Van egy ország Európában, ahol a Békemenet EU-ellenes jelszavai észrevétlenül simulnának bele a politikai diskurzusba. Ahol a “nem leszünk gyarmat”, a “döglött kutyát vágtak fejbe”, a “csak tiszteletet kérünk”, a “mondja meg mennyi hiányzik”, vagy az “elgurult a gyógyszerük” rég lejárt lemez, amivel már a kerületi lakossági fórumok közönségét sem lehet felizgatni.

Nagy-Britanniában a lakosságnak mindössze negyede érez bármiféle kötődést az Európai Unióhoz, vagy más európai nemzetekhez. Vezetőik bármikor készen állnak arra, hogy a legvadabb baromságokkal táplálják az euroszkepticizmust. A briteknél ez nemzeti sport, amelynek csúcsszezonja az EU költségvetéséről történő alkudozások idejére esik. A politikusok olyan energiával esnek egymásnak az Unió bruttó ‘nemzeti’ jövedelmének alig 1%-át kitevő költségvetés kapcsán, mintha a tét legalábbis a 13. havi nyugdíj megvonása lenne.

A vita színvonalát jól mutatja, hogy még a Brüsszel iránti túlzott vonzódással nem vádolható tory miniszterelnök fellépését is puhának ítélték pártja keményvonalasai és a hozzájuk csatlakozó Munkáspárti képviselők. David Cameron hiába jelentette ki, hogy kész megvétózni az uniós költségvetés növelését, az alsóházban elfogadott határozat értelmében a költségvetés jelenlegi szintjének csökkentését kell elérnie Brüsszelben. Hogy ez miért nem jó nekünk magyaroknak (és nagyjából mindenki másnak) arról itt írtunk és még fogunk is.

A vitában csodálatos érvek kerültek elő. A tory Mark Reckless (reckless - meggondolatlan, vakmerő) elfogadhatatlannak nevezte, hogy a brit hozzájárulás mértéke 4 milliárd fonttal megemelkedjen (ez a brit GDP két ezreléke). Párttársa Mark Pritchard pedig a következő költői kérdést intézte a választókhoz: “Továbbra is azt kérjük a családoktól, hogy ne adjanak új cipőt a gyerekeik lábára, miközben a hatalmas brüsszeli Mercedes-flottát finanszírozzuk?”

A jó példa persze ragadós, ahogy azt Kósa Lajos is megmutatta a magyar választóknak a közszolgálati televízió múlt heti adásában: “A válság miatt jelenleg nagyon rosszak a kilátások, a brüsszeli bürokrácia legfontosabb ügye ebben az időszakban ennek ellenére az, hogy öt százalékkal növeljék a bürokraták fizetését, így terjesztették be a költségvetést.”

Bár leegyszerűsítő a brit gazdasági fejlődést az uniós tagsággal magyarázni, mégis figyelemre méltó, hogy Nagy-Britannia 1973-as csatlakozása óta az ország GDP-je tizenháromszorosára emelkedett. Az EU egy brit állampolgárnak kb. 5 fontjába kerül, a közös piacból származó előnyöket a brit kormány háztartásonként 1500-3500 font közé teszi. Magyarországon is ideje lenne elvégezni egy hasonló számítást…