Nagyot fordult a világ a covid óta Észak-Koreában. A járvány emlékezetes pillanata volt, amikor a diktatúra teljhatalmú vezetője, Kim Dzsongun sírva kért elnézést népétől, amiért az állam nem teljesített elég jól, és szinte minden fronton cserben hagyta az embereket.

A vírus miatt akkor a szankciókkal sújtott Észak-Korea lezárta a határait, miközben súlyos élelmiszerhiány pusztított, és az eleve rendkívül zárt országból kiszivárgó hírek szerint a szokottnál is rosszabb volt a helyzet. Ehhez képest az idei pártkongresszuson Kim már kifejezetten magabiztosan beszélt, többek között arról, hogy hazájuk előtt új, prosperáló időszak áll, amikor egyszerre lesz „édesség és töltény” is, utalva alighanem arra, hogy állama aránytalanul sokat költ haderejének fejlesztésére, és ezen nem is terveznek változtatni.

Az elmúlt évek fordulatát több minden táplálta, és mértékét jól jelzi, hogy pár nap leforgása alatt a New York Times a cikkének címében Kimet idézve „csodálatos átalakulásként”, míg a Wall Street Journal a világ legmeglepőbb gazdasági sikersztorijaként írt a fejleményekről. Ezek a cikkek azért jelentek meg nagyjából egyszerre, mert a napokban járt Phenjanban Hszi Csin-ping: a kínai államfő 2019 óta először látogatott el Észak-Koreába, ráadásul ez lett az idei első külföldi útja, ami jó apropót adott a gazdasági fellendülés bemutatásához.

Amit azért érdemes végig kontextusában szemlélni: Észak-Korea még mindig rendkívül szegény ország, kevesebb, mint évi 30 milliárd dolláros GDP-vel. Ez több mint hetvenszer kisebb, mint a szomszéd Dél-Korea 1,86 billió dolláros mutatója. Mégis: a kínai kapcsolatok, a kriptót lopó állami hackerek és Vlagyimir Putyin háborúja a jelek szerint sajátos növekedési pályára tudta állítani a diktatúra gazdaságát.