Milák Kristóf is elkezdi az olimpiát, a triatlonosaink versenyét a szutykos Szajna miatt szerdára halasztották

sport
július 30., 06:00
  • Kedden versenybe áll a magyar csapat egyik legnagyobb sztárja, Milák Kristóf.
  • Férfi triatlonosaink megcélozzák a pontszerző helyeket – a szennyezett Szajna miatt a triatlonosok versenyét végül szerdára halasztották.
  • Ringbe száll Bahmutból Magyarországra menekült bokszolónk.
  • De dzsúdósainknak és evezős versenyzőnknek is szurkolhatunk.
  • Miközben játszanak női kézilabdázóink és férfi vízilabdázóink is.

Triatlonosaink a Szajnában indítják a napot (8 órától)

6:20 - Frissítés: Kedd helyett szerdán rendezik meg a férfi triatlonosok versenyét, mert a Szajna szennyezettségi szintje továbbra is túl magas. A versenyt szerdára halasztották, közvetlenül a női verseny után tartják majd meg.

Elkezdik az olimpiát a triatlonosok is, elsőként a férfiak. Magyarországot Bicsák Bence és Lehmann Csongor képviseli a mezőnyben. A rajt reggel 8-kor lesz, először úsznak, aztán kerékpároznak, végül futnak a versenyzők. Az úszást a Szajnában rendezik, azonban az indulók egyszer sem tudtak edzeni a folyóban, mert a heves esőzések miatt nagyon megromlott a víz minősége a hétvégén. Sem vasárnap, sem hétfőn nem engedték edzeni a sportolókat.

Lehmann Csongor
photo_camera Lehmann Csongor Fotó: Vajda János/MTI/MTVA

Lehmann hatodik helyen áll a férfi egyéni világranglistán, az olimpia előtt azt nyilatkozta, reális cél számára a pontszerző hely. Bicsák Tokióban hetedik lett, saját bevallása szerint ez akkor a semmiből jött. Az eredményt Spanyolországban edzve dolgozta fel, Párizsra jó formát ígért.

Újra tatamin a magyar dzsudósok (10 órától)

Egy nap szünet után újra lehet magyar versenyzőnek szurkolni a dzsúdóarénában. Két versenyzőnk lép tatamira, Özbas Szofi a nők 63 kilogrammos versenyében és Ungvári Attila a férfiak 81 kilogrammos mezőnyében. Mindketten ott voltak már Tokióban is, azonban helyezetlenül zártak.

A 35 éves Ungvári háromszoros Eb-bronzérmes, kilenc testvére közül az egyik szintén dzsúdózott. Bátyja, Miklós ezüstérmet szerzett a 2012-es londoni olimpián. A 22 éves Özbas a magyar dzsúdó egyik legígéretesebb tehetsége, már vb- és Eb-bronzérme is van. A dzsúdómeccsek 10 órától kezdődnek, a verseny egész napos, így az érmeket kora este ki is osztják.

Pétervári-Molnár Bendegúz a negyeddöntőben (fél 11-től)

Újra versenyzik a magyar csapat egyetlen evezőse. Pétervári-Molnár Bendegúz az egypárevezősök között indul, szombati előfutamában harmadik lett, így egyenes ágon jutott be a negyeddöntőbe. A futamot fél 11-től rendezik.

Bemutatkozik Milák Kristóf (11 órától)

Kedden elkezdi az olimpiát a magyar csapat legnagyobb sztárja, Milák Kristóf. A 200 méteres pillangóúszás címvédője 2022-ig a szám legnagyobb favoritja volt, világcsúccsal győzött a budapesti világbajnokságon. Nem sokkal később azonban kiégett a rengeteg edzésben, motivációs problémái miatt egy hosszabb időszakot ki is hagyott. Sokáig bizonytalan volt, egyáltalán indul-e a párizsi olimpián, végül pár nappal az úszócsapat után, szombaton utazott el a francia fővárosba.

Kedd délelőtt 200 méter pillangón kezdi meg a versenyzést. Alapesetben ez lenne az erősebb száma, de hektikus felkészülése és a francia Léon Marchand 400 méter vegyesen bemutatott vasárnapi erődemonstrációja után ezúttal nem ő az első számú esélyes. Elképzelhető, hogy a csütörtöki 100 méter pillangón nagyobb eséllyel indul.

Milák Kristóf
photo_camera Milák Kristóf Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

Milák és a szám másik magyar indulója, Holló Richárd 11 óra után úszik az előfutamokban. Ha továbbjutnak, a fél 9-kor kezdődő esti program elődöntőjében is medencébe ugranak.

Úszik Németh Nándor és Jackl Vivien is (fél 12-től)

Németh Nándor az úszás királyszámában, 100 méter gyorson áll rajthoz. A magyar sprinter Tokióban 57 év után jutott be magyarként a szám döntőjébe, ahol végül nyolcadik lett. Sorozatban négy világbajnokságon is ott volt a fináléban, idén Dohában ráadásul harmadik lett. Ezzel megszerezte Magyarország első vb-érmét 100 méteres gyorsúszásban. Ha továbbjut előfutamából, az esti program elődöntőjében újra versenyzik.

Németh Nándor
photo_camera Németh Nándor Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

Második számában úszik a 15 éves Jackl Vivien, aki hétfőn hatodik lett előfutamában, így nem jutott be a 400 méteres vegyesúszás döntőjébe. Jackl a magyar csapat legfiatalabb tagja, sokáig a 2028-as Los Angeles-i olimpiában gondolkodott, április óta azonban már világszinten is jegyzik, miután 400 vegyesen megúszta a világ idei második legjobb idejét. A belgrádi Európa-bajnokságon aranyérmet szerzett 1500 méter gyorson. Ha továbbjut az előfutamából, szerda este úszik majd a döntőben.

Angola ellen játszanak női kézilabdázóink (16 órától)

Harmadik csoportmeccsét játssza 16 órától Angola ellen a női kézilabda-válogatott. A franciák elleni vereség és a brazilok elleni fontos győzelem után 2 ponttal áll a magyar csapat, akárcsak Angola. Az afrikaiak a hollandoktól kaptak ki, és a spanyolokat győzték le. A hatfős csoportból négyen jutnak tovább az egyenes kieséses szakaszba, így az esetleges győzelemmel nagy lépést tehetne a magyar válogatott a negyeddöntő felé.

photo_camera Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

Ukrán ellenféllel bokszol a Bahmutból menekült Filip Akilov (este fél 9-től)

Este fél 9 után ringbe száll a Bahmutból Magyarországra menekült ukrán származású ökölvívó, Filip Akilov. A bokszoló ellenfele a 80 kilogrammosok nyolcaddöntőjében a harmadik kiemelt ukrán Olekszandr Hiznyak lesz. Akilov a tavalyi vb-n bejutott a legjobb nyolc közé, tíz év után sikerült ez a bravúr magyar versenyzőnek. Hiznyak legyőzése ennek ellenére is hatalmas bravúr lenne, mert az ukrán Tokióban olimpiai ezüstérmet szerzett középsúlyban.

Férfi vízilabdázóink zárják a napot (21 órától)

Este 9 után öt perccel második csoportmeccsét játssza a férfi vízilabda-válogatott, ami vasárnap Franciaországot győzte le. Az ellenfél ezúttal a januári Európa-bajnokság aranyérmese, Spanyolország lesz. A két csapat egymás ellen játszotta a tokiói olimpia bronzmeccsét, amit Magyarország nyert meg 9-5-re.

Ezúttal nem lesz akkora tét, mert a hatfős csoportból négyen jutnak tovább, ez pedig mindkét csapatnak szinte garantált. A csoportban elfoglalt pozíció viszont az egyenes kieséses sorsolásnál számít, ezért fontos, hogy melyik csapat nyer. A csoport első három helyén valószínűleg Magyarország, Spanyolország és Szerbia fog osztozni.

A szerkesztő különleges ajánlata: egy francia tollaslabdázó (fél 11-től)

Délelőtt egyéniben is bemutatkozik Toma Junior Popov francia tollaslabdázó. A 25 éves szupertehetség az amerikai Shu ellen játssza első csoportmeccsét. Popov szinte mindent feláldozott az elmúlt években a párizsi olimpiáért, 2 éve például alkoholt sem iszik, miközben éjjel-nappal edz. Álma, hogy hazai pályán szerezzen érmet.

Toma Junior Popov
photo_camera Toma Junior Popov Fotó: ARUN SANKAR/AFP

Popov idén már szerzett egy Eb-ezüstérmet, de volt még egy ennél nagyobb dobása is. Áprilisban megverte az olimpiai címvédő dán Viktor Axelsent. Keddi meccse várhatóan fél 11 körül kezdődik majd.

Kiemelt videóink