„Eltelt egy felhőtlen, majdnem boldog nap.” (Alekszandr Szolzsenyicin: Ivan Gyenyiszovics egy napja)

Nyugaton csütörtökön jelenik meg Paul French North Korea: State of Paranoia című könyve, ami Észak-Korea mindennapjairól ír. A Guardian ez alapján megírta, hogy milyen egy átlagos nap Észak-Koreában, pontosabban az egyszerre félelmetes és félelmetesen unalmas fővárosában, miközben a háttérben embertelen bűncselekmények zajlanak.

6:00

Korán kel Phenjan, a „forradalom fővárosa”. Reggelire az emberek általában kukoricakását esznek, esetleg főtt tojást és savanyú joghurtot, a gyerekek pedig néha tejport is kapnak.

2010-ben a teljes lakosság kb. 59 százaléka dolgozott, egyre több nő lett irodai alkalmazott, ők teszik ki a könnyűipar 90 százalékát és a vidéki munkaerő 80 százalékát. Sok nő már a fő kereső a családban, de miközben dolgoznak vagy katonáskodnak, háziasszonyként is ők takarítanak, mosnak, főznek és törődnek a gyerekkel.

A fodrászatokat a helyi Kényelmi Szolgáltatások Ügyviteli Bizottsága vezeti, ezekben a vendégek maguknak moshatják a hajukat. A nők többsége hosszú hajú, és elítélik azt, aki nem fogja össze a haját. A férfiak egyelőre még Kim Ir Szen, a Nagy Vezér és Kim Dzsongil, a Kedves Vezető frizuráját utánozzák, Kim Dzsongun düddőhaja viszont annyira nem terjedt magától, hogy elő kellett írni a népnek. A hosszú hajú férfiakat letartóztatják, és erőszakkal lenyírják a hajukat.

A smink egyre elterjedtebb – részben mivel a rossz táplálkozástól sok nőnek foltos a bőre –, bár a diplomázás előtt ritkán használják. Kínai alapozókat, bőrkrémeket, szemceruzákat és rúzsokat engedélyeztek.

Észak-Koreában a divat szó nem nagyon jelent semmit, mivel az Országos Könnyűipari Bizottság alatti Ruhaipari Minisztériumhoz tartozó Ruházati Kutatóközpont tervezi a legtöbb ruhát. Az utóbbi időben valamit javult a helyzet, mióta az élénk színeket is összeegyeztethetőnek tartják a „szocialista életmóddal”. Ha valaki magas beosztásban van, azt a japán luxusórája jelzi. Egyre több hamisított Adidas, Disney és egyéb márkájú terméket csempésznek be Kínából. Időnként divatos a farmer, amíg be nem tiltják, mondván, hogy dekadens.

Az emberek naponta többször ellenőrzik, hogy ott van-e a hajtókájukon a Kim Ir Szent ábrázoló kitűző, amit az 1960-as években kezdtek el osztogatni a pártkádereknek. Mivel pénzt vagy ékszert nem nagyon hordanak magukkal az utcán, az emberek a néhány száz vonnak megfelelő Kim Ir Szen-kitűzőkkel fizetnek a feketepiacon.

Ahogy az az észak-koreaiak Google Street View-ján is látható, a legtöbb utca sugárút, mellette 20-40 emeletes lakóházakkal. A felső emeleteken lakóknak hamarabb el kell indulniuk a munkába, mert gyakoriak az áramszünetek, és a liftek csak szakaszosan – vagy egyáltalán nem – működnek, így majdnem mindenki a lépcsőt választja. Állítólag sok öregember képtelen kijutni az utcára, a családok gyakran lefizetik a hatóságokat, hogy az öregek az alsóbb szinteken élhessenek. A nagyszülők az állandó élelmiszerhiány miatt megosztják az ételt az unokákkal, emiatt tovább gyengülnek, és még kevésbé mernek nekivágni a lépcsőknek.

Néhányan autóval járnak munkába, de a sugárutak sosem zsúfoltak, és a kevés sofőrt is gyakran büntetik meg kisebb szabálysértésekért (például, hogy nem elég tiszta a kocsi). Az autók többnyire az állami hivatalok tulajdonában vannak, de a dolgozók kb. a magántulajdonuknak tekintik. Csak külön engedéllyel lehet elhagyni Phenjant. Van néhány furcsa közlekedési szabály:

• teherautók sosem előzhetik meg a személyautókat,
• az ittas vezetésért kényszermunka jár,
• tilos vezetés közben dohányozni, mert úgy a sofőr nem szimatolja ki időben, ha baj van az autóval.

Aki bringázik, annak általában néhány havi fizetésbe kerülő Sea Gull elektromos biciklije vagy valami használt japán importbringája van. A nőknek nem illik egyedül biciklizni, de a férfiak (motor helyett) elektromos biciklivel menőzve mehetnek értük.

7:30

Munka előtt jön a reggeli torna, a többségnek pedig 30 percig utasításokat és a pártlapot kell olvasnia.

A gyerekek is tornával kezdenek, aztán propagandadalokra masíroznak és tisztelegnek Kim Ir Szen portréja előtt. A tanagyag alapja Kim Ir Szen 1977-es Elmélkedés a szocialista oktatásról című műve. Minden gyerek közelről tanulmányozza Kim Ir Szen életét, és a kicsik még olvasni is úgy tanulnak meg, hogy a róla írt szövegeket olvastatják velük. Énekórán hazafias dalokat énekelnek. A tanítás a magolásra épít, jó jegyeket politikai szövegek betanulásáért lehet kapni, ami elengedhetetlen az egyetemhez, bár a státusz még fontosabb. Egyetem után az állam dönti el, hogy a diplomás hova menjen dolgozni.

8:00

Indul a munka. Phenjan a fehérgalléros munkaerő központja, a kívülállónak mégis szinte üresnek tűnhetnek az irodák.

A bankok, az ipari vállalatok és az üzletek teljesen számítógép, fénymásoló és modern technológia nélkül működnek. A bérszámfejtés és a könyvelés is kézzel történik.

12:00

Az egy órás ebédszünet alatt vagy azt eszik, amit magukkal hoztak, vagy hazamennek enni. A nagyobb munkahelyek menzáján olcsó ételeket (kukoricalevest, kukoricakását vagy kukoricából készült süteményt) adnak. Mivel az emberek a munkahelyükön vagy otthon ebédelnek, hiszen alig vannak élelmiszerüzletek és éttermek, a város ebédidőben is kihalt.

Eközben Kim Dzsongun: apjánál is többet, évi félmilliárd dollárt költ magára.

Vásárolni csak mázlival lehet: ha a boltban van áru, akkor nem lehet később visszamenni érte, mert addigra minden elfogy. A szójaszósz, a szójababkrém, a só és az olaj, illetve a fogkrém, a szappan, a fehérnemű és a cipő gyorsan elfogy a polcokról. Az ételek nem túl változatosak, a káposzta, az uborka és a paradicsom a leggyakoribb, búza, kukorica és gomba is előfordul, hús és tojás alig, ráadásul egyre kevésbé szerezhető be, gyümölcsből szinte csak almát és körtét lehet látni. A legfőbb hozzávaló a rizs, bár néha kenyeret is lehet enni némi avas vajjal. Ahogy az nemrég kiderült, a kagyló és a rákhalászat sok pénzt hoz a hadseregnek.

Azok, akiknek sikerült disszidálni, azt mondják, hogy az észak-koreaiak öt ládára (szekrény, ágyneműtartó, ruhásszekrény, könyvespolc, cipőszekrény) és hét eszközre (tv, hűtő, mosógép, ventilátor, varrógép, magnó, kamera) vágynak. A többségnek az utóbbiakból csak néhány adatik meg, általában a tv és a varrógép.

17:00

Vége a munkának, de a legtöbben még nem mehetnek haza, mert jön a napi közösségi és tanulási értekezlet. Az előbbin az aznapi munkáról és az elért haladásról, illetve a következő napi teendőkről beszélnek, az utóbbin a pártpropagandát nyomják. A munkások önkritikát is gyakorolnak, illetve mindenki kritizálhatja a munkatársát, felemlegetve a késéseket vagy a köztulajdon pazarlását. Decemberben az egész évet értékelik, és a spontán tüntetéseket is kötelezően együtt készítik elő.

20:00

A legtöbben már otthon vannak. Télen ilyenkor leveszik az utcai ruhát, és több réteg fehérneművel próbálják meg hasznosítani a test melegét. A huzatos lakásokban a lakók műanyag fóliával fedik be az ablakot. A nagy lakóépületekben forró vízzel, a házakban faszénnel fűtenek – de ha elmegy az áram, akkor úgysincs fűtés. A legtöbb lakos így télen a téli kabátban marad, és abban is alszik el. Akinek sikerül kacsa- vagy tyúktollat szerezni, azzal béleli ki a paplant.

A szakadozó áramellátás közösségteremtő erejű. Phenjan nagy részén „alternatív energiaellátási rendszer” működik, azaz amikor az utca egyik felén elmegy az áram, a másik felén megjön, és fordítva. Amikor eljön a váltás, a gyerekek átrohannak az utcán szemközt lakó barátaikhoz.

Nehéz a kapcsolatot tartani. Telefonálni csak operátornőkön keresztül lehet (minden operátor nő, ez a legelterjedtebb női foglalkozás), de csak a magas rangú hivatalnokoknak van telefonjuk. Vasárnap a tömegközlekedést annyira korlátozzák, hogy a legtöbben csak gyalogolnak.

A dohányzás olcsó, de mivel kicsi a készlet, a legtöbben sodornak – ez egy kicsit lázadás is, mert a legjobb papíralapanyagnak a pártlapot tartják. A szegények füveznek is.

Hivatalos szórakozóhelyek csak Phenjanban vannak. A városban a vidámpark és a színházak ki se nyitnak, és bár nyolc mozi van, de mind hamar zár az áramhiány miatt. Az ott vetített filmek mind olyan propagandaművek, mint a Vértenger, az Egy önvédelmi alakulatos férfi sorsa, a Lángok terjednek a föld felett vagy a legújabb sikerfilm, az Örömön és bánaton túl, amiben Észak-Korea történelmének első filmes csókja is elcsattan. A sztori általában annyi, hogy Észak-Korea legyőzi az álnok déli vagy az amerikai ellenséget.

Az otthoni szórakozás a tévézésre korlátozódik. Élőzenét (főleg forradalmi balladákat) többnyire a Művészeti Propaganda Társulat ad, illetve Kim Dzsongun saját lányzenekara. Külföldi könyvet, magazint és újságot tilos tartani, de illegális rövidhullámú rádiókkal néha lehet külföldi adást fogni. Akinek rádiója vagy tévéje van, azt be kell jelentenie, és gyakran ellenőrzik is, hogy a hivatalos program van-e beállítva a készülékeken.

Az ünnepek ritkák, pedig hosszú listája van az évfordulóknak és az állami megemlékezéseknek. Kim Ir Szen és Kim Dzsongil születésnapjakor meg a Korei Népi Demokratikus Köztársaság alapításának évfordulója körül 4-5 napos ünnep van. Kim Ir Szen születésnapjakor a gyerekek kekszet és más édességet kapnak a szüleiktől.

22:00

A legtöbben már ágyban vannak. A korai éjszaka meg az autók, a szórakozóhelyek és a villamosenergia hiánya elintézik, hogy éjfélre Phenjan egy szellemváros legyen, és az is maradjon reggel hatig.

A következő nap ugyanígy telik.