euroszkepticizmus

2013. július 15.
2013. május 10.

Te bízol az Európai Unióban?

Bede-444-Márton kolléga minapi keresetlen röpkéje nyomán a borús brüsszeli péntekben magát is önreflexióra kényszeríti az EUrologus.

A hétvége közeledtével azonban nem vagyunk szószátyár hangulatban, ezért a lenti, Mennyire bízunk az Európai Unióban infografikával szítjuk tovább a tüzet.

Akárhogy is nézzük ugyanis, mióta 2007-ben az Eurobarometer fenti kérdésére 57 százaléknyian feleltek igennel, az ominózus mutató tavaly már csak csúfos 31 százalékon állt.

A teljes képhez azonban hozzátartozik, hogy a hatalmas zuhanás ellenére az EU polgárainak mindössze 18 százaléka gondolja úgy, hogy az uniós tagság rossz dolog, míg 47 százalékuk szerint jó.

Végül ahogy a statisztikák világában lenni szokott mindenki azt olvas ki belőlük amit akar, állon tehát itt egy húrrá optimista szám is, mely szerint: valamivel többen optimisták (49%), mint pesszimisták (46%) az EU jövőjét illetően!

Az EUrologust persze főleg az érdekli, hogy a kedves olvasói mit gondolnak, ezért elő a lájkokkal, kommentekkel.

Forrás: debatingeurope.eu
2013. március 4.

Euró-ellenes párttal a német márkáért

Úgy látszik, hiába állapodott meg az égig érő bankár-bónuszok korlátozásáról az Unió és intett be a deficites EU büdzsének az Európai Parlament elnöke a napokban. Német polgárok egy nosztalgiára nyitott csoportja a napokban bejelentette: áprilisban megalakítják az euróellenes pártot. Az “Alternatíva Németországnak” nevet viselő politikai formáció nagyrészt akadémikusokból áll, de tagja lesz a BDI német munkáltatói szövetség korábbi vezetője, a szókimondásáról híres Hans-Olaf Henkel is.

A Deutsche Wirtschafts Nachrichtenben megjelent bejelentés szerint a párt nagyon is valós igényt képviselhet a politikai palettán. A németek egy jelentős része kritikusan szemléli az eurózóna országainak kisegítését (jórészt német adófizetői pénzből). Egy friss felmérés szerint a Ciprusnak beígért hitelcsomagot a német polgárok 63 százaléka ellenzi. Még messzebb ment a Bertelsmann Kiadó megrendelésére tavaly ősszel készült felmérés, amely arra jutott, hogy a németek kétharmada szerint jobban járna az ország, ha továbbra is a német márka lenne az európai gazdaság motorjának tekintett szövetségi állam fizetőeszköze.

Az ötlet persze távolról sem eredeti. Korábban hasonló pártokat gründoltak Ausztriában, Németországban és Finnországban is.

Az Alternatíva Németországnak céljai közt szerepel, hogy Németország a jövőben ne vállaljon hitelgaranciát más tagállamok adósságaiért. Követelik továbbá az euró, mint fizetőeszköz kettéosztását egy északi és egy déli euróövezetre. A csatlakozásról az országok önállóan dönthetnének, illetve úgy is határozhatnának, hogy saját nemzeti valutájukat használják a jövőben. Végül a politikai populizmus jegyében bevetik a szokásos lózungot: az ország tartson szövetségi népszavazást az ügyben, mielőtt szuverenitásának egy további jelentős szeletéről mond le az EU javára.

Az új pártnak nincs sok esélye az öt százalékos parlamenti küszöb megugrásához, különösen, hogy egy kiszivárgott levelezés szerint az euró-ellenességgel kacérkodó bajorországi “Szabad választók” (Free Voters) mozgalom sem áll a Alternatíva Németországnak mellé.

2013. január 29.

Egy keleti euroszkeptikussal kevesebb

A leköszönő cseh elnök, Vaclav Klaus nélkül egy euroszkeptikussal szürkül az Európai Unió politikai palettája. Nem mintha Klausért nyolc éves regnálása nyomán egyetlen könnycseppet is elmorzsolna az EUrologus, de meg kell hagyni jó pár emlékezetes akciója volt a leginkább EU szkeptikusságáról közismert cseh vezetőnek. Arról a Klausról  van szó, aki egy brüsszeli szemüvegen át mindenképpen addig húzta a legutóbbi uniós alapokmány, a Lisszaboni szerződés aláírását, amíg csak lehetett. Arról a Klausról van szó, aki mint a 2004-es EU bővítés nyomán elsőként soros elnökséget adó új tagállam vezetője, egy máig nem feledett euroszkeptikus beszédet mondott nyitányként 2009-ben az Európai Parlamentben. És arról a Klausról, aki amikor az EU hajóját a válság vihara a legkeményebben csapkodta a kikötő mólóihoz, két lapáttal dobott rá és ellenzett minden további integrációs törekvést.

Klaus utódja a szociáldemokrata Milos Zeman elnöksége messze nem ígér hasonló izgalmakat, támogatja a föderális Európát és nem karakteres kijelentéseiről híres. Ráadásul az elnökválasztás második fordulójában kikapott Karel Schwarzenberg, volt cseh külügyminiszter, a csokornyakkendő-viselés és az arisztokratikus politizálás nagyura. Nélkül ugyanis nem lesz politikus, aki úgy alszik az Európai Tanács ülésein, hogy felébredve mindig mégis képben van.

Cseh politikai elemzők Klaus kapcsán végül azt sem felejtik el megemlíteni, hogy noha a mostani voksoláskor az EU kritikus jelölt durván leszerepelt, de a márciusban leköszönő elnök mélyen elvetette a cseh társadalomban az egységes Európával kapcsolatos szkepticizmust. Az EUrologust már csak az élteti, hogy Klaus ígérete szerint 2014-ben jelöltként indul az európai parlamenti választásokon erősítendő (vagy gyengítendő) közösségünket.

2013. január 23.

2017: a britek elhagyják az EU-t?

 Get Adobe Flash player

Tagság, vagy távozás - e két lehetőség közül választhatnak a britek David Cameron mai ígérete szerint egy 2017-ig megrendezésre kerülő népszavazáson, ha a 2015-ben esedékes választásokon a konzervatívok nyernek. Előtte azonban a britek újratárgyalják az EU-val ápolt kapcsolataikat - ígérte a konzervatív brit miniszterelnök ma reggel elmondott, az EU és Nagy-Britannia viszonyáról tartott beszédében, amelyre hónapok óta várt a brit közvélemény és az európai politikai vezetők.

Az EUrologus értékelése szerint Cameron két legyet akar ütni egy csapásra. Egyrészt csontot dobott saját pártja euroszkeptikus politikusainak, akik az első nyilatkozatok szerint pozitívan fogadták a bejelentést. Az EU-val szemben kritikus brit közvélemény várhatóan szintén támogatja a népszavazás gondolatát, így az akár a 2015-ös választási kampányban is a konzervatívok malmára hajthatja a vizet. Másrészt Cameron, aki tényleg komolyan gondolja a brit tagság újratárgyalását, a népszavazás belengetésével nyomást próbál gyakorolni európai tárgyalópartnereire. Kérdés, hogy ez mennyire lehet hatásos akkor, amikor az általános európai trend (az integráció megerősítése) a brit törekvésekkel gyökeresen ellentétes. A britek, ha valóban sikerül visszavonulniuk bizonyos uniós politikákból, miközben teljes jogú tagként részt vehetnek az olyan együttműködésekben, amelyet nemzeti szempontból kizárólagosan kedvezőnek ítélnek, akár precedenst is teremthetnének. Ezt pedig a mag-Európa országai, élükön a franciákkal semmiképpen sem néznék jó szemmel. Ugyanis, ha megvalósul a brit á-la-carte tagság, akkor mi akadályozná meg a többi tagállamot abban, hogy maguk is különleges feltételeket harcoljanak ki az EU-val ápolt kapcsolataikban? Hol húzódna a határ, mi lenne az a pont, ahol az uniós vezetők megálljt parancsolnának egy-egy tagállam igényeinek? Ráadásul milyen alapon? Ha a britek újra tárgyalhatják a tagsággal járó kötelezettségeket - jegyezzük meg, egy teljesen populista belpolitikai vita nyomására -, akkor mások miért nem? És végeredményben mi értelme akkor az együttműködésnek, ha elvileg mindenki mentesülhet a másik irányába fennálló kötelezettségeitől? Ráadásul mi a garancia arra, hogy az újratárgyalt feltételeket a brit politikai elit és a közvélemény megfelelőnek tartja-e majd, a nép a maradás mellett voksol, a brit politikusok pedig befejezik az EU zsarolását? Erre az egy kérdésre az EUrologus is tudja a választ: semmi. Akkor meg mi értelme van belemenni az alkudozásba?

A kérdéseket még sokáig lehetne sorolni. Te mit gondolsz?

2013. január 10.

Az írek és a Brixit

Melyik utat választja?

A britek kilépése az unióból katasztrófa lenne - jelentette be féléves soros EU elnöksége nyitányaként a szigetország hagyományosan szoros uniós szövetségese, Írország miniszterelnöke, Enda Kenny. A téma Herman van Rompuy évnyitó dublini látogatása során merült fel a minap, aki a brit kormányfő által jó ideje lebegtetett uniós tagságukról szóló népszavazás kiírásának árnyától fázik.

A témának saját neve is van, a “British exit” szópárból Brixit-ként hivatkozik rá az angolszász sajtó. Ráadásul az angol belpolitikát lázban tartó kérdés nyomán Brüsszel a hízelgést választotta. Ennek egyik ékes bizonyítéka, hogy a novemberi hétéves EU büdzsé csúcson nem hagyták a nagyok elszigetelődni a meredek büdzsévágást követelő Cameront, s így a tárgyalások az idei évre tolódtak. Ezek után nem meglepő, hogy Dublin és Brüsszel azért, hogy a bárány is megmaradjon de farkas se maradjon éhen a politikai horizont egy későbbi pontjára tolná a britek uniós csatlakozási szerződésének revíziójára vonatkozó követelések lehetőségét. Kenny tegnap van Rompuyal találkozva arról beszélt, hogy nem ez a legmegfelelőbb időzítés az alapszerződés módosítására, amikor a közösségnek a gazdasági válság mellett számos súlyos politikai kihívásnak kell megfelelnie. Az ír miniszterelnök azt is hozzátette, hogy mivel a britek követelései más tagországok uniós szerződéseire is hatással lesznek így jelenleg igen kockázatosak lennének.

Kenny érvelése annyiban mindenképpen jogos, hogy Brüsszel amúgy is kénytelen az alapszerződés módosítására körülbelül másfél-két év múlva az eurózóna mögötti közös gazdasági mechanizmus további erősítése miatt.

A britek bent tartása kapcsán azonban a fő érv a belső piac létrejöttében játszott szerepük, illetve annak a szigetország gazdaságában betöltött helye. Az ír Taoiseach a bent maradás mellet törve lándzsát kifejtette: az EU által jelenleg Szingapúrral és Japánnal tárgyalt nemzetközi szabadkereskedelmi egyezmény és az USA-val kidolgozás alatt álló megállapodást alapvető fontosságúak Nagy Britanniának is. Kenny szerint ráadásul az EU rugalmasságát mutatja, hogy a britek úgy tagjai az EU-nak, hogy nem vezették be az eurót, nem tagjai a Schengen övezetnek de kulcsszereplői a közös piacnak. Utóbbi pedig alapvető szerepet játszik az európai kereskedelemben melynek a brit kereskedők és vállalkozások egyik kulcsszereplői és haszonélvezői.

Az ír vezető nem felejtette el felidézni, hogy kollégája december 10-én Brüsszelben kategorikusan visszautasította, hogy London egy Norvég mintájú viszonyt akarna az EU-val. A skandináv ország ugyanis miközben része a közös piacnak nincs beleszólása az uniós döntésekbe.

Az EUrologus ezzel együtt kíváncsian tekint London EU szkeptikus retorikájának hatásaira, hiszen Cameronék maguk is tudják, hogy sokkal többet veszítenének a kilépéssel. Még akkor is ha valamikorvolt világhatalmi státuszuk emlékébe burkolóznak látszatképpen.

2012. november 13.

Elgurult a gyarmati döglött kutya feje

Van egy ország Európában, ahol a Békemenet EU-ellenes jelszavai észrevétlenül simulnának bele a politikai diskurzusba. Ahol a “nem leszünk gyarmat”, a “döglött kutyát vágtak fejbe”, a “csak tiszteletet kérünk”, a “mondja meg mennyi hiányzik”, vagy az “elgurult a gyógyszerük” rég lejárt lemez, amivel már a kerületi lakossági fórumok közönségét sem lehet felizgatni.

Nagy-Britanniában a lakosságnak mindössze negyede érez bármiféle kötődést az Európai Unióhoz, vagy más európai nemzetekhez. Vezetőik bármikor készen állnak arra, hogy a legvadabb baromságokkal táplálják az euroszkepticizmust. A briteknél ez nemzeti sport, amelynek csúcsszezonja az EU költségvetéséről történő alkudozások idejére esik. A politikusok olyan energiával esnek egymásnak az Unió bruttó ‘nemzeti’ jövedelmének alig 1%-át kitevő költségvetés kapcsán, mintha a tét legalábbis a 13. havi nyugdíj megvonása lenne.

A vita színvonalát jól mutatja, hogy még a Brüsszel iránti túlzott vonzódással nem vádolható tory miniszterelnök fellépését is puhának ítélték pártja keményvonalasai és a hozzájuk csatlakozó Munkáspárti képviselők. David Cameron hiába jelentette ki, hogy kész megvétózni az uniós költségvetés növelését, az alsóházban elfogadott határozat értelmében a költségvetés jelenlegi szintjének csökkentését kell elérnie Brüsszelben. Hogy ez miért nem jó nekünk magyaroknak (és nagyjából mindenki másnak) arról itt írtunk és még fogunk is.

A vitában csodálatos érvek kerültek elő. A tory Mark Reckless (reckless - meggondolatlan, vakmerő) elfogadhatatlannak nevezte, hogy a brit hozzájárulás mértéke 4 milliárd fonttal megemelkedjen (ez a brit GDP két ezreléke). Párttársa Mark Pritchard pedig a következő költői kérdést intézte a választókhoz: “Továbbra is azt kérjük a családoktól, hogy ne adjanak új cipőt a gyerekeik lábára, miközben a hatalmas brüsszeli Mercedes-flottát finanszírozzuk?”

A jó példa persze ragadós, ahogy azt Kósa Lajos is megmutatta a magyar választóknak a közszolgálati televízió múlt heti adásában: “A válság miatt jelenleg nagyon rosszak a kilátások, a brüsszeli bürokrácia legfontosabb ügye ebben az időszakban ennek ellenére az, hogy öt százalékkal növeljék a bürokraták fizetését, így terjesztették be a költségvetést.”

Bár leegyszerűsítő a brit gazdasági fejlődést az uniós tagsággal magyarázni, mégis figyelemre méltó, hogy Nagy-Britannia 1973-as csatlakozása óta az ország GDP-je tizenháromszorosára emelkedett. Az EU egy brit állampolgárnak kb. 5 fontjába kerül, a közös piacból származó előnyöket a brit kormány háztartásonként 1500-3500 font közé teszi. Magyarországon is ideje lenne elvégezni egy hasonló számítást…