Lacizz, sárga ló!*

Hogy Garaczi Laci minden lacisága ellenére milyen nagy író, mi sem mutatja jobban, minthogy akadémiai székfoglalója alkalmából, péntek délután felbolydult az egész város. A főváros. Útlezárások, terelések, neonsárga ünneplőbe öltözött rendőrök hadonásztak újdonat új gumibotjaikkal a kerülőutakat riadtan kereső autósoknak, szirénák szóltak mindenütt, kék fények villogtak, amerre a szem ellátott, a levegőben helikopterek köröztek céltalanul. Az emberek morogtak a dugóban rekedt villamosokon, nyomkodták a dudát és a Facebookot a dekkoló autókban. Hát foglalja már el a székét ez a Laci!

Laci-ügyi lábjegyzet: az állandó beceneves közember különös, kicsit (nagyon) infantilizált, mégis nehezen emészthető fajta. Cseh Laci. (Gyere, Egérke, gyere kicsi lány!) Puskás Peti. Gangxsta Zolee. Gáspár Győzike. Vagy az egész vegyvédelmi család: Vévé Sanyi, Vévé Kriszti, Vévé Karcsi, Vévé Krisztoferkó. A becenevesség sportolók és kereskedelmitévé-alkalmazottak specifikumának (sorsának) tűnik.

Beceneves írónk van-e, volt-e, lehet-e? (Nem-e lehetne-e?) Esterházy Peti? (Sőt: Petya! Van egy kertévés Petya valami milliomosos valóságshowszerűségben, a gazdasági lapokban is Petyaként szokott szerepelni. Attól falra mászok. Érintettként irtózom a petyázástól.) Weöres Sanyi? (Mondjuk, őt pont Sanyikázták gyakran, pusztán irodalmi okokból.) Ottlik Gézukám. Arany Jani, Petőfi Sanyi, Móricz Zsiga, Ady Bandi, Józsi Atti.

Garaczi László emlékeim szerint sosem lacizta magát könyvei borítóján, rendes László volt mindig, mégis mindenkinek Laci. Illetve, mintha mégis emlékeznék garaczilaciként aláírt cikkekre (?), esszékre (?), novellácskákra (?), de az is lehet, hogy csal (meglaciz) a memóriám. A lényében van (ontológiai) laciság, kétségtelen, talán az uszkve hatvanhét éve töretlen, legendás (szinte közhelyes), hunczut kölyökkép, aminek folytonos fölemlegetésétől Laci már nyilván hülyét kap, vagy nem tudom.