Liberális lányok, konzervatív fiúk

február 09., 05:03

Ha volt megállíthatatlan társadalmi trend az utóbbi évtizedekben, az egyértelműen az egymást követő generációk egyre liberálisabb értékválasztása volt. Jobboldali pártok sikere ide, konzervatív sztárok felemelkedése oda, egyetlen fiatal amerikai sem hitte volna 1962-ben, hogy még az ő életében fekete férfiak fognak fehér férfipárjukkal együtt gyereket örökbefogadni, majd elszívni a boltban legálisan vásárolt marihuánát. Hasonló példákat a világ szinte valamennyi országából lehet hozni: a szexuális szokásoktól az öltözködésig az emberiség évről-évre egyre kevésbé fogékony a „hagyományosnak” tartott értékekre.

Ez a megállíthatatlan folyamat évtizedeken át egyaránt igaz volt a férfiak és a nők esetében. Most viszont nagyon úgy tűnik, hogy valami megváltozott: míg a fiatal nők továbbra is rohamléptekkel haladnak az úton, ami messze vezet szüleik értékválasztásától, férfi kortársaik jóval lassan lépkednek, sőt, esetenként el sem indulnak utánuk.

A szokatlan jelenség a téma kutatói közt eddig is ismert volt, de a szélesebb közönség előtt akkor került reflektorfénybe, amikor január 26-án a Financial Timesban John Burn-Murdoch írt róla véleménycikkében. Burn-Murdoch korunk legismertebb, legnagyobb hatású adatújságírója, aki a pandémia éveiben, amikor az egész világ grafikonokat bújt, valódi sztár lett. Egy szakújságíróhoz képest elképesztően sok, félmillió követője van Twitteren, ha ő valamire reflektorfényt irányít, arról a művelt közönség azonnal eszmét kezd cserélni.

Burn-Murdoch cikkében arra világított rá, hogy a férfiak és a nők ideológiai különválása globális jelenség, amit minden olyan országban megfigyeltek, ahol végeztek ilyen típusú felmérést, Tunéziától Dél-Koreáig. Ahogy a FT cikke fogalmaz:

„több tízmillió ember, aki ugyanazokban a városokban, munkahelyeken, osztálytermekben, sőt, otthonokban él, a legalapvetőbb dolgokban sem ért egyet.”

A cikk számai szerint Amerikában, ahol évtizedeken át férfiak és nők között nagyjából ugyanannyi volt a liberális és a konzervatív, a mai 18-30 év közöttiek közt a nők 30 százalékkal liberálisabbak a férfiaknál.