, akkor mitől félünk?

Orbán az általa várt orosz győzelemből azt a következtetést vonta le, hogy Magyarországnak nagyon gyorsan meg kell erősítenie a hadseregét. A front közeledéséről szóló gondolatmenetét ugyanis így folytatta: "Mert a háborús zóna sokkal gyorsabban közeledik majd Magyarországhoz, mint amire egyébként ma, fölteszem, a rádióhallgatók nagy része gondol. Úgyhogy úgy jöttem haza, hogy sürgősen be kell rúgni a motorokat, a kurblikat meg kell tekerni, és a haderő-fejlesztési programot két-háromszorosára, sebességében két-háromszorosára kell növelni.(...) Még nem tudom pontosan, milyen formában fogjuk ezt megtenni a hadügyminiszter úrral meg a hadsereg parancsnokával, de meg kell találnunk a módját annak, hogy egy emberfelettinek tűnő munkával, erőfeszítéssel a védelmi képességeinket radikálisan megnöveljük."

Ezeket a szavakat nehéz másképpen értelmezni, minthogy fenyegetésnek érzi az oroszok közeledését. Hiszen ha az ukrán védelem összeomlik, akkor ki más ellen kellhet a védelmi képességeket megerősíteni, mintsem a közelgő orosz hadsereggel szemben?

Csakhogy alig néhány perccel korábban még azt mondta, hogy ez egy szláv belháború, amihez nincs közünk. A nyugatiakat elítélte, amiért gerjesztik a háborút a fegyverekkel. Így fogalmazott: "Nekünk ebből ki kell maradnunk. Ez két szomszédos szláv ország háborúja, a NATO pedig egy védelmi szövetség. És voltak olyan remények, hogy lehet úgy sikeres háborút vívni az oroszokkal szemben, hogy az ukránok harcolnak, és azok az országok, amelyek fegyvert szállítanak – akik közé mi nem tartozunk, mert szerintünk az már félig a háborúba való belesodródást jelentené –, tehát lehet úgy háborút nyerni az oroszok ellen, hogy az ukránok harcolnak, és hátulról néhány nyugati ország pedig nagy mennyiségű fegyvert szállít. Azonban a háborúban a fegyver nagyon fontos, de a legfontosabb a katona, az pedig fogytán."

Tehát Orbán egyrészt azt mondja, hogy nem szabad belesodródni, ezért fegyvert se kellene szállítani, hiszen az ukránok úgyis vesztenek - majd azt mondja, ha az ukránok vesztenek, akkor a mostaninál sokkal erősebb magyar hadseregre lesz szükség, mert ideérhet a háború. Utóbbival arra utalhat, hogy mégiscsak tart ugyanattól, mint az ukránoknak fegyvert szállító nyugatiak: ha nem sikerül megállítani az oroszokat Ukrajnán belül, akkor már mi - azaz a NATO - áll közvetlenül szemben az oroszokkal. Itt teljesen megbicsaklik a miniszterelnök érvelése, mert ha valóban ettől tart, és ezért kell "a kurblikat megtekerni", akkor logikusabb lenne mégiscsak Ukrajnát támogatni a harcban, hogy az oroszok ne érjenek ide.

Mert arra azért csak nem gondolt a kormányfő, hogy a magyar hadsereget az oroszok mellett, és a NATO ellen kellene használni majd, és ezért van szükség a hadsereg gyors megerősítésére. Ennek lehetőségét még annak ellenére is elvetnénk, hogy a magyar kormány folyamatosan elkötelezi magát az orosz energia mellett, miközben a legtöbb európai ország minden követ megmozgat, hogy minél kevesebbet vegyen Oroszországtól.

Orbán a legutóbbi EU-csúcson újra elmondta, hogy semmilyen földgázt érintő szankcióba nem megy bele, vitát sem hajlandó nyitni a témáról. Közben Szijjártó Péter külügyminiszter sorra adja ki a közleményeket, hogy mennyire örül a kormány a paksi orosz atomerőmű tervezett építésének: július 3-án, július 1-én, június 30-án, június 28-án és június 11-én is megjelent ilyen anyag a külügytől, folyamatosan jelezve, hogy a kormánynak esze ágában sincs feladni a Roszatommal közös terveit. Ez a kommunikációs offenzíva is jelzi, hogy a magyar kormány sajátos, egyedülállóan oroszbarát politikát visz az EU-n belül.

(A címlapkép Kiss Bence munkája.)