EU-s támogatással visznek kínozni menekülteket

Lezárt tartalom a Kör tagjainak
július 11., hétfő 4:12

„Sally, a segítségedre van szükségünk. Egy líbiai börtönben vagyunk, rossz körülmények között. Ha van időd, elmondom a történetünket.”

Ezt az üzenetet kapta Sally Hayden ír újságíró 2018 nyarán Facebookon egy líbiai őrizetbevételi központból. Lehet persze börtönnek is nevezni, de formálisan őrizetbevételi központ, amit migránsok és menekültek számára alakítottak ki. Az üzenet küldője elmondta, 500-an vannak az Ain Zara központban Tripoliban, nők, férfiak és gyerekek rettenetes körülmények között, körülöttük pedig milíciák harcolnak.

Sally Hayden korábban dolgozott már egy szudáni sztorin, korrupt UNHCR-dolgozók ügyéről írt, akik pénzért intéztek biztonságos letelepedést menekülteknek. A központban lévők egyikének testvére innen ismerte az újságírót, ezért őt keresték meg.

Hayden a következő éveket ennek a témának szentelte. Több száz emberrel lépett kapcsolatba, akik hasonló körülmények között voltak Líbiában, és részletesen beszámoltak ezeknek a központoknak a valóságáról. Olyan központok ezek, amiket Ferenc pápa koncentrációs táborokhoz hasonlított, és ahol egy ENSZ-ténymegállapító bizottság szerint emberiesség elleni bűncselekmények történhetnek.

Az ide kerülő emberek közül sokan háborúk és diktatúrák elől menekültek el, mások a kilátástalan élethelyzetük miatt indultak útnak Európa felé. Akár ezer kilométereket is utazva, embercsempészek segítségével jutottak el Líbiába, sokakat többször kifosztottak és megkínoztak útközben. Az EU felé tartva aztán megállították őket, majd bezárták őket. Abban a Líbiában, ahol működő államról szó sincs, milíciák háborúznak egymással, akik néha brutális rendet tartanak fenn ezekben a központokban, néha magukra hagyják a bent lévő embereket. Tucatjával működnek ilyen központok, több ezer ember kerülhetett itt fogságba.

2022 tavaszán jelent meg Sally Hayden könyve My Fourth Time, We Drowned (A negyedik alkalommal megfulladtunk) címmel. A címidézet egy szomáliai menedékkérőtől származik, aki elmondta, háromszor próbáltak meg átkelni a Földközi-tengeren, mind a háromszor elkapták őket, majd a negyedik alkalommal elsüllyedt a hajójuk, és sokan meghaltak. Aztán ötödik próbálkozásra átjutott Európába. A cím a szerző szerint kifejezi azt a közösséget, ami a menekültek között kialakul egy ilyen úton.

A könyv viszont nemcsak az emberi szenvedés dokumentálása, hanem arról is szól, hogy

ezekbe a központokba EU-s politika eredményeként kerülnek az emberek.

Az a líbiai parti őrség, akik általában maguk is milíciák tagjai, és sok esetben embercsempészekkel működnek együtt, visszaterelik a menekülteket ide a tengerről, mindezért pedig uniós támogatást kapnak. Összességében már 100 millió eurót költhetett rájuk az Európai Unió. És miközben Európában sokan úgy gondolták az elmúlt években, hogy vége van a migrációs válságnak, mert nem zajlottak a 2015-öshöz hasonló jelenetek az európai utcákon, valójában sokkal inkább az történt, hogy az EU kiszervezte ezt a problémát, hogy a szenvedő emberek ne legyenek szem előtt. Hasonló módszer az Erdogannal megkötött alku is - 2015-ben az Európai Unió és Törökország megállapodtak az emberek visszatoloncolásáról, ezután érezhetően kevesebb menekült érkezett Európába ebből az irányból. Ez a könyv viszont az unió déli határáról szól.

A My Fourth Time, We Drowned elismerő kritikákat kapott számos lapban, a Foreign Policy pedig azt is kiemelte: azért is fontos megérteni a könyv tanulságait, mert a klímaváltozással egyre nagyobb migrációs hullámok jöhetnek, amik egyre súlyosabb válságokkal járhatnak.

Sally Hayden jelenleg az Irish Times című lap Afrika-tudósítója. Zoomon keresztül beszélgettünk vele, Londonból jelentkezett be.

Sally Hayden.

A bevezető fejezetben arról írsz: éppen a Netflixet görgetted otthon, amikor érkezett egy üzenet Líbiából. Azt sem tudhattad, hogy igazi-e. Ilyen kezdés után hogyan kezdtél el dolgozni a sztorin?

Elkezdtünk csetelni, megpróbáltam megérteni, miről van szó. Először persze szkeptikus voltam, mert az üzenet küldője azt írta, ötszázan vannak magukra hagyva egy háborús övezetben egy őrizetbevételi központban, vészhelyzetben. Megkerestem egy Tripoliban dolgozó újságírót, aki megerősítette, hogy van ilyen központ. Akkor már komolyabban vettem az ügyet, de újabb bizonyítékokat kértem: GPS-koordintátákat, szelfiket, fotókat, családtagok kontaktjait. Aztán kapcsolatba léptem az ENSZ-szel is, és ők is megerősítették a történetet, de azt mondták, biztonsági okokból nem tudnak segíteni.

Ekkor elkezdtem kiposztolni az üzeneteket Twitteren. A bejegyzések több millió felhasználóhoz jutottak el, ezen keresztül pedig újabb és újabb emberek léptek velem kapcsolatba, olyanok ügyében, akik hasonló központokban vannak, vagy tudnak ezekről.

Pontosan hogyan kerülnek az emberek ezekbe a központokba?

Lépj be a Körbe, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a körnek? Lépj be!

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt