Telefonos jegyzetek utalnak arra, hogy Jun Szogjol és két katonai vezető tavaly októberben egyeztetett arról, hogy „instabil helyzetet” kell előidézni Észak- és Dél-Korea között. A Phenjan légterét megsértő drónok is a terv részei voltak, de Kim Dzsongun nyaralói és a rezsim fontos kirakatvárosai is szerepelhettek a célpontok között.
Az összeg nagy részét pedig olyan baráti országokon keresztül mosták tisztára, mint például Kína vagy Oroszország.
November elején Dél-Koreában tartják az Ázsiai–Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés fórumát, amin többek között Donald Trump is részt vesz.
Japán II. világháborús kapitulációjának 80. évfordulóját ünneplik meg.
Az ukrán elnök reméli, hogy Trump és Putyin találkozója utat nyit egy igazságos béke felé.
Eközben az Állami Duma elnöke Phenjanban köszöntötte fel Kim Dzsongunt, Putyin nevében.
Havonta egy járat közlekedik majd az orosz és az észak-koreai főváros között.
Mostantól a július hivatalosan is az „irtás hónapja”.
Észak-Korea a héten erősítette meg hivatalosan, hogy katonákat küldött Oroszországba „teljesen felszabadítani” Kurszk régiót.
Az oroszok csütörtökön 200-nál több gyilkos eszközt - rakétát és drónt - lőttek ki Ukrajnára. Estig 12 halottat és 100-nál több sebesültet találtak.
Nagyon termékenyek: tavaly a világszerte ellopott 2,2 milliárd dollárnyi kriptopénz 61 százalékát ők nyúlhatták le, hogy feltölthessék a szankciókkal sújtott diktatúra kincstárát.
Több száz orosz katona megy pihenni Észak-Koreába tök ingyen.
A 30 éves férfi, aki 2014-ben disszidált, a Vihar Hadtest katonáit képezte ki, azt az elit egységet, amiről most azt feltételezik, hogy Oroszország oldalán harcol az Ukrajna elleni háborúban.
Az amerikai külügyminiszter arról is beszélt, hogy Moszkva hamarosan Észak-Koreát is elfogadhatja atomhatalomnak.
A támogatás, a kedvesség és a gondoskodás jele, ha állatokat adományoznak az oroszok szerint.