Vonzó-e még az EU tagság? Képes-e az unió magához édesgetni a számára fontos partnereket? Ki tudják-e szakítani a 27-ek Ukrajnát az orosz befolyási zónából? Ne tévedjünk, az EU-nak ez stratégiai érdeke, nem engedheti meg, hogy egy “második Belorusszia” alakuljon ki szomszédságában.

Az október 28-i ukrán választásokat követően az EU is beszállt a politikai nyomásgyakorlásba. Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, valamint Stefan Füle bővítési biztos a választások óta üzengetnek. Legutóbb arra buzdították az ukrán hatóságokat, hogy tegyék végre közzé a választás eredményét, amit még mindig nem tettek meg. Mindeközben az ellenzék (a vasöklű Vitalij Klicsko bokszoló UDAR, azaz Ütés nevű pártjával megsegítve) a választások megismétlését követeli 13 választókörzetben. Itt szerintük biztosan csaltak a hatóságok. Viktor Janukovics elnök Régiók Pártja elvileg még akkor is biztosítani tudná a többséget a parlamentben, ha ebben a 13 kerületben az ellenzék nyerne. A választások egészének hitelességét kérdőjelezné meg ugyanakkor, ha bebizonyosodna, hogy súlyos csalások befolyásolták az eredményt. Mindenesetre érdekes politikai csatározás mehet a háttérben és lassan az előtérben is: hétfőn több ezren vonultak a központi választási bizottság kijevi központja elé tiltakozni.

Az EU szokás szerint ‘kivár’, ám ez a kivárás inkább fakad a Huszonhetek döntésképtelenségéből, habozásából, mint taktikai megfontolásokból. A november 19-i külügyminiszteri tanácsülésen (két hét múlva!) veszik elő a témát, és úgy tűnik, a közösség legkomolyabb fegyvere az lehet, hogy nem írják alá Ukrajnával a tavaly tető alá hozott szabadkereskedelmi és politikai társulási szerződést. Ez így a fűtési szezon előtt valószínűleg vállalható áldozat az orosz gázimportnak kitett országban. A bővítési politika mellett érvelők szerint a helyzet sokkal rosszabb lenne, ha Ukrajna előtt nem állna az a bizonyos ‘európai perspektíva’. Az ukrán belpolitika összetettségére hivatkoznak, és arra, talán az EU tagállamainak sem ártana nagyobb engedményeket kilátásba helyezni Ukrajnának.

Az eset rávilágít egy szélesebb problémakörre: az Európai Unióban a mai napig nincs érdemi stratégiai együttműködés a kül- és biztonságpolitika terén. Joshka Fischer, korábbi német külügyminiszter szerint ha ez így marad, akkor az EU szép lassan provinciális szerepbe szorul az USA, Kína, a feltörekvő dél-kelet-ázsiai nagyhatalmak és az egyre erősödő közel-keleti térség mögött. Ez Ukrajna esetében pedig azt jelenti, hogy a narancsos forradalom után látszólag Moszkvával szemben Brüsszel felé húzó Kijev szép lassan visszatér a közép-ázsiai mímelt demokráciák közé. Az ok pedig egyértelmű, az oroszok köbméterre (földgáz) megveszik a kijevi vezetést, Európa pedig nyomásgyakorló eszközök híján újabb külkapcsolati csatát veszít.