Magyarország „nem vizsgálja ki megfelelően” a határokon történt jogsértésekről szóló jelentéseket az EU egyik jogi szerve szerint

külföld
július 30., 09:57

Az uniós tagállamok hatóságai nem tesznek eleget annak érdekében, hogy kivizsgálják a határaikon történt emberi jogi jogsértésekről - köztük halálesetekről - szóló hiteles jelentéseket - közölte az EU egyik emberi jogi szerve. Az EU Alapjogi Ügynöksége (FRA) szerint egyre több ügy kerül az Európai Emberi Jogi Bíróság elé, ami kérdéseket vet fel Magyarország és két további tagállam határigazgatásával kapcsolatban is - írja a Guardian.

photo_camera Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

A FRA szerint az emberi jogi ügynökségek és a nem kormányzati szervezetek „súlyos, ismétlődő és széles körben elterjedt jogsérelmekről számoltak be a migránsok és menekültek ellen a határigazgatás során”, de a bejelentések ellenére sok esetben nem vizsgálják ki a történteket.

„A görögországi, horvátországi és magyarországi nemzeti hatóságok nem vizsgálták ki hatékonyan a határigazgatás során történt rossz bánásmóddal és emberéleteket követelő eseteket.”

„Példaként említhetjük az áldozatok és tanúk felkutatására és meghallgatására tett elégtelen erőfeszítéseket, az ügyvédek munkájának akadályozását és a kulcsfontosságú bizonyítékokhoz (pl. a határőrizeti felvételekhez) való hozzáférés hiányát”. Görögország migrációs politikája azóta került reflektorfénybe, hogy tavaly júniusban elsüllyedt az Adriana, egy túlzsúfolt halászhajó, ami becslések szerint 500-650 emberéletet követelt.

A FRA öt példát említett, amik rávilágítottak arra, hogy szerinte az európai határ menti államokban hibásan kezelik az emberéletek elvesztését és az állítólagos erőszakot. Az egyik legkirívóbb esetként egy kísérő nélküli gyerek megtalálását említette, akire eszméletlenül, koponyatöréssel és feldagadt ajakkal bukkantak önkéntesek Franciaországban. A gyereket a rendőrség fogta el, miután egy az Egyesült Királyságba tartó teherautóban rejtőzött el.

2020-ban a horvát rendőrség fogott el négy afgánt, akik illegálisan léptek be az országba. A jogvédő ügynökség szerint két napig tartották őket fogva, megalázták és megverték őket. Az esetet vizsgálják, de az áldozatok ügyvédje szerint az elkövetőket nem sikerült azonosítani.

2022 júniusában két, Görögország által menekültként elismert palesztint állítólag fizikai és szexuális bántalmazásnak vetettek alá, majd egy mentőtutajon a tengeren hagytak, miután a rendőrség megállította őket Koszban. A török parti őrség mentette ki őket, és a hivatalos feljelentés még mindig folyamatban van a görög ügyészségen.

Az FRA igazgatója, Sirpa Rautio szerint „túl sok az emberi jogok megsértésére vonatkozó bejelentés az EU határainál”.

„Európának kötelessége, hogy a határokon mindenkit tisztességesen, tiszteletteljesen és az emberi jogi törvények teljes körű betartásával kezeljen.”

Az ügynökség egy 10 pontos tervet is kidolgozott, ami többek között rendszeres iránymutatást és képzést tartalmaz a helyi ügyészek és nyomozók számára az áldozatok védelméről, valamint a bizonyítékok - köztük a mobiltelefonok adatainak - gyűjtéséről és megőrzéséről. A jelentés szerint az áldozatok büntetőeljárásban való részvételének megkönnyítése és védelmük kiemelt fontosságú volt.

A jelentés hozzátette: „A nyomozó hatóságoknak be kell kérniük a határőrizeti és testkamerák, a globális helymeghatározó rendszerek, a járőrkocsik és a rendőrök telefonjainak nyilvántartásait”.

Kiemelt videóink