Szíjjártó Péter államtitkár futsal csapata feljutott az NB1-be! Ugyan még három forduló hátra van, de a Dunakeszi Kinizsi máris biztosította, hogy jövőre a legjobbak között indulhasson. Az államtitkár 28 góllal járult hozzá a sikerhez. A Kinizsi jövőre két csapatot is indít, egyet az első, egyet pedig a másodosztályban.
A dunakeszis csapat 2011 nyarán jött létre a városban lakó Szijjártó vezetésével a miniszterelnökség korábbi csapatából. Az induló csapathoz már az elején csatlakozott Horváth Ferenc volt válogatott nagypályás válogatott és három futsalos válogatott. Aztán jött a nagypályás válogatottban korábban szintén játszó Vincze Ottó és Löw Zsolt és itt játszik egy román válogatott futsalos is, edzőnek pedig a mostani szezonban leszerződtették Európa egyik legjobb futsaledzőjét, a román válogatott spanyol nemzetiségű szövetségi kapitányát, Tomas Rivera Amorost.
Mindezt igen erős szponzori támogatással, Szijjártóék meze tele van reklámmal, még a fenekükre is jut. Miközben az NB II-es futsalcsapatok minimális költségvetéssel dolgoznak, Szijjártóék pontos összeget nem árultak el annak idején a SportGéza kiváló cikkében arról, hogy mennyiből gazdálkodnak, néhány tízmillió forintot említettek. Szijjártó a a NolTV-nek nem tagadta, hogy mindegyik cég vezetőjét ismeri. Szerinte "a futsalban két csapatnak van reklámértéke, az egyik Európa egyik legjobb futsalcsapata, a Rába ETO, a másik mi vagyunk".
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.